Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-24

".8 . Az országgyűlés felsőházának 2í. ülése tétben teljesen, szárazon és hidegen kell nézni tényeket. Mi a főprobléma gazdasági vonatkozásban? Tulajdonképpen az, hogy a megélhetés és a termelés olcsóságát biztosítsuk. Ha tehát én a közterhek felfokozásával akarom az államot túlságos méretekre méretezve fenntartani, ak kor én úgy a megélhetés, mint a termelés olcsóságának elve ellen vétek. (Ügy van!) Ha pedig azt mondom, hogy a termelés vérkeringését meg kell indítani, akkor ennek az elvnek alapjára helyezkedem, mert avval a pár fillérrel, amelyet a kisember, avval a pár pengővel, amelyet a középvagyonnal rendelkező emlber s avval a pár ezer pengővel, amelyet a nagyvagyónnal rendelkező ember megtakaríthat, mert kisebbek a közterhek, megindíthat bizonyos termelési munkákat. Evvel megindul lassú lépésben az a munka is, amely nélkül a gazdasági élet nem élet, hanem temető. Akik azonban értenek ehhez a kérdéshez, tudják, hogy mindezeket, mint elméletet, megállapítani nagyon könnyű dolog. Aki miniszter volt, tudja, hogy lineárisan lehet csökkenteni, ez azonban nem csökkentés, mert nem észszerű, (Ügy van! a középen.) ez rontja az egész apparátust, mert nem képez — hogy katonai nyelven beszéljek — súlypontot, nem forszírozza és erősíti azokat az ágakat, amelyek az élettel vannak közelebbi nexusban, hanem egyformán csökkent mindent. A legegyszerűbb azt mondani: 20%-ot elveszek a tisztviselőktől, 20%-ot meg másutt fogok lefaragni. Ez nem alkotó munka, ez egy alsóbbrendű szellemi ténykedés. (Ügy van! Ügy van!) Reorganizálni és racionalizálni kell tehát. Megállapítani a tisztviselői státust a szükséghez képest, (Ügy van! Ügy van! a középen.) megnézni^ hogy a bürokrácia vájjon hol drágítja az egész életet; megnézni, vájjon a 34 év és 6 hónapot kitevő szolgálati idő elégséges-e ahhoz, hogy olcsón tudjuk a tisztviselői státust rendezni, nem kell-e a 40 évi szolgálatra átmenni és a sznkreszcenciát miképpen kell ehhez igazítani. Ezek azok a problémák, amelyek az államháztartás kérdésében előtérben vannak. (Igaz! Ügy van!) Bejelentem, méltóságos Felsőház, hogy továbbra is ezen szempontok szemszögéből nézve kívánom az államháztartás egyensúlyát biztosítani» a bevételi oldalt, ahol lehet, csökkenteni, illetőleg ha ez nem megy, a kiadási oldalt csökkenteni. A bevételi oldalt csökkenteni nézetem szerint addig nem lehet, ameddig biztosítva nincs a kiadási oldalon való csökkentés lehető• - ^: •--ismételten hangsúlyozom— foglalkozott ilyen kérdésekkel, az tudja, hogy ha én ma egy racionalizálási — hogy így fejezzem ki magam — folyamatot megkezdek, az nem ma jelenti rögtön pénzben^ kifejezve az ellenértékét, az nem jelent mindjárt eredményt, hanem annak eredménye talán csak 3—4—5 vagy 6 év múlva fog mutatkozni. Éppen ezért hozzá sem fogtak ia munkához, hanem inkább azt mondották: miután ma nem jelentkezik eredmény, hagyjuk ezt a kérdést. Ezt nem tartom helyesnek. Meg kell kezdeni a dolgokat és az eredményt, ha nem is én, az utánam jövő kormány és a nemzet hadd élvezze! A hiteléletről is kívánok egynéhány szót szólni. Ebben a tekintetben az a nézetem, amelyet már az előbb általánosságban említettem, hogy a hitel is csak eszköz a nemzet életében. Mert minél könnyebben jutnak pénzhez azok, akiknek hitelt adok, annál könnyebben tudnak 1932. évi október hó 18-án, csütörtökönt termelni, annál olcsóbban eladni, annál több felesleg marad új invesztíciókra, új vállalkozásokra. A legnagyobb hibának azt tartom, hogy túlkomplikált hitelszervezetünk van. Valahogyan úgy látom, hogy a forradalom utáni Magyarország meggondolta magát más téren is: miután hangoztatta, hogy nem volt megszervezve, a forradalom után lázas szervezkedésbe kezdett. Magyarországon — hogy eltérjek egy pillanatra a hitelkérdéstől — 3600 társadalmi egyesület van. Ismerek egy urat, aki 74 egyesületnek az elnöke és erre büszke. (Elénk derültség.) Ki van zárva^, hogy csak egyben is rendes munkát tudjon végezni. (Ügy van! Ügy van!) Vannak ugyanazt a célt szolgáló társadalmi szervezeteink, amelyek az elnökök örökös harca miatt nem tudnak egyesülni. Nekem az az érzésem, hogy a hitelkérdésben is valahogyan így van. A háború után mindenki felfedezte magában a közgazdasági zsenialitást, mindenki csinált kisebb-nagyobb vállalkozásokat, amiknek eredménye lett a bukdácsolások sorozata. Eredménye lett, hogy a hitelt s ezzel az egész életünket megdrágították, mert nagyon sok közbeiktatott szerv Keletkezett. Nagy gondját okozza a kormánynak, hogy mit csináljon evvel a sok szervezettel; exisztenciákat engedjen-e tönkremenni? Egy megoldás lehetséges csak: egyesíteni őket jó szóval, ha kell, talán erővel is. (Általános helyeslés.) Ha már a hitelnél tartunk, az adósságokról sem feledkezhetünk meg. (Halljuk! Halljuk! — Felkiáltások jobbfelől: Aktuális kérdés!) En a magam részéről azt az elvi álláspontot képviselem, hogy az adós fizessen. Az adónál is ezt az álláspontot képviselem és nem helyeslem, hogy azt kedvezményezzem, aki nem fizet. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ez teljesen hamis mentalitás. (Ügy van! Ügy van!) Mit jelent ez? Azt, hogy aki eddig fizetett, az nem fog fizetni, mert majd ő is kedvezményekben részesül. Ez az alap tehát immorális alap. (Ügy van! a középen.) Az az erkölcsi igazság, melyet érvényesítenünk kell, csak azt engedi meg, hogy a jót istápoljuk, de nem jelenti azt, hogy azon, aki bajban van, ne segítsünk. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van! Segíteni kell!) Nézetem szerint nem mindegy a nemzet jövője szempontjából, kinek a kezébe kerül a föld. Nézetem szerint nem mindegy, hogy a kisgazdák s általában a gazdatársadalom ma milyen anyagi életet él. Ez tehát nemzeti probléma és én így is fogom azt fel, amikor a gazdaadósságok kérdésével foglalkozom. Végleges rendezésről^ természetesen nem lehet szó. Átmeneti rendezésre gondol tehát a kormány, hisz ez a kérdés nemcsak belföldi hitelprobléma, hanem külföldi hitelkérdésekkel is összefüggésben áll. En bízom abban, hogy a pénzügyminiszter úr ő excellenciája eredménnyel fog hazatérni annakidején, amikor a külföldi hitelezőkkel tárgyal; hiszen ennek a hitelezőnek is az az érdeke, hogy itt élet legyen, ne pedig temető, mert hamarabb kapja vissza a pénzét, ha itt az élet megindul. Levegőt és időt kérek tehát és akkor a magyar, mint mindig, becsületesen fogja teljesíteni kötelezettségét. (Ügy van! Ügy van! — Gróf Széchenyi Aladár: Ezt meg kell értenie a külföldnek is!) Mármost méltóztassanak megengedni, hogy csak nagy vonásokban magára a termelés kérdésére térjek át. Gazdasági életünk problémáinak tengelyében, nézetem szerint, a termelés