Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-21

414 Az országgyűlés felsőházának 21. ülé< zető közül 435-nek, tehát az összlétszám felének az elemi iskolainál nagyobb képzettsége nincs. Hogy mennyire kevés aránylag a textiliparban a mérnökök száma, arra jellemző, hogy ebben az iparágban egy mérnökre 430 munkás esik, míg a bőriparban 60, a vasiparban 53 munkásra jut egy-egy mérnök. A nagyszámú idegen és jórészt megfelelő képesítés nélkül alkalmazott vezetőállású egyénnel kapcsolatban még egy fontos körülményre kell a figyelmet felhívnom. Az idegen vezetők természetszerűleg idegen írut, idegen iparcikket, sőt idegen gondolkodást is importálnak. A külföldön megszokott idegen gépeket és felszereléseket tartják jónak. Jórészt semmi vagy csak alacsonyabb műszaki képzettséggel rendelkezvén, irtóznak minden újítástól és a termelés rendjének mindennemű racionalizálásától. Más iparágak hasonló viszonyait is tárgyalhatnám még, de legyen elég talán arra utalnom csupán, hogy a papírgyártásnál a gyárvezetők 25%-a és a művezetők 79%-a idegen. Megemlítem még, hogy az erősen mezőgazdasági vonatkozású tejfeldolgozó üzemekben a művezetők 22%-a, a sör- és malátagyárakban pedig 17%-a nem magyar állampolgár. Mindezekből megállapítható tehát, hogy igen jogos panaszokkal állunk szemben, amelyeknek hátterében — és ezt ne hagyjuk figyelmen kívül — az állástalan diplomás ifjúság nyomora meredezik. A kereskedelemügyi miniszter urat arra kérem, legyen szíves intézkedni az irányban, hogy az idegen állampolgárságú ipari alkalmazottak itttartózkodásának jogossága műszaki szempontból revideáltassék az érdekképviseletek, továbbá a műegyetem és a mérnöki kamara bevonásával. (Helyeslés.) Tudom, hogy 1925 óta áll csak módjában a kormánynak az idegenek munkavállalásának ellenőrzése, mindamellett az új engedélyek kiadásánál a záros határidő és a meg nem Ihosszabbíthatóság alkalmazásával lényeges eredményeket lehetne elérni. Precedensül felhozható Franciaország példája, ahol a munkanélküliség krízisének kezdetén azonnal kormányintézkedések láttak napvilágot, amelyek a francia munkások kenyérkeresetét a külföldiekkel szemben erélyesen megvédik. A gyáripar vezetőségének jóindulatú figyelmébe pedig azzal az indokkal ajánlom a PTOblémát, hogy az említett kérésem teljesítése jogos kölcsönhatása és méltánylása lenne az iparpártolás hazafias kötelességének. T. Felsőház! Intelligens ifjúságunk nyomorával a többi hátralévő tárcák keretein belül is fogok még foglalkozni, de néhány rövid reflexiót itt tartok felemlítendőnek. Hogy mekkora ez a nyomor, eléggé ismeretes. Kalauzkodás a villamoson, taxisoffőrködés, hólapátolás a főváros téli utcáin, szeneszsákhordozás nyáron a csepeli dokkokban és ezek a jelzői, az állomásai ennek a nyomornak és sokminden egyéb tengernyi mizéria. amelyet végig felsorolni nem is lehet. Ez a nehéz sors ezzel a sok próbával, a súlyosterhű élet a legszigorúbb vizsgánál és a legjobb diplománál is tökéletesebben képesítette a mi fiatalságunkat arra, hogy jobban, egészen máskép tudják megállani helyüket, mint azok, akiket a diploma megszerzése után valahová beprotegáltak- Ez a fiatalság, ez &i emberanyag fokozottan értékes tehát, nemcsak tudása, hanem élettapasztalata és meglettsége által is. Ezt az emberanyagot a sorsüldözöttség reménytelenségébe belebukni 1932. évi június hó 25-én, szombaton. hagyni kétszeres bűn, (Gróf Andrássy Géza: Úgy van!) nem csak bűn, hanem hiba is. Ennek a generációnak alkalmassága a vezető állásokra legalább akkora, mint az idősebbeké, akiknek élettapasztalatai más, könynyebb viszonyokra vonatkoztak. Ez a generáció, amely havat lapátolt és szeneszsákokat hordott, egészen más szociális megértéssel rendelkezik, mint azok, akik csak a foglalkozások közötti különbséget ismerték, és el sem tudják képzelni, hogy ugyanaz a kéz, amelyet mérőeszközök használatára tanítottak, ha a szükség úgy kívánja, ásót és kapát is foghasson. (Ügy van!) Ebben látom talán a legfontosabb értékét ennek a fiatal generációnak, amelynek sorából a jövő szociális fejlődésében egy elkövetkezendő történelmi evolúcióban

1 a nemzet szellemi vezérkara kerül ki, ha nem hagyjuk ma elbukni őket. Ezzel a reflexióval alátámasztva apellálok tehát a kereskedelemügyi miniszter úr tanári szívéhez és a gyáripar munkaadóinak politikai előrelátásához. A népjóléti tárca megszüntetése, respektive gyermekvédelmi osztályának a belügyminisztériumba szándékolt beolvasztása arra késztet, hogy e két tárcához együttesen szóljak hozzá. T. Felsőház! A szociális tevékenység legszebb és ma legsorsdöntőbb része a gyermekvédelem. Sorsdöntő azért, mert vele nemzetünk jövőjét munkáljuk, mert gyermekeink boldogságában annál szívósabban tudunk reménykedni, mennél sötétebben borul be a mi egünk. Gyermekeink boldogságáért annál erőteljesebben tudunk harcolni, minél kevesebb kilátás nyílik saját boldogságunknak, a mai generáció boldogságának megteremtésére. A gyermekvédelem terén a munkafelosztás állam és társadalom között kusza. A gyermekvédelem legtöbb ágazatában állami és társadalmi tevékenység folyik, de nem párhuzamosan, hanem egymást keresztezve, sőt ugyanabban az ágazatban egymástól független, különböző, az államtól azonban egyaránt szubvencionált társadalmi egyesületek és szervek dolgoznak, és r bár mindannyinak célkitűzése nemes, de mégis versengést fejtenek ki, sajnos, nemcsak intézményeik vagy ápoltjaik számának, hanem, 'szubvencióik ^ gyarapításában is, más szóval egymás rovására. Ezenfelül a minisztériumok fenhatóságának és felügyeleti jogának határai áttekinthetetlenek. A legtöbb intézetnek két vagy három miniszteri gazdája van. Példának talán legjobban illik ide a fiatalkorú bűnözőkkel foglalkozó intézmények ügye, a patronázs-munka. Idetartoznak a teljesen állami kezelésben levő szigorított nevelő-, úgynevezett javítóintézetek. Ezek mellett léteznek az egyes konfessziók szerint társadalmi jellegű patronázsegyesületek, amelyek szintén intézeteket tartanak fenn, végül az Országos Gyermekvédő Ligának két vagy három patronázs-intézete. A zür-zavar a miniszteri kompetenciákban ezeknél a kövezetkező: Ha elítélt fiatalkorúakról^ van szó, a szubvencionálás az igazságügyi tárcához tartozik, amennyiben csak züllés veszélyének kitett gyermekek lakják az intézetet, a népjóléti tárcához. Az állami tanerők, amelyek itt alkalmazva vannak, a kultuszminisztériumtól kapják kinevezésüket. Végül, ha iparostanoncotthon vagy ipariskola is van az intézet keretein belül, úgy a tanerők alkalmazása és illetményeiknek folyósítása már a kereskedelemügyi miniszter úr kompetenciájába tartozik. Vgy hiszem, az el-