Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

366 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2k-én, pénteken. hogy nekünk nem maradt más, mint a vizünk, — annak is elveszett a felső folyása és az alsó folyása — és megmaradt az Alföld termő­ereje, humuszkészlete. Elmondtam, hogy ezt a két termelési faktort, a vizet és a humuszt okvetlenül össze kell kapcsolni és akkor nagy értéket fogunk tudni kiemelni az Alföld mé­lyéből. i Elmondottam azután, hogy ez már nem újdonság, mert hiszen a nyugati államok mindezt csinálják. Láttam Spanyolországban, láttam Olaszországban, láttam Németország­ban, hogy mindenütt vízzel hajtják a vizet és nem szénnel és ilyenformán a vízzel való ön­tözés olcsóbb. Elmondtam azt is, milyen nagy­fontosságú kérdése ez az Alföldnek, mert hi­szen Alföldünk termése bizonytalan. Tíz esz­tendő alatt alig van^ normális termésünk; igaz. hogy rekordterméseket is elérhetünk, ha esik az eső. Nem lehet tovább tűrni, hogy en­nek az agrárországnak boldogulása, jóléte at­tól függjön, hogy esik-e az eső, vagy nem s különösen nem lehet tűrni akkor, amikor előt­tünk már nyugati példák vannak, és ha esőt csinálni nem is tud senki, de vízzel öntözni nagy sikerekkel lehet. Most pedig elmondom, mélyen t. Felsőház, hogy gróf Bethlen István ő excellenciája ren­delte el, hogy ezt a problémát megfelelő szak­értők dolgozzák ki. A tervek készen vannak, ezeket a földmívelésügyi kormány víziosztálya felülvizsgálta és az osztály főnöke nekem azt mondotta, hogy ezek a tervek igenis, jók, kivi­hetők, megfelelő esésről is történt gondoskodás és semmi akadálya nincs annak, hogy ezeket a terveket valóra lehessen váltani. Elmondom tehát, micsoda előnyökre számíthatunk, ha ebbe a nagy problémába, az Alföld öntözésébe bele­fogunk. Először is — és erre nagy súlyt helyezek — eddig egy négyzetkilométernyi területen az Al­földön megélt 97 ember. Ha mi az Alföldet ön­tözni fogjuk, akkor egy négyzetkilométernyi területen meg tud élni 220—230 ember fokozot­tabb igényekkel, jobban fog tudni ruházkodni és nagyobb darab kenyeret fog tudni keresni. Óriási hordereje van ennek a dolognak, mert hiszen nem szabad tűrni, hogy az Alföld föld­mívese Budapestre jöjjön és kommunista és proletár legyen belőle. A gyárakat töltjük a földmunkással, holott a földmunkás nagyon nehezen hagyja el faluját és ha ott munkaalkal­mat talál, szívesen otthon marad. A mi népünknek kitűnő gazdasági ráter­mettsége van. Szereti a földmunkát, szeret gaz­dálkodni, ha lehet, ha adunk rá alkalmat. Na­gyon fontos tehát, hogy a földmunkásoknak az Alföldön adjunk munkaalkalmat és igenis ad­hatunk, ha keresztülvisszük az Alföld öntözését. Akkor olyan munkaalkalmat biztosítunk, akkor olyan élet és forgalom lendül fel az Alföldön, hogy nem lesz munkahiány, hanem igenis, lesz kenyér, lesz munkaalkalom és akkor nem fogom tölteni a gyárakat a földmunkásokkal, nem sza­porítom magyar fajommal a kommunistákat. Igen tisztelt Felsőház! Gazdasági életünk nívója sem valami magas. Az Alföldön legalább nem érte el azt a fokot, mellyel a nyugattal versenyezni lehet, éppen azért, mert bennünket a rossz időjárás arra kényszerít, hogy extenzí­ven gazdálkodjunk. Ha mi az Alföldet öntö­zésre berendezzük, ezzel velejár a mezőgazda­sági kultúra felemelése. A mi népünk értelmes, eszes, szorgalmas, kitűnő gazdasági rátermett­sége van. Egészen biztosan állíthatom tehát, hogyha megtudta tanulni az öntözést az olasz, a spanyol, a német és még a hindu is, miért ne tanulna meg öntözni a mi értelmes magyar földmunkásnépünk? Az nem akadály, hogy mi eddig nem tudtunk öntözni. Beismerem, nem jól öntöztünk eddig, azok a kísérletek, amelyek eddig folytak az országban, tényleg nem vezet­tek jó eredményre, de ha úgy fogunk öntözni, mint ahogy a Nyugaton öntöznek, egészen bizo­nyos, hogy a siker nálunk sem fog elmaradni. Öriási jelentősége volna az alföldi öntö­zésnek abban a tekintetben is, hogy ez volna az egészséges földbirtokreform. A nagy ura­dalmaknak épen úgy érdekük az öntözés, mint a kisgazdáknak. Külföldi tapasztalataim alap­ján mondhatom, hogy a nagy uradalmak 4—500 holdon túl nem fognak öntözni, de a kisgazda 3—4—5 holdon fog öntözni. De hogyan jut hozzá? Spanyolországban részvénytársaságok alakulnak 30—40 millió pezeta alaptőkével, megvásárolnak 60—70.000 hold földet ezek a részvénytársaságok, a földeket azután elpar­cellázzák 5—10—15—20 holdakra, felépítenek megfelelő egészséges házakat, istállókat, ad­nak gazdasági felszerelést, stb., oda beültet­nek egy egészséges, gyermekekkel ellátott, munkás, dolgos családot. Az a család 25 esz­tendeig dolgozik, megél tisztességesen mun kaja után és 25 esztendő múlva az a föld az ő tulajdonába megy át. Ez bankgaranciával történik. Ha bankgarancia van, akkor a föl­desúr nagyon szívesen megy abba bele, hogy a földet átadja a részvénytársaságoknak, mert tudja, hogy 25 év alatt a föld árát okvetlenül meg fogja kapni. Ez az igazi, egészséges földbirtokreform, amely a mezőgazdasági kultúra emelésével jár. A mai földbirtokreform a mezőgazdasági kultúra süllyedését okozta. Mi nem tudunk ma úgy termelni, mint azelőtt tudtunk, mert bár­mennyire híve vagyok annak, hogy a kisgaz­dáknak földet adjunk, de valljuk be egészen őszintén, hogy eddig nem emeltük fel őket a mezőgazdasági kultúrának fokára, hogy olyan produktumokat tudjanak előállí­tani, mint a nagy uradalom. Nekünk, igenis, szükségünk van arra, hogy a kisgazdáknak földet adjunk, de szükségünk van arra is, hogy azokat a jobb gazdálkodásra meg is ta­nítsuk és szükségünk van arra is, hogy a nagyobb gazdaságok is megmaradjanak. Azokra a nagy uradalmakra, amelyek szépen dol­goznak és nagy eredményeket produkálnak, az országnak feltétlenül szüksége van, mert elvégre kirgiz-országot ebből az ezeréves • gyö­nyörű hazából mégsem csinálhatunk, és a minősítési termelésre is kell gondolnunk. Mert ha a nagyuradalmak mai kultúráját széjjeltöröm, akkor nem vagyok biztosítva affelől, vájjon a kisgazda kezébe jutott föld a minősítési termelést hogyan fogja végrehaj­tani. Meg kell őket tehát előbb tanítani a jobb gazdálkodásra. Most előáll az a kérdés, mibe kerül az ön­tözés, mert hiszen olyan vádakat is hallottam párbeszédközben, hogy az öntözés sikere bi­zonytalan, a gyakorlati életben keresztülvihe­tetlen, időszerűtlen és optimista felfogás. Erre a megjegyzésre csak annyit mondok, hogy amikor gróf Széchenyi István elhatározta, hogy a Lánchidat megépítteti, azt írták róla, hogy nagyon optimista, a hajóhíd is megfe­lelő, nincs semmi szükség a Lánchídra és idő­szerűtlen. Az embereket nem a ^ sötét pesszi­mizmus viszi előre, amely hideg és fekete, ha­nem az optimizmus, amely meleg és világos. Optimizmus nélkül előrehaladást biztosítani

Next

/
Oldalképek
Tartalom