Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

Az országgyűlés felsőházának U. ülése 1933. évi június hó 27-én, kedden. 415 ben állana a bírói függetlenség nagy gondolatával (Igáz! ügy van!) és keresztültörné <a biroi es a kormánythatalmak egymástól való függetlenségének garanciális jellegű alkotmányjogi alapelvét. (Ügy van!) Ilyen retrograd lépésre, nézetem szerint, sem alapul, sem ürügyül nem lehet felhozni azt a tapasztalatot, bogy az alsóbb bírák adott esetben megmaradnak kialakult jogi meggyőződésük mellett, holott más hasonló esetekben a felsőbíróságok más álláspontra helyezkedtek. Ehhez ugyanis annak az alsóbírónak törvényben gyökerező, mondhatnám, veleszületett joga van, (Ügy van! Ügy van!) mert a bírót csak a Kúria teljes ülési és jogegységi döntvényei kötik, egyszerű határozatai azonban nem. (ügy van!) A preeedenskultusznak ilyen túlzott kifejlesztése nagy veszedelmekkel is volna egybekötve. Egyrészt f technikai akadálya is van annak, hogy a bírák a felsőbíróságok összes ítéletei felől tájékozódjanak, hiszen maga a királyi Kúria évenként néhány ezer polgári és büntetőjogi ítéletet hoz, másrészt a precedenseknek gépies alkalmazása kiöli a bíróból az önálló mérlegelést és a felelősségérzetet. (Ügy van! Ügy van!) Egyébiránt az alsóbíróságok, tapasztalataim szerint, igenis, figyelemmel kísérik a Kúriának és a felsőbíróságoknak egyszerű, tehát nem döntvényi jellegű határozatait is (Ügy van!) és alkalmazkodnak is rendszerint hozzájuk, kivéve, ha annak az ellen tétes álláspontnak elfogadásával bírói lelkiismeretükön kellene erőszakot tenniök, amit tőlük senki sem kívánhat. Àz alsóbíróságoknak f jogi önállóságuk miatt tett ez a szemrehányás egy humoros esetet juttat eszembe a régmúlt időből. Talán nem fog a tárgyalás komolyságának a rovására esni, ha ezt felemlítem. (Halljuk! Halljuk!) Négy évtizeddel ezelőtt, amikor magam is még tartalékos hadbíró voltam, egyik aktív hadbírótársam igen keservesen elpanaszolta, hogy új főnöke, annak a honvédkerületnek az új parancsnoka, egy rendkívüli szigorúságáról ismert altábornagy, amikor előtte a honvédfőtörvényszékről érkezett ítéleteket ismertette és talán már a harmadik olyan ítéletre tért rá, amelyben a honvédfőtörvényszék annak az alsóbíróságnak az ítéletét megváltoztatta, keményen rászólt: «Százados úr, figyelmeztetem, ha a főtörvényszék még egyszer megváltoztatja az ítéletét, én lecsukatom» (Derültség.) és amikor az a megszorult hadbír ókollégám a bírói mérlegelési szabadsággal és más ilyen reglamaellenes civilfogalmakkal próbált védekezni, félbeszakította őt és azt mondotta: «Ön elsősorban katona, találja el a főtörvényszék álláspontját.» (Elénk derültség.) Ezután a kis kitérés után, rátérve most már magára a témára, megemlítem, hogy ugyanaz az országgyűlési képviselő úr még azt a további reformeszmét is felvetette, hogy amiképpen a- Kúriának az ügyvédi fegyelmi vétségek felett ítélkező úgynevezett ügyvédi tanácsában bírák és ügyvédek vegyesen foglalnak helyet, azonképpen a bírói fegyelmi vétségek lelett ítélkező és ezideig kizárólag bírákból alakított fegyelmi tanácsokba ezentúl az ügyvédi kar is bevonassék. Anélkül, hogy ennek a kérdésnek a mélyére kívánnék hatolni, csak általánosan jelzem azt a felfogásomat, hogy a bírói és az ügyvédi hivatásnak ilyen irányban való egyenlősítése ellen igen komoly aggodalmaim volnának. (Helyeslés.) Az igazságügyminiszter úr ő excellenciájának — aki iránt a legteljesebb bizalommal viseltetem és akinek e helyről is őszinte köszönetet mondok a Kúria ügyvitelének korszerű gyorsítására irányuló törekvéseimnek odaadó, hathatós támogatásáért — a beszédek sorrendjénél fogva, nem volt alkalma a Képviselőházban ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, én tehát azt hiszem, hogy szolgálatot teszek ő excellenciájának, amidőn erre felszólalásommal neki ehelyütt módot nyújtok. Egyébként magában a képviselőházi vitának &z anyagában is elég támpontot találunk ezeknek a reformeszméknek, vagy ötleteknek indokolatlanságára és arra, hogy a bíróságokkal szemben semminemű büntetési expedícióra nincs szükség. A Képviselőházban felszólalt képviselő urak ugyanis általában a legteljesebb elismeréssel nyilatkoztak bíróságaink működéséről, sőt az ellenzéknek egyik — éppen támadásainak élességéről ismert — vezérférfia szószerint a következőket mondotta (olvassa): «Az igazságügyi szervezet olyan kifogástalan, jól funkcionáló apparátus, amely még ebben a sajnos, nagyon sok tekintetben kifogás tárgyát joggal képező, mondjuk lefelé tendáló magyar közéletben, mint oázis a sivatagban, megtartotta a maga erkölcsi intakságát.» Mélyen t. Felsőház! A bírói függetlenség nagy gondolatának, a politikai kormány kinevezési és felügyeleti jogával való összeegyeztetése a modern igazságügyi szervezet legeslegkényesebb kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Nálunk ezt a problémát a főfelügyelet! jog szempontjából az 1891:XVII. te. szabályozza és ez a szabályozás immár több mint négy évtizede úgy ahogyan kielégíti a szembenálló két nagy érdeket, egyrészről a bírói függetlenségnek, másrészről a felügyelet hatályosságának érdekét. Ehhez az, ismétlem, rendkívül kényes szervezeti matériához nem kellene hozzányúlni. De ha az újraszabályozás gondolata komolyan felmerülne, akkor erős meggyőződésem szerint a reformnak nem a bírói függetlenséget megszorító, hanem ellenkezően azt még teljesebben kifejlesztő irányban kell majd haladnia. (Ügy van!) A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az igazságügy miniszter úr ő excellenciája kíván szólás jogával élni. Lázár Andor igazságügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök TTr! Igen t. Felsőház! (Halljuk! r Halljuk!) Őszinte köszönettel tacrtozom Juhász Andor ő excellenciájának, hogy ezeknek a kérdéseknek a felvetésével itt módot adott nekem arra, hogy a Képviselőházban tárgyalt néhány téma tekintetében, amelyekről ott nem volt módom nyilatkozni, itt most nyilatkozatot tehessek. Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy az az elismerés, amely a bírói kart általában körülveszi, a legteljesebb mértékben indokolt. (Ügy van!) Alkotmányunknak olyan védőbástyája a.magyar bíróság a maga függetlenségével^ amelynél erősebb védőbástyát kiépíteni nehéz volna. A legveszedelmesebb térre lépne tehát az a kormányzat, vagy az az igazságügyminiszter, aki ebben a védőbástyában igyekeznék réseket vágni. (Ügy van! ügy van!) Annak, hogy a mi törvényhozásunk bölcsen egyeztette össze a bírói függetlenséget a kormány főfelügyeleti jogával, amelyben a kinevezés ajánlásának a joga is benne foglaltatik, legnagyobb bizonyítéka az, hogy a mai nehéz időkben is a bíróság egyes tagjai fényesen megállják erkölcsileg a helyüket. Minden társadalmi osztályban előfordulhatnak botlá-