Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

424 Az országgyűlés felsőházának U. ülése 1933. évi június hó 27-én, kedden. ről 23.000-re, tehát 42%-kai csökkent. Ebből a néhány számiból is világosan láthatjuk, hogy igen nagy az a diszparitás, amely a kedvező és kedvezőtlen helyzetben lévő iparágak között fennáll. Az ipari export előmozdítását a miniszter úr tárcája egyik legfontosabb feladatának tartja. A mezőgazdasági export értékének viszszaesése következtében az ipari export jelentőségében nyert, és így előmozdítása annál inkább kívánatos, mert az iparcikkek piacának biztosítása érdekes módon hasonlíthatatlanul könnyebb, mint a mezőgazdasági termékek piacának biztosítása, amint arra előttem szólott t. tagtársunk is utalt. A beruházások kérdése különösen a túlméretezett nehéziparra, valamint a közép- és kisiparra nézve bír nagy fontossággal. Az ezzel kapcsolatban a miniszter úr által mondottakat teljes mértékben helyeslem, nevezetesen, hogy a viszonyaink közepette még megengedhető invesztíciók akként történjenek, hogy általuk minél több munkaalkalmat biztosítsunk és hogy ezek az invesztíciók necsak a fővárosban, hanem a vidéki városokban a lehetőséghez képest a vidéken is eszközöltessenek. A nemrég megalakult Ipari Munkaszervező Intézet biztatóan kezdődő működése eke az érdekelt iparágak a legnagyobb érdeklődéssel és várakozással tekintenek. A túlméretezett vagy nehéz helyzetben lévő azon iparágakon, amelyeken sem az ipari exporttal, sem pedig az invesztíciókkal segíteni nem tudunk, a miniszter úr a racionalizálással óhajt segíteni. Vonatkoztatható ez természetesen különösen a vas- és gépiparra, mint arra a sokat szenvedett iparra, amelynek fennállása érdekében ma a legkeményebb küzdelmet kell folytatnia. Egy igen szép és fájdalmas könyvben, Buday «Megcsonkított Magyarországjában azt olvashatjuk, hogy a magyar vas- és gépipar nagy tragikuma abban rejlik, hogy NagyMagyarország vas- és gépiparának kilenctized része a trianoni határok között, elsősorban az ország fővárosában maradt vissza és így magyar fogyasztóterülete nagyrészének elvesztése folytán szükségképp el kellett sorvadnia. Ha ma ezen a sokat szenvedett iparágon a racionalizálás útján óhajtunk segíteni és menteni igyekszünk a menthetőt, akkor ez mindenképpen helyes és talán komolyabb eredménnyel is fog járni. A nagy értékpusztulást és elhalást, amelyet ez az iparág az utolsó évtizedben szükségképpen kénytelen volt elszenvedni, igen nehezen lehetet volna megakadályozni, és ez egyet jelent nemzeti t vagyonunk egy szilárdan megalapozott tételének Összezsugorodásával, Ha a miniszter úr a racionalizálás és szabványosítás kérdésében komoly elhatározással és gyakorlati érzékkel, amelyet nála minden bizonnyal teljes mértékben meg fogunk találni, a magyar ipar segítségére kíván sietni, úgy a magyar ipar ezt köszönettel fogja venni és a maga részéről is arra fog törekedni, hogy a megoldások az ország egyetemes érdekeinek szolgálatában történjenek. Mélyen t. Felsőház! Még csak néhány rövid szót az energiagazdálkodás problémájáról, amellyel a kereskedelemügyi miniszter úr említett beszédében nagy alapossággal és szeretettel foglalkozott. Ha mi ezen a téren a kezdeményező lépéseket megtesszük és egy nagyszabású, célszerű energiagazdálkodás alapjait rakjuk le, akkor tulajdonképpen a jövő Magyarország érdekében, az ország jövő boldogulása érdekében és a jövő nemzedék érdekében dolgozunk. Szívesen emlékezem vissza arra, hogy az igen fontos villamosenergia-törvényt csekélységemnek volt szerencséje a t. Felsőházban előadni és ismertetni; ezzel kapcsolatban kívánatosnak tartanám, hogy a törvényre vonatkozó végrehajtási utasítás minél előbb megjelenjék. Legyen szabad végül megemlékeznem a miniszter úrnak ama kijelentéséről, hogy ha az idő úgy alakul, meg kell majd oldani a mosoni Duna-ágnak, mint vizierőtermelő faktornak kérdését is. Miután tudomásom szerint konkrét villamosítási ajánlatról van szó, igen kérem a miniszter urat arra, hogy foglalkozzék mielőbb és minél alaposabban ezzel a kérdéssel, amivel nagy hálára kötelezné az amúgy is erősen megsorvadt nyugati határszélt. A nyugati határszél sokat szenvedett az utolsó másfél évtizedben és annyi értékes intézményt vesztett el, hogy indokolt volna ezt a vidéket egy nagy invesztációs munkával boldogítani és kívánatos volna, hogy ez a vidék is megérezze egyszer az állam és a kormány segítő kezét. Ezzel kapcsolatban — és most már csakugyan végére értem, beszédemnek — arra kérném még a mélyen t. fölmíyeJésügyi miniszter ,urat, hogy a magyaróvári mezőgazdasági akadémia magas nívójának változatlan épségben tartására gondosan őrködjék és hárítson el minden olyan megoldást, amely ezt a régi, világhírű intézményt bármiképpen is deklasszifikálná. Többen vannak itt bizonyára a mélyen t. Felsőház tagjai között, akik szívesen emlékeznek vissza a Magyaróvárott eltöltött évekre és így f

ezeknek a tisztelt tagtársaimnak a helyeslését kérem, amikor a földmívelésügyi miniszter úr elé terjesztem ezt a kérésemet. Mélyen t. Felsőház! A kormány és annak működése iránt, a pénzügyminiszter úr iránt őszinte bizalommal viseltetvén, annak a reményemnek adok kifejezést, hogy a Nemzeti Munkaterv minél több nontja minél előbb az igen nehéz mindennapi életben gyakorlati valósággá váljon és a költségvetést elfogadom. (Elénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra senki nem lévén feljegyezve, kérdezem, kíván-e még valaki a költségvetési törvényjavaslathoz hozzászólni? (Nem!) Minthogy szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr Ő excellenciáját illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Imrédy Béla pénzügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előbb elhangzott felszólalással lezárult általánosságában az a vita, amely a magyar törvényhozás két Házában immár közel három hónap óta folyt és amelynek célja volt megállapítani azokat az anyagi. számszerű kereteket, amelyek között a magyar állam élete az 1933/34. költségvetési évben folyni fog. Célja volt egyben ennek a vitának az is, hogy

t kikristályosítsa a közvélemény nézetét, vájjon a kormány megérdemli-e a bizalmat, hogy ezek között a keretek között az ország ügyeit vigye. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy ezt a vitát a törvényhozás Képviselőházában megindítsam, akkor, amikor a költségvetést benyújtottam és nekem jut az a megtiszteltetés is,