Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése hasznának fenntartása mellett gondoskodjék arról, hogy az iparcikkek ára viszonylatba jöjjön a mezőgazdasági termeivények árával és akkor nem lesz fontos ebben a viszonylatban, hogy mennyi a mezőgazdasági ár és mennyi az ipari ár, mert az ország belső életében a nivellálás bizonyos olyan helyzetet teremt, amely képessé teszi az ország lakosságát arra, hogy addig, míg a külföldi viszonyok megváltoznak, úgy ahogy biztosítva lássa megélhetését. Azt mondtam, nem helyeseltem, hogy a földadó jóváírásával kísérletezik a kormány. Ezzel nem azt mondtam, hogy nem volna szabad adóleírással segíteni. Adót fizetni kell és adófizetés nélkül, vagy folytonos adókönnyítések hangoztatásával soha az ország rendbejönni nem fog. Éppen ezért olyan adókat, amely adók elsőrendűek az ország teherviselésében — és ilyen a földadó is — annál kevésbbé volnék hajlandó törölni vagy jóváírni, mert azok, akikre ez kivettetik — kicsik és nagyok egyaránt — elsősorban ezzel kell, hogy érezzék azt, hogy ők az ország polgárai és hogy az állam fenntartásához anyagilag is hozzájárulnak. Az, hogy a földadó bizonyos kategóriákban már jóváiratott, vonta maga után, hogy nem akarták a községi pótadót sem viselni, sőt az iskolai adót sem, azon a címen, hogy az adózás el van törölve. De ez félreértésekre is ad alkalmat. Amikor itt állandóan azt halljuk, hogy az ország terheinek nagy részét az ipar és kereskedelem viseli és hogy a föld, amely az ország vagyonának nagyon tekintélyes része, csak valami 42 millió pengő egyenes állami adót fizet, szóval, amikor a rosszul készített statisztika alapján ilyen összehasonlítások vannak forgalomban a különböző jövedelmi ágak javára vagy terhére, akkor nem szabad azt sem megtenni, hogy még ezt a látszólag kicsi adót is eltörlik, mert akkor szembeállították a különböző foglalkozási ágakat. De még egy oka is van annak, amiért helyeslem azt, hogy ez a rendelet visszavonatik; mert ezzel megszűnt az a vidéken már hangoztatott nézet, hogy: «az urak eltörlik az adót a saját érdekükben.» Ellenben, ha a gazdasági egyensúlyt fenn akarom tartani, akkor szükséges kimutatni, hogy amikor a termeivények csak ilyen viszonyok között értékesíthetők, valóban milyen terhet visel a föld. Ha méltóztatnak egyszer komoly statisztikával és komoly kimutatással ezt megállapítani, akkor méltóztatnak majd látni, hogy teljesen hipokríta felfogás az, amely azt mondja, hogy a föld népe, a földtulajdonosok, a mezőgazdasággal foglalkozók, jóllehet nagy többségben vannak, az állam terheiben csak igen kis részben vesznek részt. Ezzel meg lenne cáfolva a teherviselésről hangoztatott aránytalanság, amelyről azt mondják, hogy a mezőgazdaság mindig csak kér, de sohasem ad. A másik kérdés, amely gazdasági életünkre van kihatással, a kamatkérdés. A kormány nagy jóindulattal, miután a Nemzeti Bank kamatlába 9%-ra feltornázott, azt leszállíttatta bizonyos mértékben és újabban az is megígértetett, hogy újból kamatleszállítás fog történni. A pénzügyminiszter úr hangoztatja, hogy ő a helyes pénzügyi elvek alapján, a pénzügyig ortodoxia alapján állva, kívánja az ország pénzügyi életének rendezését. Magam is annakidején azt tanultam, — és a pénzügyi ortodoxia alapján tanultam főleg azt meg, — hogy a tőke, a munka és a kockázat arányosan kell, hogy 1932. évi június hó 2U-én, pénteken. 373 részesüljenek a jövedelemben. Ugyanez a pénzügyi ortodoxia engem arra tanított, hogy a tőke nem kaphat több, mint 3%-os kamatot, mert ha ennél többet kap, már sokkal többet vesz el a munkától és a kockázattól, mintsem hogy azok önmagukat azután képesek lennének fenntartani. Hiszen ugyanaz a pénzügyi ortodoxia azt mondotta, hogy 6%-nál magasabb kamatot . helyesen vezetett ipar és kereskedelem nem bírhat el, tehát ennél drágább pénzzel nem dolgozhatok az ipar és a kereskedelem s annál kevésbé a földmívelés. Mégis azt látjuk, mélyen t. Felsőház, hogy azon a címen, hogy a külföldi kölcsönöktől függ a mi egész pénzügyi rendezésünk, ezzel a dologgal nem törődnek. Kénytelen vagyok saját számításaim alapján megállapítani, hogy itt a kormány tévedésben van és ha a transzfermoratórium nem hozatott volna be és Stillhalte-megállapodások nem köttettek volna, még akkor is keresnie kellene a módot és esetleg egyoldalú intézkedéseket is kellett volna tennie, hogy a belső kamatleszállítást minél erősebben keresztülvihesse. Én több nyilatkozatomban — ha jól emlékszem, a mélyen t. Házban is egyszer — azt mondottam, hogy én 3%-ban állapítanám meg a kamatlábat és ezzel kapcsolatban a nagybankok betéti kamatlábát is 3%-ra redukálnám. Akkor mindjárt azt a választ hallottam, hogy akkor a pénz menekülni fog külföldre és ezzel a még meglevő tőke is kivonatik a magyar közgazdasági életből. Akkor 1929-ben és 1930-ban talán lehetett volna erről beszélni. Akkor még vígan mentek Svájcba^ a tőkék, vígan mentek Vaduzba és Amerikába. Azóta megtörtént, hogy az amerikai fekete péntekek az ott befektetett tőkék nagyrészét megsemmisítették, azóta Svájcban ismét fizetni kell a tőke őrzéséért, azóta a vaduzi üzletek le vannak leplezve, és a vaduzi üzletek révén a pénzkezelő bankok tekintélyes része megbukott. Azóta meglátták a tőkések, hogy az ő tőkéiknek rossz volt a szimatja és bizony rossz helyre menekültek innen, ahol pedig mi a tőke elvételét sohasem követeltük, ahol mi sohasem mondtuk, hogy a tőkét el kell pusztítani; mi csak azt mondtuk, hogy a tőkét szerénységre kell tanítani, s a tőke ne akarja önmagát két-három év alatt megsokszorozni, hanem elégedjék meg azzal a szerény jövedelemmel, amelyet neki a pénzügyminiszter pénzügyi ortodoxiája előír. (Gróf Széchenyi Aladár: Tisztességes kamattal!) Erre kívánnám én a kormány figyelmét erősen felhívni, mert ha a kormány ebben a tekintetben megfelelő lépéseket és nyilatkozatokat tesz, akkor még attól sem félek, hogy ezzel a külföldi hitelek rendezésénél nehézségek keletkeznek. Amint már egyszer itt a mélyen t. Felsőházban rámutattam, a külföld ezt sokkal jobban érti s a külföld sokkal hamarabb megérezte ezt a helyzetet, mint ahogy itt benn mi, — akár adósok, akár kormány — megéreztük. A külföld, amikor ideküldte a képviselőjét, és ellenőrzi úgy a kormány pénzügyi politikáját, mint a Nemzeti Bank gesztióját, mindjárt felismerte azt, hogy annak a kamatnak fizetése, amelyet mi akkor vállaltunk, amikor velük még jóviszonyban és kereskedelmi viszonylatban voltunk, most lehetetlen. A külföld •— amint erre példát hoztam fel — már jelentkezett is ebben a tekintetben; jelentkezett arra, hogy hajlandó erről a kamatkérdésről tár! gyalni és hajlandó arra, hogy a kamat fizeté-