Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

384 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése tönkretegye a vetést. Ez lehetetlen! Módot kell találnunk arra, hogy aki vadtenyésztéssel foglalkozik, vagyis aki télen át eteti a vadakat, az a körülötte lévő vadkárokért kártérítésre legyen kötelezhető. Ezt kértem a szarvasokra és dúvadakra. Van még egy nagyon szép állatfajtánk, a fácán. Ezek sok helyen olyan tömegével lepik el a kisgazdák határait és mezejét, hogy az idén például Kaposvár határában háromszor vetettek kukoricát csak azért, mert a fácánok teljesen megették. A legutóbbi években meghosszabbították a fácán lövési idejét, hogy amikorra mindent betakarít a gazda, bevonuljon a fácán a tartózkodási helyére és ott etetve legyen újra. Arra kérem a földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciáját, legyen szíves ezeknek a vadaknak vadászati idejét előbb elrendelni, hogy a gazdatársadalom a károktól megóvassék. Van még egy nagyon káros, nagyon veszedelmes ellensége a gazdának. A niult évben lépett fel itt Magyarországon — úgy tudom, a Dunántúl legelőször — a gyapjas pille. Aki a gyapjas pillét és hernyójának kártevését ismeri, annak nem kell bővebben magyarázni, hogy ez mit jelent ott, ahol tömegével lepi el az erdőket. Személyesen győződtem meg arról, hogy a szomszédos határunkban az erdőt teljesen letarolták, a fáknak nincs semmi levele. Ezek a hernyók kivándorolnak az erdőből, neki mennek a kukoricának és a szőlőknek is, azokat is letarolják. Uraim, ez olyan veszedelem, mint a tűz, ez ellen védekezni kell. Itt áldozatot kell hozni. Tudom, hogy az idén későn van, de a földmívelésügyi miniszter urat arra akarom megkérni, hozza meg azt az áldozatot, hogy a mezőgazdasági kamarákon keresztül, a mezőgazdasági kamarai tisztviselőkkel m gazdasági felügyelőségekkel a községekben oktattassák ki a népet — a jövőre nézve gondolom — hogyan kell ez ellen védekezni és azoknak a kiküldött tisztviselőknek költségeit, mert különben anyagi fedezet híján nem tudnak kiszállani, vállalja a földmívelésügyi tárca terhére, hogy ezeknek a községeknek lakosait kioktassák és kitanítsák arra, hogyan kell ez ellen a veszedelem ellen védekezni. Van még egy másik kártevő, amely eddig nem volt nagyon jelentékeny. Különösen nem volt jelentékeny a kisbirtokosoknál. A nagybirtokosoknak, akik nagymértékben termeltek cukorrépát, már régóta pusztítja a cukorrépáját az orrmányos bogár. De azokban a községekben is, ahol nagyobbmérvű cukorrépa termelés nincs, a rajzások által már annyira elszaporodott, hogy^ ott is az idén háromszor kellett elvetni a répát. Mi, gazdák, nagyon jól tudatában vagyunk annak, hogy mit jelent a répatermelés nálunk, Dunántúlon, ahol a gazdának az ő kis birtokához képest sok állata van. Arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat — nagyon sajnálom, hogy nincs itt, hogy személyes impressziót szerezhetne beszédemből —, tegye lehetővé, hogy a védekező eszközt necsak a cukorrépára szolgáltassák ki a cukorgyárak, vagy ha a cukorgyárak nem szolgáltatják ki, akkor a városokban valahogy módját kell találni, hogy ahhoz a klórbáriumhoz, vagy arzénhez, amellyel ezek a rovarok mérgezhetők és elpusztíthatok, a gazda hozzáférhessen és azt olcsóbban kaphassa megIgen t. Felsőház! Az idő előrehaladott. Amint kijelentettem, nem akarok olyan kérdésekkel foglalkozni — őszintén beszélek — 1932. évi június hó 24-én, pénteîcen. amelyeket a kisgazdák, aíkik a gazdaságiban dolgoznak a legtöblbet, nem tanultak, amelyeket a nagy pénzügyi kapacitások és közgaz dák, akik ezekhez a kérdésekhez hozzászóltak, itt teljesen megvilágítottak. Én csak ezekre a részletkérdésekre kívántam itt rámutatni és kérem a kormányt, legyen a magyar gazdatársadalom segítségére. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Következik ifj. Mészáros István felsőházi tag úr. Ifj. Mészáros István: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy néhány percre igénybe vegyem a mélyen t. Felsőház, igen t. tagjainak becses figyelmét. A mostani költségvetési vitában magas szárnyalású beszédek hangzottak el és e magas szárnyalású beszédekből kivillant a mez&gazdasági imunkásság, a kisipar és az ipari munkásság nehéz helyzete is* Kötelességemet teljesítem akkor, amikor a mostani költségvetés tárgyalásánál, mint a mezőgazdasági munkások érdekképviselője, rámutatok a mezőgazdaság*) munkásság nehéz helyzetére és habár nincsenek itt a kormány vezérférfiai, felhívom figyelmüket arra a veszélyre, amely fenyegeti a munkásságot, fenyegeti az egész magyar ihazát. Méltóztassanak elgondolni, a falusi munkásnép, a falusi törpe- és kisgazda mindig szerette hazáját, mindig szerette családját és családja és hazája szent volt előtte. Ö Fensége József kir. herceg úr igen sokszor és igen fényesen ki is mutatta, hogy igaz hazafi, mert^ hazaszerető és törvénytisztelő, és ha kell, hazájáért vérző és elpusztuló, hazájáért lelkesülő a magyar falu. De vessünilö egy szempillantást arra, hogy áll a jelenben a falu? Engedjék meg, hogy egy visszapillantást vessek arra az időre, amikor mint napszámosember, mint tarisznyahordozó kint ettem meg a, mindennapi kenyeremet, amikor a munkás — ez a háboru előtti évekre szól — egy forint vagy mondjuk 2 korona napszámot keresett. Hol voltak akkor az élelmiszerek árai és hol vannak most? Méltóztassanak elgondolni, hogy akkor egy kiló liszt ára 12 krajcár volt, most pedig ehhez^ mérten 36—40 fillér, akkor a napszám egy-két korona volt, most igen sok helyen 1 pengő 30, 1 pengő 40 fillér s ki kell jelentenem, hogy még örvend az a munkás, ha két napot dolgozhat egy héten és a két napért kap 2 pengő 80 fillért. A mezőgazdaság nagyon lecsúszott a lejtőn, amint már megelőző beszédemben is hangoztattam, ha ugyan csak lecsúszott, de elpusztult vele a mezőgazdasági munkás és elpusztult vele az ipari munkás is. Amikor mi az ország legfőbb Házában arról, beszélgetünk, hogy hogyan lehetne orvosolni a mezőgazdaságot, hogyan lehetne a mezőgazdaságon keresztül felemelni az ipari és a mezőgazdasági munkásságot, nagyon örvendek, mint már beszédem elején is mondottam, hogy foglalkoznak a mezőgazdasági munkássággal, de nem lehet, hogy a mostani nehéz viszonyok mellett, amikor a mezőgazda gabonájáért csekély összeget kap, akkor az a szegény munkás, akinek nincs keresete, 30—40 vagy 45 fillért fizessen egy kiló lisztért. Itt foglalkozom Varsányi Emil felsőházi tag úr ő méltósága beszédével, aki azt mondotta, hogy a lisztfogyasztás megcsappant. Ebben teljesen egyetértek vele, mert a lisztfogyasztás csakugyan megcsappant. Mi ennek