Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-26

Az országgyűlés felsőházának 26. ülése hogy a Felsőház a mentelmi bizottság javas­latát elfogadta és Szőke Gyula felsőházi tag mentelmi jogát az imént tárgyalt ügyben fel­függesztette. Napirend szerint következik a mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása gróf Wenck­heim László felsőházi tag mentelmi ügyében. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság je­lentését felolvasni szíveskedjek. Bezerédj István jegyző (olvassa a men­telmi bizottság jelentését). Elnök: Kíván valaki a bizottság jelentésé­hez hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a mentelmi bizottságnak azt a javaslatát, amely ez esetben a mentelmi jog felfüggesztéséről szól, elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, ho.fry a Felső­ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta és gróf "WéncMhieim László felsőházi tag men­telmi jogát az imént tárgyalt ügyben felfüg­gesztette. Napirend szerint következik a közjogi és törvénykezési, valamint a külügyi bizottságok együttes jelentésének tárgyalása «a pénzhami­sítás elnyomásáról szóló nemzetközi egyez­mény becikkelyezése tárgyában» beterjesztett törvényjavaslatról. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottságok együttes jelentését felolvasni szíveskedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa a je­lentést). Elnök: Kíván valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki seim kíván, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a pénzhamisítás el­nyomásáról szóló nemzetközi egyezmény be­cikkelyezése tárgyában benyújtott törvény­javaslatot általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy először a tör­vényjavaslat címét s azután a szokásos módon a szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa a törvény­javaslat címét és az 1—7. §-oknak sorszámait. A Felsőház a címet és a szakaszokat hozzá­szólás nélkül elfogadta). Elnök: A törvényjavaslat ekként részletei­ben is letárgyaltatván, kérdem a t. Felsőházat, méltóztatnak-e azt elfogadni a részletes tár­gyalás során elfogadott szerkezetben, igen vagy nem? (igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvényjavas­latot végszerkezetben elfogadják, ezt felállás­sal jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a hatá­rozatot, thogy a Felsőház a pénzhamisítás el­nyomásáról szóló nemzetközi egyezmény 'be­cikkelyezése tárgyában benyújtott törvény­javaslatot a Képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Napirendünk szerint következik a közjogi és törvénykezési bizottság jelentésének tárgya­lása EL f bélyegek védelméről és a tiltott postai szállítás büntetéséről szóló törvényjavaslat tár­gyában. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság je­lentését felolvasni szíveskedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa a jelentést). FELSŐHÁZI NAPLÓ II. 1932. évi december hó l-én } csütörtökön. 47 Elnök: Kíván valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e «a bé­lyegek védelméről és a tiltott postai szállítás büntetéséről» szóló törvényjavaslatot^ általá­nosságban a részletes tárgyalás alapjául elfo­gadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ki­mondom a határozatot, hogy a Felsőház a tör­vényjavaslatot általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, hogy először a tör­vényjavaslat címét s azután a szokásos módon szakaszainak sorszámát felolvasni szíves­kedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa a törvény­javaslat címét és az 1—8. §-ok sorszámát. — A Felsőház a címet és a •szakaszokat hozzászólás nélkül elfogadta.) Elnök: A törvényjavaslat ekként részletei­ben is letárgyaltatván, kérdem a t. Felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során el­fogadott végszerkezetben, igen vagy nem? (Igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvény­javaslatot végszerkezetben elfogadják, azt fel­állással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a törvényjavas­latot a Képviselőház szövegezése szerinti szer­kezetben változatlanul elfogadta, amiről a Képviselőház értesíttetni fog. Az ülés elején tett bejelentésemhez képest Puky Endre külügyminiszter úr ő excellen­ciája kíván válaszolni Berzeviczy Albert ő ex­cellenciája felszólalására. Puky Endre külügyminiszter: Nagyméltó­ságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Berzeviczy Albert ő excellenciája napirend előtti felszólalás keretében szóvá tette a Bomániában újabban előfordult eseményeket, mondjuk excesszusokat, egy nagyzoló plakát terjesztését és azokat az üldözéseket, amelyek legutóbb Bukarestben és a tegnap este folya­mán Kolozsvárott magyar véreink ellenében történtek. Azt hiszem, a kormánynak természetes kö­telessége és óhajtása, hogy ilyen elhangzott felszólalásra azonnal reflektáljon. Ezt meg is tettem volna nyomban, ha éppen ebben az ügyben a Képviselőházban elhangzott felszó­lalás vissza nem tart és így nem tette lehe­tővé, hogy őexcellenciája felszólalására nyom­ban reagáljak. Köszönöm tehát a mélyen t. Felsőháznak, hogy alkalmat nyújt nekem arra, hogy most tehessem meg a kormány nevében az elhang­zott felszólalásra reflexióimat. (Halljuk! Hall­juk!) A romániai magyarellenes uszítások kö­rülbelül három hétre nyúlnak vissza, amikor is Bukarestben történtek olyan zavargások, amelyek, azt hiszem, a mélyen t. Felsőház tag­jai előtt a hírlapokból bőven ismertek. A kor­mány már akkor kötelességében állónak tar­totta, hogy ebben az ügyben azonnal meg­tegye a szükséges lépéseket külképviseleti ha­tóságunk útján, ami meg is történt, amikor is bukaresti követünk intervenciójára látszó­lag teljesen kielégítő választ kaptunk. Mint a Képviselőházban tettem, úgy itt is indokoltnak látom, hogy a t. Felsőház előtt felolvassam a nyilatkozatnak azt a részét, amelyet követünk intervenciójára a távollévő Titulescu külügyminiszter úr helyett állam­8

Next

/
Oldalképek
Tartalom