Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

430 Az országgyűlés felsőházának 44>. ülése 1933. évi június hó 27-én, kedden. hogy Magyarország- hajai tulajdonképpen abban jelentkeznek és abban csúcsosodnak ki, hogy fizetési mérlegünk egyensúlya meglbotarlott. Ennek a fizetési mérlegnek helyreállítása viszont máskép nálunk nem lehetséges, mint a kereskedelmi mérleg megfelelő megjavítása útján, -mert nekünk egyéb, úgynevezett láthatatlan exportból eredő hevételeink nincsenek, tehát szoros összefüggés áll fenn teljesítőképességünk, adósságszolgálatunk lehetősége és kereskedelmi lehetőségeink közt. Tehát elsősorban arra van szükségünk — és ez közös érdekünk nekünk, az európai államoknak és a tengerentúli hitelező államoknak is, — hogy a mi exportlehetőségeink fejlesztésiének, hogy mi többet tudjunk exportálni, mint amennyit importálunk és ennek révén azután az árak esetleges emelkedésének előnyét is élvezhessük; mert lineáris áremelkedésből olyan országnak, amelynek nincs exportfeleslege, tulajdonképpen haszna nincs, mert ez csak azt eredményezi, hogy egész kereskedelmi forgalma számszerűen magasabb nívón fog lefolyni, de feleslegei nem lesznek. Nekünk tehát nevezetesen arra van szükségünk, hogy a prohibíciók, amelyek különösen súlyosan nehezednek az európai agrárexportra, lebontassanak, az állategészségügyi és növényegészségügyi sikánok megszűnjenek és ha lehetséges és nem ütközik egyéb nehézségekbe, bizonyos preferenciáiig alapon piacokat biztosítsanak számunkra de különösen arra van szükségünk, hogy a velünk szerződő államok felismerjék helyzetünknek egészen kivételesés különleges voltát és ennek folytán a velünk kötött szerződésekben _ ne erőszakolják azt, hogy az általunk nyújtandó előnyök teljes j mértékben felérjenek az általuk nyújtott előnyökkel, mert különben soha kereskedelmi mérlegünkben olyan felesleget, amely teljesítőképessé tesz minket, elérni nem fogunk tudni. Második főcélunk pedig az volt, hogy ennek a jövő, ránk nézve biztosítottabb és eredményesebb gazdasági életnek startját lehetővé tegyük és ennek következtében az adósságkérdés tekintetében megfelelő rendezéseket érjünk el. Itt más oldalról megnyilvánult az a felfogás, hogy^ az árak emelkedése és a kereskedelmi relációk helyreállítása olyan mértékben fogja növelni az adós ország teljesítőképességét, hogy ez automatice meg fogja oldani az adósságkérdést. Ezzel szemben második felszólalásomban rámutattam arra, hogy véleményem szerint még akkor is fenn fog állani az adósság kérdése, ha netán elérnénk az 1928. vagy 1929. évi árvonalat, egyrészt azért, mert nem látom biztosítottnak azt, hogy mi megfelelő értékesítési feleslegekkel tudjunk kimenni külföldre, másrészt pedig azért, mert a mi nemzeti jövedelmünk ezidőszerint még olyan csekély, hogy ezeket a feleslegeket kitermelni belátható időn belül nem fogja tudni. Ennekf oly tán igenis, arra mutattam rá, hogy szükség van az adósságok tekintetében bizonyos rendezésre. Már most az volt a kérdés, hogy ezt hogyan és miként lehet elérni? A világgazdasági konferencia természeténél fogva nem lehet hivatva arra, ihogy az adós és a hitelező közötti viszonyba konkrété, szabályozólag belenyúljon és megmondja, hogy bizonyos adósságszolgálatot hogyan és miként kell a jövőben teljesíteni és mi történjék az egyes adósságkategóriákkal. Semmiféle állam kormánya ezt a felelősséget .nem tudja magára venni és technikailag sincs ennek a konferenciának módjában ennyire kielemezni az egyes kérdéseket. Ennek következtében azt kell lehetővé tenni, hogy megfelelő mechanizmus létesíttessék, amelynek útján az adósságrendezés problémáját meg tudjuk oldani. így jutottunk arra a javaslatra, amelyet volt szerencsém a pénzügyi bizottság albizottságában előterjeszteni, nevezetesen arra, hogy az adós országokkal szemben a hitelezőknek bizonyos organizációja teremtessék meg. Legnagyobb nehézségeink- ugyanis, amelyeket az eddigi tárgyalásokon tapasztaltunk, azok voltak, hogy nem tudtuk iá hitelezőknek autoratív véleményét megkapni, nem. tudtuk^ azt, hogy miként vélekednek az egyes kérdésekben, nem tudtunk kivel leülni a tárgyaló asztalhoz. Egyes kategóriákban létrejöttek ilyen szervezetek, de más kategóriákban az ilyen szervezetek teljesen hiányoznak. Másik nehézségünk az volt, hogy ahol létre is jött hosszú, fáradságos tárgyalás útján valami megállapodás, az azonnal kihívta a többi hitelező-csoport gyanúját, azt a látszatot keltette, hogy mi bizonyos csoportoknak előnyöket juttatunk. Ennek következtében kifejlődött a külföldön nemcsak velünk, hanem általában az ilyen nehéz helyzetben lévő adósállamokkal szemben, a bizalmatlanságnak és a gyanakvásnak ibizonyos atmoszférája, amely lehetetlenné tenné számunkra azt, hogy a jövőben megfelelő presztízzsel jelenjünk meg a nemzetközi hiteiügyi és egyéb tárgyalásokon. Ennek következtében szükségünk volt presztízsünk helyreállítására, amely nem a mi hibánkból volt veszélyeztetve, hanem azért, mert nem létezett hitelezőinknek megfelelő szervezete. Ezért javasoltam, ebből a két okból kifolyólag azt, hogy a hitelezők megfelelő organizációja teremtessék meg, nemzeti alapokon a különböző hitelkategóriák számára elkülönítve és ezek a különböző hiteikategóriák számára alakult szervezetek legyenek összefoglalva egy nemzeti csúcsszervezetben, nemzetközi viszonylatban pedig ezek a csúcsszervezetek tartsanak fenn egymással érintkezést, mert véleményem szerint csak így lehet helyreállítani nemzetközi vonatkozásban is azt a hizalmat, amely a hitelnek elengedhetetlen feltétele. Némelyek talán keveselni fogják azt, hogy a magyar delegáció csak ilyen metodikai javaslattal állót elő, azonban véleményem szerint eredményt csak úgy lehet elérni, ha az eredményhez vezető útnak összes etappe-jait megtesszük. En nem tudok a második etappera rálépni, ha az elsőn még nem haladtam keresztül. Szisztematikus, lassú, felvilágosító es kiépítő munkára van szükség, amihez sajnos, talán hiányzik a megfelelő érzék idehaza, mert hiszen mi még mindig kissé keleti mentalitású csodavárók vagyunk, mindig azt várjuk, hogy valami csoda fog jönni, amely egyszerre megszünteti gazdasági bajainkat. A mi legnagyobb bajunk az, hogy nekünk imponálnak, képzeletünket lekötik az olyan események, amelyek egyszerre érnek el valami nagy effektust és figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy az ilyen események rendesen nem építők, hanem inkább rombolók. Mi még mindig jobban szeretjük azt nézni, hogy egy épület alá dinamitot raknak és az felrobban, az épület egyszerre darabokra törik, téglákra, végül szét a levegőben és nem szeretjük azt a lassú, építőmunkát nézni, amely téglát téglára halmozva, azt az ' épületet létrehozza. En egy tekintetben csodaváró vagyok, sőt