Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-6

64 Az országgyűlés felsőházának 6. ülése magasra emelte fel a kamatlábat, mert így jobban tudta volna megvédeni aranykészletét. Ezzel szemben ugyanazon az oldalon néhány bekezdéssel lejjebb megállapítja ez a jelentés, hogy a Nemzeti Bank csak most, a nehézségek bekövetkezése után jutott tulajdonképpen fennállása alatt először abba a helyzetbe, hogy kamatlábpolitikájával hatályos eredményeket tudjon elérni. Már magában véve ez ,az ellentmondás is szembeötlő, de nyilvánvaló az is, amikor már a nehézségek előállottak és már devizakorlátozások állottak fenn, akkor az aranykészlet vagy a devizakészlet megvédésére semmiféle kamatlábemelés szüksége fenn nem forgott, nem szólva arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetősége igen helyesen, bölcsen és az összes szempontok mérlegelésével sohasem téveszti szem elől azt, hogy a kamatláb felemelése nem egyszerűen jegybankpolitikai intézkedés, hanem annak igen súlyos kihatásai vannak az ország egész kamatstandardjának felemelkedése tekintetében, úgyhogy ezzel az eszközzel — és ez fokozatosan jogosult a mi helyzetünkben, amikor tőkeszegény ország és agrárország vagyunk — roppant óvatosan kell élni, roppant vigyázni kell arra, hogy ne emelje fel feleslegesen a kamatlábat, mert ez rendkívüli károsodást von maga után az ország számára. Nem megnyugtató a jelentés végkonkluziója, amely röviden oda foglalható össze, hogy azt mondja, hogy legalább 6 havi Stillhalte-megállapodásra volna szükség, és azután annak a veszélynek félelmét fejezi ki, hogy valahogy a belföldi hitelezők ne járjanak jobban, mint a külföldiek. Itt annak ellenére, hogy egészen szemmelláthatóan jóindulatú és tárgyilagos megállapításaiban, és hangsúlyoznom kell, hogy a Népszövetségnek és magának a bizottságnak is igenis hálára vagyunk kötelezve azért, amit tett, mégis kifejezett konklúzióiban, ami különben bizonyos fokig természetes, belejátszanak — talán nagyobb mértékben, mint ahogyan az szükséges — a hitelezői szempontok. Mi ugyanis abban a meggyőződésben kell, hogy legyünk, hogy a hathavi Stillhalte legfeljebb az első lépés lehetne egy igen messzemenő, másfelé vezető úton, hogy azonban ezzel elintézni Magyarország pénzügyi és gazdasági problémáját bizonyára nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Egészen röviden bátor vagyok csak rámjutatni — mielőtt befejezem talán amúgy is túlságos hosszúra nyúlt felszólalásomat (Halljuk! Halljuk!) — a hatos bizottság jelentésére, amely szintén csatolva van melléklet gyanánt a kormányjelentéshez. A hatos 'bizottság, amely — mint méltóztatnak tudni — a 33-as bizottság albizottsága, kettős feladatot tűzött maga elé. Egyik az, hogy végigmenve a tárcákon, a gyors, az azonnal eszközölhető megtakarításokat állapítsa meg. Ezt a feladatát teljesítette, erről számol be itten. Másik nagyobb feladata még hátra yan

% t. i. egyes intézmények módosításával, leépítésével járó későbbre kiható megtakarítási Programm. Erről ma még nem beszélhetünk, mert ez nem fekszik előttünk. Azt gondolom, a 6-os hizottság mindenesetre igen tiszteletreméltó, érdemes és meglepően gyors idő alatt igen nagy munkát végzett és köszönetet érdemel. Mindamellett behatóan foglalkozni sem a jelentéssel, sem a jelentés mellékleteivel, amelyek igen becses anyagot tartalmaznak, ebben a pillanatban nem tartom időszerűnek, mert hiszen a 6-os bizottság nem szerve közvetlenül aa országgyűlésnek, hanem a 33-as bizottság szerve, és a 33-as bizottság működéséről is tu1931. évi december hó 16-án, szerdán. lajdonképfpen nem a 33-as bizottságnak, hanem a kormánynak hivatása jelentést tenni, és a kormány tényei azok, amelyek elbírálandók, úgyhogy a 6-os bizottság jelentéséről nincsen helye határozathozatalnak. Engedjék meg, t. uraim, hogy befejezésül rámutassak az általános helyzetre és ebből néhány konzekvenciát vonjak le. (Hailjuk! Halljuk!) Azt hiszem, nem megyek túlzásba akkor, ha ha megállapítom, hogy a világ feszültsége mindenfelé aligha kiselbb, mint amilyen volt a háiború kitörése előtti időben. Az ember megszokja a jó és rossz helyzeteket és egy darab idő múlva megfeledkezik róla, nem ad magának számot arról, hogy a helyzet mennyire jó, vagy menynyire rossz. Ez különösen akkor áll így, ha az embernek magának nagyon jól, vagy nagyon rosszul megy a dolga. Mégis úgy gondolom, hogy a politikusnak kötelessége folyamatosan számolni nemcsak a saját köz vétlen világának helyzetével, hanem az ezen kívülálló nagy világ elemeivel is. Két okból kell ezt tennie. Először azért, mert ezek az elemek visszahatnak ránk, hiszen mi partikul áj át alkotjuk ennek a nagy világnak, tehát ami sorsunk is ott dől el. Másodszor pedig azért, mert a mi kis országunk megítélésére is onnan kapjuk meig a perspektívát. Ha körültekintünk, megállapíthatjuk, hogy az egy Franciaország kivételével, de ennek sem 100%-os kivételével, sehol a világon sem politikai, sem gazdasági vonatkozásiban — sok helyütt, hozzátehetem, szociális vonatkozásban sem — nyugalmi, egyensúlyi állapot nincsen adva. Hogy a 'brit birodalmon kezdjem, a politikumokat egészen mellőzve, a legutóbbi hónapokban, a gazdaságtörténelemnek, de talán a törj ténelemnek általában két, a legnagyobbak közé számítható jelensége játszódott le Nagybritanniában. Az egyik Nagybritanniának az aranystandartól való eltérése, tehát megingása annak a pénzegységnek, amelybe a világ századok óta legrendíthetetlenebb hitét vetette. A másik Nagybritanniának a védővámokra való átmenetele, aminek következményei egyelőre teljesen kiszámíthatatlanok. Bele vannak sodródva ebbe a problémába jóformán az összes államok, amelyek általában a világ kereskedelmében résztvesznek. Belekapcsolódik a képbe Ázsia, — Indiáról nem is szólva — az egyik oldalon a szovjetnek gigantikus kérdőjele, a másik oldalon a japán-kínai konfliktus s a japán-kínai konfliktus nyomában a népszövetségnek, amely mégis centripetális erőt jelent, súlyos próbáratétele. Bele van kapcsolva Észak-Amerika, amely Önmagában is igen súlyos gazdasági válságban él, a rengeteg túlprodukció és a lecsökkent fogyasztóképesség malomkövei közt. A délamerikai államok csaknem kivétel nélkül küzdenek az inzolvenciával, vagy már feladták ezt a küzdelmet. Végül, ha tovább megyek az európai kontinensen, — hiszen nem akarnék neveket említeni — igen jó jellemzőül hivatkozhatom egy kalendáriumra, amely a devizakorlátozások életbeléptetését mutatja. Július 13-án Németország, utána következünk mi, szeptember 20-án tért el az aranystandardtól az angol font, azután Észtország és Görögország szeptember 28-án, Csehszlovákia október 3-án, Finnország október 5-én, Jugoszlávia október 7jén, Lettország október 8-án, Ausztria október 9-én. Bulgária október 15-én, Olaszország egy felhatalmazási törvénnyel, amellyel talán még nem lépett életbe, szeptember 29-én, Dánia november 19-én, Svédország szintén novemberben, éls így tovább, mígnem a tegnapelőtti