Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-46
Àz országgyűlés felsőházának U6. ülé képpen támogatni, erősíteni, az államnak rendkívül kis önérteikben rendelkezésre álló anyagi eszközei mellett is, végtelenül fontos volna. Ügy tudom, hogy a mezőgazdaság érdekében végez az az intézet talajkutatásokat is, annak megállapítását, hogy mely talaj milyen mezőgazdasági terményhez volna a legalkalmasabb. Az a programm, amelyet maga elé tűzött, rendkívül szép, a keret azonban, amelyben ezt a munkásságát folytatja, olyan szűkös, olyan szegényes, hogy körülbelül 30— 40 évig fog eltartani, amíg ebből a szemponthói megfogja vizsgálni az egósa országot. A gazdasági életben, a mezőgazdasági életben, különösen ma 30—40 év olyan óriási távolság időben, hogy nem tudjuk, vájjon nem fogja-e már túlhaladni azokat a eredményeket, amelyeiket kilátásba helyeznek iaz ilyen kutatások. Ezért nagyon célszerű volna, ha lehetséges, ezt a munkát gyorsabb iramban folytatni. Mélyen t. Felsőház! En már pár alkalommal résztvettem Németországban és egyszer Svédországban az ilyen talajkutatásoknál, és akkor tudva azt, hogy nálunk milyen eszközökkel folynak ezek a kutatások, megdöbbenve értesültem arról, hogy szegénységünk folytán nálunk bizony nem állanak olyan kutatási eszközök és szerszámok rendelkezésre, amelyekre szükségünk volna. Többek között hivatkozom a Craelius-féle fúróra, amely — úgy tudom — időközben a kormány jóvoltából be is szereztetett. De ha már a kormány olyan nagy megértéssel viseltetik ezen kérdések végtelen fontossága iránt, legyen szabad mély tisztelettel kérnem a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr ő excellenciáját, hogy folytassa tovább ezt a munkát és intézkedjék, — lehet, hogy ez talán jelentéktelennek látszó dolog — a quantitativ retroskopnak és a kőzet-mikroskópnak a beszerzése iránt. Mondom, ezek talán jelentékteleneknek, kicsinyeknek látszó dolgok, de hogy a munka hatásos, eredményes és a közt minden tekintetben szolgáló legyen, és hogy az intézet teljes mértékben teljesíthesse a maga hivatását, ezekre a dolgokra szükség van. Éppen azért nagyon kérem a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr ő excellenciáját, aki a legnagyobb megértéssel viseltetik a közt érdeklő kérdések iránt ós aki közismert nagy emélyével és nagy tudásával száll síkra mindenkor mindezen kérdések mellett, vegye jóindulatú pártfogásába szerény elgondolásaimat és a beszédem folyamán elmondottakat. A törvényjavasaltot elfogadom. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr Ő excellenciája kíván szólni. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Tfr! Mélyen t. Felsőház! A m. kir. kormány részéről ás a . legmelegebben csatlakozom az őszinte részvétnek ama szavaihoz, amelyek itt a solymári bányaszerencsétlenség áldozatainak irányában elhangzottak, és a legmelegebben csatlakozom ahhoz az örömhöz is, amelynek kifejezés adatott a szerencsésen megmenekültek irányában. A solymári bányaszerencsétlenség szörnyű csapás volt, de egyúttal egy fénysugár volt a magyar érzelmi légkörben, mert megdobbant a magyar szív, az a magyar szív, amely mindnyájunké és amely nincsen parcellázva semmiféle párt, felekezet vagy egyéb szempontok szerint. (Ügy van! Ügy van!) Az a imiagyar szív dobbant meg, amely hosszú évek óta inkább csak fájdalmas érzésekre és kevés örömre volt beidegződve és amely az egész országnak e 19S3. évi július hó 11-én, kedden. 449 egységes közhangulatát fejezte ki. (Ügy van! Ugy van!) Mélyen t. Felsőház! Ami már most a felszólalás szakszerű részét illeti, énre r három megjegyzésem van. Az egyik megjegyzésem az, hogy az egész energiagazdálkodás szempontjából nagyfontosságunak tartom a bányahatósági jogkört és mindazt, laimi a bányaüggyel összefügg. Az energiagazdálkodás iszempontjai összefüggően és tervszerűen egy programanban lefektetve képviselőházi expozémban adattak elő, abból az érzésből kiindulva, hogy amikor a mindennapnak a gondjai állandóan és teljesen igény be vesznek bennünket, iáikkor van a legnagyobb szükség arra, hogy a távolabbi, isizélesebib horizontok felé való tásatánlátásunkat ne veszítsük el és a mai nap bajai miatt ne felejtsük el a nemizet jövőjét, mer a nemzet örök, és ezért fizikai téren is, az energiagazdálkodás terén most kell lefektetnünk azokat az alapokat, amelyeknek gyümölcseit talán csak évtizedek múlva fogjuk élvezhetni. (Ügy van! Ügy van!) Ezért bár csak rendkívüli kis láneszemieeske, de mégis a fontos ebből a nagy szeanpontól is ez az előttünk fekvő törvényjavaslat. Második megjegyaésem a földkutatásra vonatkozik, amely az energigazdálkodástól különálló kérdés ugyan, de nézeteimi szerint egy olyan országnak, amely — bármit mondjunk is — végeredményben a röghöz van kötve ós a rög sorsával együttesen alakul az ő sorsa, (Igaz! Ügy van!) annak a modern tudomány minden eszközét fel kell használnia, és a kormányzatnak, ha nehéz anyagi körülményék között is, anyagi segítséggel kell oda sietnie, hogy ezt megtehesse, hogy azt a rögöt, amelyen és amellyel él, megismerje és a tudomány összes eszközeivel ki tudja használni. A kormány tudja kötelességét ebben az irányban és minden lehetőt meg fog tenni. Harmadik antegjegyzésem az, hogy mindezek a kérdések, amelyeket most itt két vonatkozásban érintettem, tehát az energiagazdálkodás problémája, továbbá a földkutatás és hasiznosítás problémája is, beleilleszkednek egy olyan eszimiekörbe, amelynek ápolását becsületbeli kötelességemnek tartom, ez nevezetesen a magyar mérnöki tudomány ügye. (Éljenzés!) Aki tárgyilagosan nézi a magyar életet, annak mileg kell állapítania azt, hogy ebben a jogásznemzetnek tudott népben rendkívül niaigy, benne rejlő technikai tudása és zsenialitás van Nem kell hivatkoznom olyan nagy Teprezentánsainkra, mint Kandó Kálmán vagy Bláthy Ottó Titusz; a legegyszerűbb emberek, akik a tanyákon élnek, gyakran kiváló feltalálókként bontakoznak ki, amire számos konkrét tapasztalatom van. Az energiagazdálkodás és földkmtatás felkarolása egyik eszköze annak, hogy azt a niagy mérnöki munkanélküliséget, amely — sajnos — fonnál, levezessük, azt a mérnöki tudást és zsenialitást, amely fajunkban megvan, gyümölcsöztessük a köz érdekében. (Helyeslés!) Ez a javaslat, ismétlem, csak egészen kicsiny pont azon a vonalon, laanelyen előre akaruntk haladni ebben az irányban, de ez is szükséges, és ezért kérem elfogadását. (Elénk helyeslés és taps). Elnök: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni^ (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e «apénzügyminiszter bányahatósági jogkörének a kereskedelemügyi