Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

Az országgyűlés felsőházának U3. ülés* keres, hanem tanárt és tudást akar. Kap jó vagy gyengén jó érettségit, amely még mindig jobb, mint a másik iskolának tiszta jeles érettségije, de a papírforma ezerint hátrább áll. Természetesen, ahol kis létszámáról van szó, ott ezt nagyon könnyű, elbírálni, mint nagyobb Létszámnál, de ahol a közvélemény hamis premisszákból indulva ki, nyomást gyakorol esetleg a parlamenten keresztül, ott a kormánynak sokkal nehezebb a helyes rendszabályokat megtalálni, még ha a kultuszminiszter úr akarja is. Ezt éppúgy tudja és világosan l'átja a kultuszminiszter úr is, mint én, mert ő is professzor és ugyanazok a tapasztalatai vannak neki is, mint nekem. A rostavizsga helyett tehát általános szigor kellene. Az érettségi vizsga helyett azonban valami más. Itt csak saját egyéni véleményemet hangoztatom és nem tartom magamat se egyedül illetékesnek, sem véleményemet abszolút helyesnek, de az én benyomásom tapasztalataim alapján az, — és nekünk az a kötelességünk, hogy tapasztalatainkat idehozzuk, — hogy jobb egy egyetemi felvételi vizsga, mint egy érettségi. Soha sem állítanám azonban be az egyetemi felvételi vizsgát annak az ifjúnak az egyetmre való járása elé és pedig azért nem, mert valakiről, aki egy idegen iskolából jön akkor, amikor először látom, nem tudom megmondani, hogy az egyetemre való-e vagy sem. Ha azonban már egy bizonyos ideig — fél évig, vagy háromnegyed évig -— az egyetemre járt, ebben a légkörben nevelkedett, akkor már el tudom ezt bírálni. (Báró Vécsey Miklós: Ha ugyan jár!) Ha nem járt, akkor ennek következményeit viseli, (Derültség.) bár nem is mindig, mert tulajdonképpen egészen mindegy az, hogy valaki hol tanul, hogyan tanul és miként tanul; a lényeg az, hogy tudjon. Nálam már olyan is átment a vizsgán, aki bevallotta nekem, hogy semmit sem tanult. Azt mondottam, erre nem vagyok kíváncsi. Arra vagyok kíváncsi, hogy tud-e, arra nem, hogy tanult-e, mert ha sokat tanult és még sem tud, az sokkal nagyobb baj. (Derültség.) Azért tenném tehát az elbírálást orré az időre, mert hogy ha valaki már egy ideig az egyetemi légkörben élt, kitűnik arravaló alkalmassága. Az egyetemi légkör ugyanis más, mint a gimnáziumé és más a tanulás módja is. Itt az ifjú szabadjára van engedve és saját szorgalma, ítélőképessége, stb. egészen más formában jelentkezik. Sokkal jobban meglátszik az, hogy ki való olyan állásokra, ahol ítélőképességre is szükség van. Az egyetemen sokkal kevésbbé lehet, mondjuk, magolni is, és ennek következtében egészen más premisszák alapján kell ítélni. Nem szabad azonban ezt a vizsgát túl hátira tenni. Ma nagyon sok fakultáson az a baj, hogy csak akkor látjuk vizsgán először a fiatalembert, amikor már egyetemi tanulmányainak jelentékeny részén túl van; természetesen a rossz tanulóknál ez inkább megtörténik, mint a jóknál. így olyan vizsgákra, amelyek az első négy félév. után teendők le, a jók már a negyedik félév végén, májusban, júniusban jelentkeznek, a rosszak pedig csak a következő félévben, úgyhogy ha egy rossz tanuló háromszor megbukik, akkor a hetedik, vagy nyolcadik félévben vagyunk^ neki kénytelenek megmondani, hogy nem való egyetemre. Ez kegyetlen, végtelenül kegyetlen eljárás és ez az oka annak, hogy sokszor behunyjuk a balszemünket és úgy engedjük át az illetőt annak ellenére, hogv kukris retünkben küzdünk az ország érdeke és a kö: 1933. evi Junius ho 26-án, hétfőn. 389 nyörületesség között és igen nehéz lelkiismereti küzdelmeket vív a próbáljuk az utat, úgyahogy megtalálni, nem mindig az ország javára. Tulajdonképpen nem akartam kitérni à közgazdasági egyetem problémájára* mert nem akarok olyan színben feltűnni, mint aki haza beszél, aki otthoni dolgokról beszél, saját ügyében prókátoroskodik, de fel kell említenem ezt a dolgot, először is mert szóvátették, de más vonatkozásban is. Amikor a közgazdasági fakultásnak immátron egy fél decenniumot megért, hovatartozandósági problémájáról a legutóbbi esztendőben újra szó volt, felmerült az az indítvány, — s ebben nekem is részem volt — hogy a kereskedelmi szakra menő ifjúság számára lehetővé tétessék egy kétéves kurzus elvégzése, amely után bizonyítványt kap. Ezzel a bizonyítvánnyal azután vagy továbh lehet menni felsőbb fokozatra és azután az egyétemet teljesen elvégezni vagy pedig) az életbe is ki lehetne lépni. így ennek a bizonyítványnak bizonyos belértéke lenne, de nem kvalifikacionális értéke. Én magam a bizonyítványok kvalifikaeionális értékére nem sokat adok, minden bizonyítványra többek adok, ha belértéket fejez ki és nem kvalifikációval jár, mert akkor rendesen kevesebb az értéke. Fontos tehát az, hogy a belérték; szempontjából nyújtson valamit a bizonyítvány. Ezt azért is hozom itt elő, mert bizonyos mértékig, különösen a kereskedelmi körökben úgy,tekintették ezt az eszmét, mint hogyha ezáltal a kereskedelmi foglalkozás háttérbe lenne szorítva, vagy degradálva lenne. Ez a terv, amely azóta fenntartotta magát és együtt szerepel a műegyetem és a közgazdasági fakultás fúziójának tervével, tulajdonképpen egy általános tervnek első próbája. Az ifjúságnak nagyjában és egészében két csoportja van. Vannak olyan ifjak, akikben az ítélőképességet ki lehet fejleszteni úgy, hogy vezető állásra alkalmasak legyenek, de az ifjaknak nagyon nagjr tömegében ezt nem lehet kifejleszteni. A közélet munkájában jó munkások lesznek és kitűnően elvégzik azt a munkát, amelyet az ítélőképességgel bíró vezető nekik előír. Azoknak, akiket nem akarunk vezető állásokra nevelni, amelyekben nagyobb ítélőképesség és látókör kell, kevesebb is elég, mint négyévi egyetem és pláne doktorátus, ami lényegileg sokszor, mint mondom, csak forma. Elég ezeknek egy rövidebb idő, amely után az életbe kiléphetnek és mint szellemi — hogy úgy mondjam — segédmunkaerők, kitűnő szolgálatokat fognak végezni. Vannak emberek, akik rendkívül szorgalmasak, akik a saját szakmájukat kitűnően ismerik, sokszor jobban, mint az, akit általános érdeklődése, műveltsége elkalandoztat az ismeretek különböző tereire. Ezek az urak kitűnően fognak a maguk helyén detailmunkában dolgozni, sohasem fogjuk tőlük azonban elvárni, hogy nagy látókörrel és ítélőképességgel vezessenek, vagy az ország vezetésében nagyobb részt vegyenek. Hogy éppen a ikeieskedelmi szakon indítványoztuk néhányan ezt a tagozódást, ez egyszerűen azért van, mert a kereskedelmi szak jelenleg az egyedüli, amely nem nevel papírkvalifikációra, hanem csak tartalmi tudást ad, a kereskedelmi vállalatok nem kívánnák papírkvalifikációt, hanem ismeret szerint ítélik meg az embert és a szerint boldogul az illető. Ennek következtében itt ezt meg lehet csinálni, de ha itt beválik, akkor másutt is lehet alkalmazni. Ha már a közgazdasági fakultás témájánál