Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése elgondolás, hogy Magyarország Ausztriával kössön gazdasági kapcsolatot, aminek ma áthidalhatatlan politikai akadályai nem lehetnek, (Zaj.) és támaszkodjék Olaszország és Németország nagyobb fogyasztási piacaira. Szükséges ez azért, mert e nélkül az osztrák-magyár kapcsolat sem volna életképes, mert Magyarország az ő agrárfeleslegeit és Ausztria az ő ipari feleslegeit kellően nem tudná értékesíteni. Erre vonatkozóan egy példa világít erre a kérdésre. A hétmillió lakosú Ausztria az 1928. évben 2250 millió shilling értékű árut értékesített külföldön, holott a nagy osztrák-magyar monarchia 50 milliós lakosságának az 1896. évben a közös vámterületről való kivitele nem rúgott többre, mint 1500 millió koronára. Ez az adat világosan megmutatja, hogy az osztrák-magyar gazdasági kapcsolat csakis akkor életképes, ha nagyobb felvevőképességű piacokra tud támaszkodni. Az én fejtegetéseimnek abban a bécsi napilapban való megjelenése után több oldalról kaptam Ausztriából értesítéseket, főleg ipari körökből, amiből azt látom, hogy ez az eszme már Ausztriában is megértésre talált. Természetesen nem lehet előre tudni, hogy mit szól ehhez Franciaország, nem fogja-e az Ausztriának adandó kölcsönt politikai feltételekhez kötni. (Egy hang jobbfelől: Egészen bizonyos!) Azt sem tudhatjuk, vájjon Németország hajlandó lesz-e eddigi elzárkózási politikájától eltekinteni és piacait előttünk megnyitni. Ezek mind olyan kérdések, amelyekre tulajdonképpen a mostan gyűlésező lausannei konferencia van hivatva a választ megadni. De ha Németország nem is állana mimellénk, ha nem is lenne hajlandó velünk gazdasági összekötettést létesíteni, szerintem akkor is lehetséges megvalósítani ezt az eszmét, mert az olasz piac nem sokkal roszszabb, van olyan felvevőképessége, mint a német piacnak és ott van továbbá Trieszt és Fiume, melyek révén megnyílik előttünk a világkereskedelem. Tengerre magyar! Felkérem a t. kormányt, méltóztassék álláspontját erre a nagyon fontos kérdésre vonatkozólag velünk közölni. A költségvetést nem fogadhatom el. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Chorin Ferenc ő méltósága. Chorin Ferenc: Nagyméltóságú Elnök Űr! T. Felsőház! Az előttünk fekvő költségvetés igyekezik az állam háztartásáról és pénzügyi helyzetéről lehetőleg reális képet adni. Természetesen azonban vannak ebben a költségvetésben, amely rendkívül nehéz viszonyok között jött létre, hibaforrások is. Egyik ilyen hibaforrásnak tekintem az állami üzemek gazdálkodását. Az állami üzemek a költségvetésben sokkal kisebb deficittel szerepelnek, mint amennyit tényleg fel fognak azok tüntetni. Az állami üzemek közül elsősorban az államvasutak és az állami vasmű- és gépgyár azok, amelyek ezt a nagy deficitet előidézik. Itt is disztingválni kell azonban e két intézet között. Az államvasutak helyzete az egész világon körülbelül egyenlő. Még a legpéldaadóbb porosz államvasutak is óriási deficittel dolgoznak ma. A mi vasutunkról el kell ismernünk azt, hogy a vezetőség az adott körülmények között helyét mindig megállotta és ha figyelembe vesszük azt, hogy azok a trianoni nyugdíj terhek, amelyek az állam vas utakra hárultak, voltaképpen a budget egészét kellene, hogy terheljék, akkor azt kell mondanunk, hogy aránylag még tűrhető képet mutat az államvasutak gazdálkodása* FELSŐHÁZI NAPLÖ I. '932. évi június hó 2A-én, pénteken. 353 Sokkal szomorúbb azonban ennél az állami vasművek gazdálkodása. A költségvetés, azt hiszem, négymillió pengő deficitet tüntet fel itt, egészen kétségtelen azonban, hogy a deficit 15—20 millió pengő között lesz. Éz tehát olyan összeg, amely bármely gazdaságpolitikai elgondolásban a legnagyobb súllyal esnék latba és amely nagyobb annál az összegnél, mint amennyit a tisztviselői fizetésleszállításnál legutóbb igénybe kellett venni. Erre az összegre úgy jutok, ha azt veszem, hogy az egyik évről a másikra 33 millióval emelkedett a kölcsönvett összeg, a zöld füzetekből pedig azt látom, hogy a budget 12 millió pengőt adott kilenc hónán alatt az állami vas- és gépgyár céljaira. Nagyon ismerem és méltánylom azokat a rendkívül fontos szociálpolitikai momentumokat, amelyek ehhez fűződnek, de mégis arra kell kérnem a kormányt, hogy most, amikor egyéb teendők tekintetében talán nyugvópontra jutott, ennek a kérdésnek szenteljen súlyos figyelmet. Én úgy állítanám fel a kérdést, méltóztassék egy pártatlan fórumnak megállapítani azt, hogy mibe kerül az állami vas- és gépgyár akkor, ha nincs üzemben, mit jelent ez az állambudget szempontjából és mit jelent ez, ha üzemben van s ennek a két számnak egybevetéséből alkossa meg azután magának a képet. Ma a helyzet az, — és ez egyik hibája a kormánynak — hogy úgy igyekezik látszólag életet önteni ebbe az állami vasmű- és gépgyárba, hogy a magániparnak igyekezik konkurrenciát támasztani. Ez azt jelenti, hogy a deficit fokozódik az állami gépgyárnál, az úgyis nagy nyomorban küzdő magángépgyártás pedig még rosszabbul fog menni. Végül olyan eset is előfordult, hogy állami üzemeket kényszerítettek arra, hogy drágább áron vegyenek át árukat az állami gépgyártól. Ez azután teljesen ellentétes minden állami üzem feladatával. Három helyen sújtja tehát ez az állami budget-et: sújtja a saját deficitje, sújtja a magángazdaság tönkretétele útján és sújtja ilyen szállítások folytán. Nem nagyon eltérő a helyzet ettől az állami és hatósági kőbányaüzemeknél sem, amelyek szintén deficitek nagy forrásai. Láttuk, hogy az utóbbi napokban milyen szomorú véget ért éppen egy megyei kőbánya. A kőbányák egy percig is elérték volna azt a célt, hogy az árakat le tudták volna szállítani. Már pedig számunkra a mi mai nagyfokú szegénységünkben rendkívül elhibázott politikai az, hogy olyan dolgokra fordítsunk állami pénzeket, amely területen ezek a produktumok a szükségletet sokszorosan meghaladják, amelyekkel el van látva az ország. A másik hibaforrás, amely nincs benne a költségvetésben, amelytől azonban nagyon félek, az a téma, amelyet Hadik ő excellenciája már említett beszédében: a Társadalombiztosító kérdése. Tudjuk azt, hogy a Társadalombiztosító évek óta súlyos deficittel dolgozik. A deficit 1929-ben 12.5 milliót, 1930-ban 9 milliót, 1931-ben 6.5 milliót tett ki, 1932-ben azt hiszem 8 millióra van ez a deficit preliminálva, tényleg azonban legalább 12 millió lesz, miután a munkáslétszám, sajnos, 200.000-rel csökkent az idén a viszonyok folytán és nem tudott az intézet egyensúlyba jönni a másik oldalon történt leépítéssel sem, úgyhogy 12 millió pengő deficitet gondolok az idén a magam részéről. A múltban úgy fedezték ezt a deficitet, hogy vagy az állam vállalta azt magára, amit e Házban nagy nehezen jóváhagytunk annakide-