Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2U-én, pénteken. 379 József királyi herceg: Nagyméltóságú Elnök TTr! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Hall­juk!) Habár jó falusi szólással élve, letapos­ták már a harmatot, sok kiváló beszédben ki­váló gondolatokat, eszméket fejtettek ki, és mindenről szó esett, amit a költségvetés kere­tében meg lehet beszélni: mégis szabad le­gyen nekem ezekhez a kérdésekhez szólva vé­leményemet kifejezni és ha netalántán ugyan­azt mondanám, mint mások, az csak nyoma­tékot akar adni annak, ami szent meggyőző­désem. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban is szívvel-lélekkel csatlakozom Szterényi József ő nagyméltóságának és Ra­vasz László ő méltóságának kiváló beszédei­ben kifejtettekhez, amikor azt mondom, hogy a miniszterelnök úr s ez a kormány a legne­hezett viszonyok között — az előző kormány hibáján kívül, ezt külön hangsúlyozni akarom — vette át a vezetést, (Ügy van! Ügy van!) Átvette a vezetést és előbbrevitte az ország hajóját a viharos tengeren, Kérem én is úgy, mint a két előttem szól szónok, méltóztassa­nak a nehézségek dacára helyükön maradni addig, amíg ezt a hajót a kikötőbe be tudják vinni, a nagy feladatot, amelyre vállalkoztak, el tudják végezni. (Elénk helyeslés és taps.) A pénzügyminiszter úr olyan költségvetést terjesztett elő, amely nagyon megszorította az eddigi keretéket. Gratulálok neki, hogy ezt képes volt létrehozni, és meggyőződéssel val­lom, hogy kiválót teljesített. Meggyőződéssel csatlakozom azon nézetéhez, hogy hitelünket nem szabad könnyelműen odadobnunk. Az ő álláspontját teljesen magamévá teszem abban is, hogy mindent el kell követnünk, hogy kö­telezettségeinknek a hitelezőkkel szemben ele­get tudjunk tenni. Ha azután olyan idők kö­vetkeznek be, — ami, remélem, nem így lesz,— hogy kötelezettségeinknek nem tudunk eleget tenni, arra nézve a miniszter úr nyilatkozott, s én ehhez a nyilatkozatához is meggyőződéssel csatlakozom. (Helyeslés.) Óva intek mindenkit attól a szerencsétlen gondolattól, hogy egy újabb inflációval foglalkozzék. Majdnem tönkrement az ország, úgyszólván tönkrement a gazda, tönkrement a pénzesember az infláció­ban. Ne játsszunk a tűzzel, küzdjünk' teljes erőnkből az ellen, támogassuk a pénzügymi­niszter urat abban, hogy a pengő értékét meg­mentse; ezzel megmenti a még élő gazdákat és pénzes embereket (Általános helyeslés.) Mégis azt állítom, hogy még mindig nagy a költség­vetés, még jobban össze kellene szorítani, mert az ország helyzete olyan, hogy ezt alig bírja. Talán anomáliaként hangzik, furcsán hangzik, ha beszédem további folyamán mégis egynéhány olyan doigot fogok kérni a kor­mánytól, ami pénzbe kerül. Én azonban ezt úgy értelmezem, hogy talán másutt lehetne a ki­adásokat lefaragni, hogy ezeket az igen ége­tően szükséges dolgokat tétre tudj.uk hozni. A gazdák súlyos helyzete a kölcsönöknek tűrhetetlenül magas kamataival a legszoro­sabb nexusban áll. Ezeknek a kamatoknak te­temes leszállítása — mint azt már legutóbbi itteni beszédemben mondottam — a legégetőbb kérdések közé tartozik. Az árverésekről is legutóbbi beszédemben szólottam, ebbeli meg­győződésem azóta még csak erősbödött. Utat, módot kell találnunk a méltánylást igénylő, érdemlő esetekben, ahol a gazda kénytelen volt saját hibáján kívül kölcsönt felvenni — ami tudtommal az esetek legtöbbjénél fennáll, — hogy hosszabb fizetési halasztást adjunk neki. Amint már mondottam, a gazdatársadalom talpraállításánál elsősorban a magyar kisgaz­dára kell gondolni, a magyar kisgazdát kell szanálnunk, mert az, szent meggyőződésem sze­rint, minden bizonnyal jóhiszeműleg, kényszer­ből vette fel azt a kölcsönt, amely most agyon­nyomja s azon feltett szándékkal vette fel, hogy becsületesen vissza fogja azt fizetni. A magyar paraszt a világ legállamalkotóbb népe. Erről sok ezer esetben személyesen meggyő­ződhettem. Minden erőfeszítést megérdemel, hogy talpraállítsuk. Ha ezt az osztályt és a de­rék középosztályt talpraállítjuk, akkor bizto­sak lehetünk, hogy minden viharban, bármi következzék is, mint a sziklasziget a háborgó tengerben, meg fogjuk állani helyünket és meg fog gyógyulni ez az ország. Ezt bátran merem állítani, mert a legnehezebb történelmi viha­rokban tanultam meg a magyar népben törhe­tetlenül hinni és bízni. (Elénk helyeslés.) Azt állítom, hogy ma a mezőgazdaság a leg­fontosabb létkérdésünk. A vita folyamán majd a mezőgazdaság, majd az ipar fontosságát domborították ki jobban külön-külön. Oly­kor az r egyiket talán a másik hátrányára domborították ki. Én azt állítom, hogy ezt a kérdést nem szabad így egyoldalúan beállí­tani, mert mindkettő fontos létkérdésünk és létérdekünk. Magyarország mindenekelőtt me­zőgazdasági állam, ehhez kétség nem férhet. A mezőgazdaság azonban nem élhet meg ipar és ipari cikkek nélkül. Látjuk, hogy szomszé­daink elzárkózhatnak terményeink és állatki­vitelünk elől és mi mégis kénytelenek vagyunk iparcikkeiket beengedni, mert szükségünk van azokra. Miért? Azért mert iparunk még nein eléggé fejlett és nem elég erős arra, hogy me­zőgazdaságunkat és más nélkülözhetetlen szük­ségleteinket elfogadható áron jó cikkekkel el­lássa. Feltétlenül szükséges, hogy iparunk is virágzó legyen és ne szoruljunk annyira a kül­földi iparra; akkor — meg vagyok róla szentül győződve — könnyebb lesz a helyzetünk a kül­földdel szemben is. Szükséges és igen fontos volna kisiparun­kat alátámasztani, kisiparunkat a nagyipar konkurrenciája alól bizonyos fokig mentesíteni. Az már a nagyipar dolga volna, hogy azokat a területeket, ahol a kisiparos megél, a nagy­ipar ne művelje. A mai ^helyzetben a kisiparos tönkremegy, egyik a másik után zárja be üz­letét, ezt tűrni vétek a nemzet ellen és ezen de­rék, mindig hazafias osztály ellen. Nagyon fontos, de igen nehéz kérdés, ame­lyet azonban sürgősen meg kell oldani, az árak paritásának helyreállítása, amire Hoyos Miksa gróf beszédében olyan kiválóan rávilágított. Míg terményeinknek, állatainknak nincs áruk, addig az az iparcikk, amely szükséges a gazdá­nak ahhoz, hogy termelhessen, földjét megmű­velje, olyan drága, hogy terméséből nem tudja megfizetni. Végtelenül fontos és sürgős volna ezt az aránytalanságot kiegyenlíteni. Ami a kartelleket illeti, bizonyos fokig szükség van kartellekre, azonban azoknak túl­kapásai és kinövései letörendők, illetőleg lefa­ragandók és nagyon kérem az igen t. kor­mányt, méltóztassék a kartelitörvényt a legszi­gorúbban végrehajtani. Ebben a tekintetben teljesen egy nézeten vagyok gróf Hadik János ő nagyméltóságával. Kérem az igen t. kormányt, lehetőleg ne engedje, hogy szomszédaink a mai nehéz gaz­dasági helyzetünket kihasználják arra, hogy rajtunk egyoldalúan nyerészkedjenek, ami az utóbbi időben ismételten megtörtént. (Ügy 60*

Next

/
Oldalképek
Tartalom