Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-44
Az országgyűlés felsőházának 4-4. ülése 1933. évi június hó 27-én, kedden. 417 kényszertársulás elvének érvényesítésével igyekszik a mezőgazdaság is megerősíteni magát. A mezőgazdasági és a többi érdekképviseletek mint a kormány tanácsadói, mint a törvényhozói munka előkészítői, mint korrektívumok és mint kiegészítői a parlamenti rendszernek, igenis, fontos szerepet töltenek be. Ezért nagyon kérem, hogy a kormány azt az érdeklődést és azt a jóindulatot, amelyet a mezőgazdasági érdékképviseletekkel és általában az érdekképviseletekkel szemben kilátásba helyezett, a jövőben még fokozottabb mértékben szíveskedjék tanúsítani. (Helyeslés.) Hogy az érdekképviseleti munka milyen eredményekre vezethet, azt láthatjuk például most legújabban Franciaország példájából. Franciaországiban a mezőgazdaságnak nagyon kényelmes helyzete volt azért, mert Franciaország körülbelül önkielégítő állam mezőgazdaságilag s az a kevés behozatal, amire szüksége van, kellő vámvédelem mellett olyan módon került be, hogy a ibelföldi árakat nem rontotta. Az elmúlt kampányban kerültek hosszú Mo óta először Franciaország és a francia gazdák abba a helyzetbe, hogy saját bőrükön érezték azt, amit, sajnos, mi már nagyon régen érzünk, hogy tudniillik kiviteli feleslegeik mutatkoztak s ennek következtében a gabona ára egyszerre lezuhant. Amikor a 75 frankos búzaár Franciaországban jelentkezett, akkor a francia mezőgazdaság egyszerre vészkiáltást ihallatott és követelte hogy a kormány ezt a tarthatatlan, nehéz helyzetet orvosolja. Vagyis azok a búzaárak, amelyek nálunk mint az elérhető legjobb árak szerepeltek, ott a harangok félreverésére adtak alkalmat. És a kellő szervezet meg is mutatta, hogy ez nem hiába történt, mert a napokban olvashattuk az újságban, hogy a képviselőházzal sikerült elfogadtatni azt a javaslatot, amely a búza minimális árát az addigi 80 frankról 115 frankra emelte fel és azonkívül olyan korlátozó rendelkezéseket léptetett életbe a búza belföldi forgalma, a behozatal és a kivitel irányítása tekintetében mindenütt, karöltve a különböző mezőgazdasági szervekkel amely intézkedésektől a francia gazdák a maguk helyzetének megjavulását várják. Mélyen t. Felsőház! Hasonlóképpen ilyen várakozó állásponton vagyunk mi is és réveteg tekintetünk London felé szegeződik, ahonnan a pénzügyminiszter úr ő excellenciája most tért vissza és bizonyára számot fog nekünk adhatni ott szerzett benyomásairól. Nem mulaszthatom elaz alkalmat, hogy akkor, amikor a pénzügyminiszter úr itt van körünkben, ne juttassam kifejezésre, azt hiszem, az egész gazdasági érdekeltségnek azt a felfogását, (hogy ő az ő londoni működésével, amennyire azt a hirlapi közlésekből megismertük, az egész magyar gazdasági világ- teljes elismerését és köszönetét érdemelte ki. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Mert ő nagyon helyesen ott fogta meg a kérdést Londonban, ahol az legtöbb kilátást nyújt a megoldásra és a mai lapokban megjelent közléseikből tudjuk, hogy Chamberlain, az ő londoni kartársa, mily elismeréssel nyilatkozott javaslatáról. Ebből következtetem, hogy ez a javaslat nem lesz a pusztában elhangzó szó, hanem azt remélhetőleg el is fogadják és gyakorlati eredményei is lesznek. Mélyen t. Felsőház! Honnan eredt tulajdonképpen az egész világválság és a világválság orvoslására irányuló értekezletnek hol kell megfognia a kérdést, hogy azt orvosolj at FELSŐHÁZI NAPLÖ II. A világválság eredete egyrészt a hitelezések tultengesébol keletkezett és ebből következett egy nagymérvű eladósodás. Ez az eladósodás vezetett arra, hogy — a mai német használatos műszóval élve — nem egyszer KapitalFehlleitung történt, vagyis a tévesen elhelyezkedett tőke révén olyan termelés indult meg, amely nem talált elhelyezési piacot. Másik indoka az általános válságnak pedig az, hogy a gazdasági és külkereskedelmi politika jóformán szükségképpen hamis vágányra tolódott, azáltal, hogy a túltermelés következtében igyekeztek minden államban az előállított árutöbbleteket mindenáron dömpinggel elhelyezni, viszont az érdekelt államok természetszerűleg ezzel szemben védekezésre szorultak. Ebből a védekezésből állott elő azután az a helyzet, hogy a vámpolitika egészen átalakult. A vámpolitika, amely azelőtt nem volt egyéb, mint egy jogos, a különböző termelési tényezők és erők kiegyenlítésére igyekvő, az egyenlő versenyfeltételeket, a fair playt előmozdító gazdasági törekvés, most azoknak a fogásoknak a kitalálásában meríti ki a maga erejét, hogyan lehet egyik országot a másiktól minél jobban elzárni, hogyan lehet az egyes államok között minél magasabb kínai falakat emelni. Ha tehát a londoni konferenciának a célja az, hogy ezen a mostani helyzeten segítsen, hogy a világgazdaságnak kátyúba jutott szekerét kiemelje, akkor ott kell megfognia a dolgot, ahol a magyar pénzügyminiszter úr igen helyesen kezdeményezte, tudniillik a konferenciának elsősorban az adóssági kérdést kell rendeznie, hogy ennek a meginduló rendezésével lehetővé váljék azután az olyan új termelőmunkának a megindulása, amely munlka egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a gazdasági, külkereskedelmi, deviza- és vámpolitikai téren is fordulat álljon be és ne legyen szükségük az egyes államoknak erre a merev elzárkózásra. Igaz, hogy éppen a napokban olvastam Lloyd George-nak egy cikkét, amelyben nagyon gúnyosan utal arra, hiogy már 19224) en, mikor a genovai konferencia 11 évvel ezelőtt ugyanilyen időpontban összeült, ugyanezek a kívánságok hangzottak el s már akkor is arról volt szó, miképpen lehetne a hitelkérdést rendezni, miképpen lehetne az egyes államok gazdasági és költségvetési helyzetét rendbehozni, miként lehetne kereskedelempoHtikiai téren új rendszert teremteni. Ugyanezek a kérdések szerepeltek, — azt mondja —i ezelőtt hat esztendővel, 1927-ben a genfi konferencia napirendjén is és ugyanezek szerepelnek ma — még mindig, mint kívánságok — a londoni konferencia napirendjén. Megoldás tehát eddig uinos. Ez igaz, csakhogy azt hiszem, mélyen t. Felsőház, hogy Lloyd George részéről ennek megállapítása kissé cinikus, mert ha helyesen akart volna eljárni, akkor azt kellett volna cikke végére írnia: «Mea culpa.» Mert, ihogy hosszú idő alatt újra meg újra felelevenednek ezek a kérdések és nem nyernek megoldást, ez azt jelenti, hogy alapjában véve van — még pedig éppen Lloyd George hibájából is — elrontva a kérdés, el van rontva Trianonnal ós Versaillessel. .Amíg tehát a végleges megoldás, a revízió be nem következik, legalább a legégetőbb függő kérdések oldandók meg és a nemzetközi adósságok kérdésének a megoldásánál kétségkívül igaza van a pénzügyminiszter úrnak, hogy nagy nehézséget okozott eddig az> hogy nem volt az adósoknak kikkel tárgyalniok, mert a 64