Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-24

Az országgyűlés felsőházának M. ülése 19S2. évi október hó 13-án

t csütörtökön. 19 konstruktív erőknek a munka szolgálatába, állítása, egy olyan politikai atmoszféra megteremtése az egyedüli mód a nemzetben azt a felkeltendő bizalmat fenn is tartani és a nemzet széles rétegeibe belevinni azt a tudatot, bogy a nemzet összefogása biztosítja csak azt az öncélúságot, amelyet a miniszterelnök úr oly szépen a maga kormányprogrammjának homlokterébe állított. Igen t. Felsőház! Már most reátérek a kormány gazdasági programmjára és itt legyen szabad kiemelnem abból egyrészről a kormányelnök úrnak ismételten hangsúlyozott álláspontját, amely megvalósulásával szerintem tengelye a magyar államháztartás egyensúlya fenntartásának, az egész magyar hitelügyeknek és az egész magyar gazdasági életnek, és ez egyrészt az országnak az inflációtól való megóvása, másrészt ezzel kapcsolatban a pengő pénzegység értékének fenntartása. Igen nagy érdemet szerzett e körül a Károlyi-kormány és különösen annak pénzügyminisztere, báró Korányi Frigyes, akiről meg nem emlékeznünk ebben a pillanatban, amikor utódja ugyanazt a célt tűzi maga elé, hálátlanság volna. En itt az elismerés adóját kívánom leróni az ő konzervatív, céltudatos, nyugodt nemzeti pénzügyi politikája iránt. (Helyeslés.) Teljes a bizalmam, mert utódja, a mai pénzügyminiszter úr, aki olyan iskolában nőtt fel, amely a nemzet teljes bizalmát és teljes tiszteletét bírja, — volt alkalmam őt megfigyelhetni különböző külföldi vonatkozásokban és képviseletekben, ahol igazán méltóan képviselte a magyar álláspontot — ugyanezt a politikát folytatja s a nemzet háláját fogja kiérdemelni azáltal, hogy az az alap, amelyen minden gazdasági életnek fel kell épülnie, a pénzügyi biztonság megingattatni az ő pénzügyminisztersége alatt sem fog. Különösen szükségesnek tartom ezt hangsúlyozni, mert a képviselőházi vita során ezen a fronton a kormányelnök úr programmját elég éles kritika érte, ahol arról volt szó, — nem először és bizonyára nem utoljára — hogy a magyar mezőgazdaságon csak inflációval lehetne segíteni és hogy a deflációs politika a mezőgazdaságnak ártalmára volna. Hát én, aki nem először és talán nem utoljára foglalkozom e magas Házban is ezzel a kérdéssel, nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy nem ismernék nagyobb veszedelmet a magyar mezőgazdaság számára, mint egy inflációs politikát. Kétszer ilyen rövid időközökben egy ország ilyen pénzügyi politikát nem bírna el. Ami csekély nemzeti vagyon még megmaradt, azt ez az újabb infláció teljes mértékben elpusztítaná. (Ügy van! Ügy van!) Tengelye a miniszterelnök úr gazdaságpolitikájának — és ezt örömmel üdvözlöm, ezt minden magyar gazdaságpolitikusnak örömmel kell üdvözölnie —, a harmónia a három gazdasági tényező között: a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem között. Egy exponense a gyáriparnak a minap nagyon szellemes kritikát mondott a miniszterelnök úr képviselőházi programmbeszéde felett, amikor azt mondotta, hogy a legjobb iparpártolónak ígérkezik, mert a mezőgazdaság támogatásával és alapjainak megerősítésével kívánja az ország gazdasági életét szanálni. Ez a mi struktúránknak, a mi gazdasági és népességi struktúránknak elemi tétele. Ha a mezőgazdaság sorsa biztosítva van, ha a mezőgazdaság helyzete javul, természetszerűleg ez a legnagyobb fogyasztótömegnek felvevőképessége által a legerősebb iparpártolásnak tekinthető. Es engem megnyugtat teljesen a miniszterelnök úrnak az egész gazdaságpolitikának, tehát a mezőgazdaságnak, az iparnak és a kereskedelemnek szerepére vonatkozó — amire rátérek — állásfoglalása és legyen szabad itt két gondolatot a t. miniszterelnök úr és a kormány szíves figyelmébe ajánlani. Abból a súlyos válságból, amelyben az ország van — a gazdasági válságot értem — egyszer talán mégis csak kilábolunk és a külföldi relációk, mert hiszen azoknak függvénye túlnyomórészben a mi helyzetünk is, talán valamikor mégis csak javulnak. Ha abból a súlyos gazdasági válságból ki fogunk ke

: rülni és a válság idejét nem használjuk fel arra, hogy belső rendet teremtsünk a termelés egész vonalán, félő, hogyha kikerültünk a válságból, sokkal súlyosabb belső gazdasági válságba jutunk. Félő, hogy az a hitelszervezet, amelynek komplikáltságáról a miniszterelnök úr beszélt — helyeslem — nem lesz elég erős, megingatta a válság ideje, amikor teljes erőkifejtésére lesz szükség. Túl vagyunk méretezve a hitelszervezetben (Ügy van!) túl vagyunk méretezve bankokban és takarékpénztárakban, vagyis pénzintézetekben (Gróf Széchenyi Aladár: Ez igaz!) és mélyen t. Felsőház, ennek a túlméretezésnek ma kell elejét venni, amikor még nincs meg a felfelé törekvő irányzat. Ennek ma kell korlátokat szabni nem az államhatalom súlyával, hanem azzal a befolyással, amellyel az államhatalom az egész gazdasági életre bír, nem törvényekkel és rendeletekkel, hanem azzal az egyéni súllyal, amellyel a kormánynak bírnia kell és amellyel bírni is fog, ha arról van szó, hogy a gazdasági élet túlnövéseit eliminálni lehet, mert eliminálni kell. Ertem ezalatt annak szükségét, hogy a pénzintézeteknél koncentrációt hozzanak létre (Helyeslés.), tömörülést, amely erős egyedekbe tömöríti a pénzintézeteket, ahelyett a széttagoltság helyett, amely ma nagyrészben fennáll. (Ügy van!) A magyar pénzintézeteket — objektíve beszélhetek a kérdésről, mert sem közvetett, sem közvetlenül vonatkozásom hozzájuk nincs, — igen nagy elismerés illeti meg, amit legutóbb Bethlen István gróf fejtett ki, igen nagy elismerés illeti a magyar közgazdasági élet megteremtéséért, alátámasztásáért és a magyar pénzintézetek meg fogják érteni szerintem a kormány biztató szavát és közvetítő követelését, hogy azt a túltengést, amely e téren van, szüntessék meg és koncentrálásban egyesüljenek. Ugyanezt a gondolatot legyen szabad a t. kormányelnök úrnak és a kormánynak figyelmébe ajánlani ínás vonatkozásban, az ipari termelés tekintetében. Az ipari termelés ma, sajnos, — bocsánat, hogy így fejezem ki magam, hogy sajnos — a válságos helyzet ellenére túlment már a mezőgazdasági termelés értékén azoknak az alacsony áraknak következtében, amelyek alatt a mezőgazdaság szenved, amelyeket átmeneti állapotnak kell tekintenünk és bíznunk kell abban, hogy mégis jobb jövőnek nézünk majd csak elébe, f amikor a mezőgazdasági cikkek árai javulván, a mezőgazdasági termelés ismét elfoglalhatja az ország termelésében nemcsak gazdasági jelentőség tekintetében, hanem értékszerűen is az első helyet. Az ipari termelés nem egy vonatkozásban túl van méretezve. Az ipari termelés egyes ágai3*