Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

420 Az országgyűlés felsőházának Uh. ülé nálkozik a szállítási költségeknek viszonylag , alacsonyabb volta 'miatt a magyar mezőgazdaságiik a legtöbb kiviteli lehetősége. Sajnos azonban, az osztrák pipe felvevőképessége oly nagy mértékben csökkent a gazdasági helyzet kedvezőtlen volta miatt, hogy ennek következtében ez az osztrák piac — sokan még mindig összetévesztik a mostani Ausztriát és Bécset a régi Ausztriával és a régi Béccsel — sajnos, nem ugyanaz, mint régebben volt, hanem egészen más, nemcsak abban, hogy átfestették más színre, hanem ablban a tekintetben is, hogy a bugyellárisa majdnem olyan üres, mint a miénk. Ennek következtében hiáiba köt az osztrák kormány velünk akármilyen előnyös megállapodásokat, ezek a megállapodások akárhányszor ideiglenesen felfüggesztetnek. Itt van például az az egészen minimális állatkiviteli kontingens, amelyet sikerült a kormánynak nagy szívóssággal kiharcolnia; ezt most legutóbb is csökkentették azzal az érveléssel — és lényegileg igazuk van, — hogy az árakat nem akarják letörni engedni. Igen ám, de ha összes kiviteli lehetőségeink arra zsugorodnak össze hogy csak párszáz darabot tudunk hetenkint kivinni, akkor ez természetszerűleg egész állat. tenyésztésünk és állathizlalásunk visszaesésébe kell, hogy vezessen! (Ügy van!) Ami az olasz viszonylatot illeti, itt is azt latjuk, hogy a jóakarat kölcsönösen megvan, azonban az olasz piac is annyira váltakozó és felvevőképessége annyira nem kielégítő, hogy legutóbb is erős visszaesést láttunk az olasz kivitelben. Még itt is nagyon sok teendő várna megoldásra, sok apró pionírmunkát kell még elvégeznünk, hogy a kivitel rendszeressége biztosíttassák. Ebben a tekintetben bizalommal tekintek a Külkereskedelmi Hivatal és Tanács működése elé és remélem, hogy szívós munkával mégis csak elérjük, — ha még Csehországot is sikerül kedvezőbb megállapodásba bekapcsolnunk — hogy feleslegeinket megfelelő áron értékesítsük. Az úgynevezett világpiaci áron, amelyért a rotterdami vagy génuai piacon az az illető tengerentúli cikk kapható, természetesen mindig el tudjuk adni feleslegeinket, csakhogy, sajnos, ezek az árak távolról sem fedezik a mi^ termelési költségeinket, nekünk tehát olyan árakra van szükségünk, amelyeket a mi szomszédaink, a mezőgazdasági beviteli államok vám- és kereskedelmi politikája bizonyos mesterséges alátámasztással elért. Mi nem akarjuk ezeket az árakat lerontani; a tévedés mindig ott van, a szomszédos országok gazdaérdekeltsége azért tiltakozik a mezőgazdasági hevitel ellen, mert azt hiszi, hogy mi versenyünkkel az ő áraikat csökkenteni akarjuk, hogy tehát második tengerentúli dumpinget akarunk velük szemben alkalmazni, aminek következtében nálunk a mezőgazdasági termeivények ára lezuhanna. Pedig a mi célunk csak az, hogy korlátozott mennyiséggel jussunk el ezekre a piacokra, olyan mennyiséggel, amely ott még nem okoz áruözönt, vagy elhelyezhetetlen felesleget. f így a kivitelnél az ottani árak érvényesülvén, ezek visszahatnak a ' mi (belföldi piacainkra is, ahol így szintén kedvezőbb árak érvényesülhetnének. Ennek a gondolatnak a megvalósítására volnának kötendők azok az úgynevezett preferenciális, vámkedvezményes szerződések, amelyek felett most Londonban is folyik a vita és amelyekre vonatkozólag a bilaterális vagy plurilaterális, tehát a két állam vagy több állam közötti megállapodás kérdése áll előtérben. ' se 1933. évi június hó 27-én, kedden. Sajnos, a vezető motivum mindig az, amit a nemetek adtak meg, hogy tudniillik a mezőgazdasági vámok a vámkedvezmények alól kiyeendők. Ha a mezőgazdasági vámoknál, tehát éppen ott, ahol nekünk a legszükségesebb, nem adnák meg ezeket a kedvezményeket, akkor az egész preferenciális szisztémának érvényesítése reánk nézve tulajdonképpen értéktelen volna. Nagyon csábítana az alkalom, hogy még pár szót szóljak arról a kérdésről is, amellyel az igen t. pénzügyminiszter úr azelőtti hivatásában ibehatóan foglalkozott, tudniillik a devizapolitika kérdéséről. (Halljuk! Halljuk!) A devizapolitikát azonban, mélyen t. Felsőház, a Nemzeti Bank intézi, természetesen a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg, és nekem a mellett a teljes elismerés mellett, amellyel a Nemzei Bank iránt vagyok, amelynek nagyon súlyos viszonyok között két esztendőn keresztül, az 1931-es krízis óta sikerült a magyar valuta épségbentartását elérnie, csak azt kell hangsúlyoznom, hogy nem szabad egyet elfelejtenünk, azt tudniillik, hogy ennek az eredménynek elérése elsősorban a mezőgazdaság terhére történt, a mezőgazdasági árak mesterséges leszorításával, azzal, hogy a gazda nem kapta meg a maga termeivényeiért a teljesi nemzetközi árat. (Ügy van!) A mezőgazdaság áldozata és lassú elvérzése segítette tehát az államot ehhez a viszonylag kedvező helyzethez. Mindez az áldozat ebben a gazdasági háborúban valóságos megismétlődése azoknak az áldozatoknak, amelyeket a mezőgazdaság a fegyveres háborúban hozott, amikor szintén a maximális árak, hatóságilag megállapított értékesítési lehetőségeik révén jutott a hadvezetőség és jutottak a középeurópai államok ahhoz a lehetőséghez, hogy annyi időn keresztül ki tudtak tartani és hogy az egész hadseregnek és a népnek élelmezése biztosítható volt. (Ügy van! Ügy van!) En tehát csak azt a kérést intézem az igen t. pénzügyminiszter úrhoz, hogy amikor éppen az ő hozzájárulásával bizonyos módosítás következett ibe devizapolitikánk terén és az előbbi túlmerev és helytelen elvek alkalmazásával szem'ben a kompenzációs rendszer és a felárak behozatala bizonyos méltányos kiegyenlítést tesz lehetővé, hogy a gazda a maga termeivényeiért legalább részben kapja meg annak a differenciának az élvezetét, amelytől a devizapolitika eddig elütötte. Ennek a devizapolitikának gyakorlati alkalmazásánál kerüljünk valamivel közelebb az élet szükségleteihez és azok a felárak és engedélyezett különbözetek, amelyek a mezőgazdaság javára szolgálnak, valóban a mezőgazdasági termelésihez jussanak el. Mert a mai rendszer nyújt ugyan időnkint előnyöket a közvetítő kereskedelemnek, de a mezőgazdaságnak, a termelésnek az érdekeit nem szolgálja, nem segíti eléggé elő és a mezőgazdasági árak kialakulásában nem érvényesül, mert a gazda nem tud előre számolni az egyénenkénti kedvezményekkel, amelyeket általánosítani kell! A másik kérdés, amely szintén a pénzügyminiszter úr szakmájába vág, az adókérdés. Ebben a tekintetben azonban már több felszólaló részéről hallottunk észrevételeket a vita során, én tehát csak egy megjegyzésre szorítkoznám s ez az, hogy amikor a mi adórendszerünkben megvan egy nagyszerűen kiépített adónem, a jövedelmi adó, akkor ne engedje^ a pénzügyminiszter úr ezt a jövedelmi adót átváltoztatni merev hozadéki adóvá, vagy valóságos vagyondézsmává, — amely é#pen a,