Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

36-8 Az országgyűlés felsőházának 20. iskolákat a földmívelésügyi kormány hatásköre alá kellene helyezni. A gazdatársadalom ebben a kérdésben már sokszor megnyilatkozott, A gazdatársadalom mindig úgy nyilatkozott meg, hogy a földmívelésügyi kormány kezelése alatt szívesebben látja ezeket az iskolákat, éppen ezért az összes középiskolákat a földmívelésügyi kormány fennhatósága alá kellene helyezni és nem is tudom, miért oldják meg ezeket a kérdéseket olyan lassanlassan. Ebből kifolyólag rátérek egy másik kérdésre. Itt van a gazdatiszti kérdés. Nemrégiben a gazdatiszti kongresszuson elnököltem. Meggyőződtem róla, hogy a gazdatiszti kongresszuson méltóságteljesen viselkedtek a gazdatisztek. (Gróf Széchenyi Aladár: Igaz!) A gazdatiszti kongresszuson nem szervezkedtek az állam ellen, nem szervezkedtek a kormány ellen, nem szervezkedtek a földesurakkal szemben,^ hanem az erejüket gyűjtötték össze az ország, a földesurak érdekében és a saját érdekükben. Azt mégsem lehet tűrni ebben az agrár országban, hogy amikor a társadalombiztosítás során gondoskodnak a szobalány, az inas, a kammerdiener öregségéről, a földesúr ne gondoskodjék gazdatisztjének öregségéről, pedig az az ő munkatársa. A földesurak, véleményem szerint, a legjobb akarattal kísérik ezt a mozgalmat, hiszen 18 földesúr vállalta el a védnökséget. És meggyőződésem szerint, ahogyan a gazdatisztek törekvéseit ismerem, csak megkönnyítik a földesurak helyzetét ha a gazdatisztek szervezkednek és áldozatkészségükkel olyan nyugalapot létesítenek, amely által öregségük biztosítva van, mert akkor a földesurak megszabadulnak attól a nagy gondtól, hogy azzal a szorgalmas, 30—40 évig szolgáló gazdatiszttel mi történik, ha megöregszik. Én tehát, miután tudom, hogy a gazdatisztek kívánságai jogosak, igazságosak és méltánylásra érdemesek, s miután megkérték arra, hogy a Felsőházban is előterjesszem panaszaikat és kérésüket, tisztelettel felkérem a Felsőházat, de különösen felkérem a földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciáját, aki kitűnően szakképzett vérbeli gazda.aki legjobban be tudja bizonyítani saját birtokán, hogyan kell gazdálkodni, aki ismeri a gazdatisztek helyzetét és viszonyait, vegye pártfogásába t a grazdatisztek ügyét és hallgassa meg kérésüket. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Elnö^.: Szólásra következik Fekete Zoltán felsőházi tas- úr. Fekete Zoltán: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen tisztelt Felsőház! Az új költségvetéshez hozzászólani tulajdonképpen nagyon nehéz, különösen nehéz annak, aki nem akarja meddő panaszokkal ostromolni azt az áthághatatlan sziklafalat, amely a való életet választja el a vágyak országától. Panaszolni való nyilván van elég. Kívánnivaló még több. De azért azt hiszem, alig akadhat valaki, aki meggyőződéssel állíthatná azt, hogy a válság megoldására jobb és hatásosabb eszközt és módot tudna ajánlani, mint a költségvetés kereteinek legmesszebbmenő megszorítását. Ezt tette a kormány is, tehát ebből a szempontból a költségvetést jónak kell minősítenünk. Hogy azután a megoldás minden tekintetben a legmegfelelőbb-e, azon már természetesen lehet itt vitatkozni, mert hiszen tökéletes alkotás nincs a világon. És ez a vita egyáltalában nem felesleges, mert ha nem is áll már módunkban a 1932. évi június hó 2Jf-én

} pénteken. részleteken változtatni, kétségtelen, hogy minden tárgyilagos bírálat és minden életrevaló eszme, amely a vita folyamán felmerült, csak termékenyítőleg hathat a későbbi tervek kialakulására. Mélyen t. Felsőház! A magam részéről ezúttal nem annyira a költségvetés bírálata céljából kívánok felszólalni, mint inkább azért, hogy mint a soproni m. kir bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola felsőházi képviselője, megemlékezzem a kormánynak egy minket érdeklő intézkedéséről, amellyel a megszorításoknak, a visszafejlesztéseknek, a megnyirbálásoknak és a megszüntetéseknek ebben a szomorú korszakában mégis meglobogtatta a mi intézetünk fölött a haladás lobogóját is. A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola megkapta a közelmúltban a doktoravatás és a magántanári képesítés jogát. Nem mulaszthatom el, hogy ebből az alkalomból a kormánynak ezért a. megértő eljárásáért erről a helyről is ne mondjak hálás köszönetet. A soproni, azelőtt Selmecbányái bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola, három év híján 200^ éves múltra tekinthet vissza mint tanintézet és egy év híján 170 éves múltra mint valóságos főiskola. Ebben a tekintetben alig akad egész Európában még egy technikai irányú tanintézet, amely vele felvehetne a versenyt. Ami pedig a főiskola színvonalát és a róla kikerülő mérnöknemzedék tudományos képzettségét illeti, ebben a tekintetben nyugodtan hivatkozhatom az illetékes tényezők bírálatára. És mégis hosszú idő kellett ahhoz, amíg a tanári kar következetes kitartása, a nehézségeknek a meggyőződés és a meggyőzés erejével való leküzdése, a mérnöki és a felső oktatásügyi élet legkomolyabb testületi tényezőinek vállvetett munkáj évről-évre megismétlődő parlamenti felszólalások és különösen a felettes hatóságok: a pénzügyi és a földmívelésügyi kormány kitartó igyekezete, valamint legutóbb a kultuszminiszj térium megértő, jóakaró támogatása lehetővé tette ennek a régi tervnek a megvalósulását. Egy fénysugár volt ez a mi számunkra, amely új csapásokat világít meg a haladás mezején. Hiszen a legmagasabb tudományos fokozathoz vezető út megnyitása és a tanári képessegek teljes kifejthetésének intézményes biztosítása nyilván új lehetőségeket fog megnyitni az igazi tehetségek érvényesüléséhez, Erre pedig ma nagyobb szükség van, mint valaha. A gazdasági élet minden ágában a tudás teljes kifejtésére és az erők teljes megfeszítésére van szükségünk, hogy az összeomlás elkerülhető legyen. Űj erőforrásokat kell __ megnyitnunk az elszenvedett veszteségek pótlására és új eszközöket kell teremtenünk olyan bajok leküzdésére, amelyekre azelőtt nem is gondoltunk. Ehhez pedig képzett erőkre, edzett tudású, széles látókörű és önálló gondolkozású szakemberekre van szükségünk, akiknek nemcsak az általános műveltségük van meg, hanem akik a specialista biztonságával tudnak hozzányúlni a technikai és gazdasági élet súlyosabb és kényesebb feladataihoz is. A megoldás ezúttal szerencsés volt, t mert régi sérelmeket szüntetett meg és önállóságának feláldozása nélkül ruházott fel egy régi tanintézetet az egyetemi jelleg ismérveivel. E mellett pedis; a szigorú takarékosság elvével sem került összeütközésbe, mert a főiskola költségvetése ezáltal egy fillérrel sem emelkedett. Kitűnő példa ez arra, hogy a haladás és fejlődés nem kíván mindig feltétlenül és szükségképpen anyagi áldozatot is. Én azt hiszem, hogy