Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-4

Az országgyűlés felsőházának U-ik ülése jünk be kölcsönt, állandó tétovázás és ingadozás mutatkozott. Ez az ingadozás talán tovább is terjed, mint ahogy a pénzügyminisztérium egyes kiváló kapacitásai és a pénzügyi világunknak is egyes kiválóságai gondolták, akik azt tartották, hogy nem szabad eladósodnunk külföldön. Akkor, amikor kínálták nekünk a pénzt, amikor utánunk szaladtak, hogy olcsó kölcsönöket nyújtsanak, nem vettük azokat igénybe, most meg itt van a nagy fejtörés, hogy egyáltalában fogunk-e kapni külföldi kölcsönt. A rövidlejáratú kölcsönök felvétele mindenesetre kétélű fegyver, mert hiszen ha túl sok ilyen rövidlejáratú kölcsönt veszünk fel, akkor ki vagyunk téve annak a veszedelemnek; hogy egyszerre a hitelezők meggondolják magukat, visszavonják^ a kölcsönt, és akkor nem tudunk kötelezettségeinknek eleget tenni. De ha ilyen helyzetről van szó, mint ma, ha látjuk, hogy külföldi pénz nélkül nem tudjuk megcsinálni a szükséges beruházásokat, — nem felesleges beruházásokra, nem tudom harangjátékra, lovardára, fedett uszodára, póló, lóversenyre vagy egyéb ilyen dolgokra, hanem olyan beruházásokra gondolok, amelyek produktívak, meghozzák a kellő jövedelmet — hogy ilyen hasznos beruházásokat mellőzzünk csak azért, mert csak külföldi pénzzel lehet megcsinálni, azt sohasem tartottam helyesnek. Bebizonyult, hogy nem volt helyes a pénzügyminiszter úr ellenkező állásfoglalása. Természetesen utólag mindig lehet az ember okosabb, de itt véletlenül engem ez a vád nem érhet, mert már annak idején mindig ugyanezt hangoztattam. Már akkor, amikor végét járta hosszúlejáratú kölosönünk ideje, {Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) hangsúlyoztam, hogy miután a külföldön lelhet űlcsó, rövidlejáratú kölcsönt kapni, azt igenis vegyünk igénybe. Ha *két-,három év múlva megakadunk, akkor egyébkent is felborul a szituáció. Ez a veszedelem azonban nem mutatkozott, mert hiszen a produktív beruházásokra fordított kölcsönök meghozzák üdvös /hatásukat, biztosítják a jövedelmet, e tekintetben tehát félnünk nem kellett volna. A miniszterelnök úr szombati beszédének az után az örvendetes közlése után, hogy Franciaországhoz való viszonyunk, hála Istennek, óráról-órára, napról-napra és évről-évre — szó szerint citálom — javult, a pénzügyminiszter úr előrelátásának hiányára vall, amidőn megakadályozta annakidején, hogy mi pénzügyileg akármilyen kis keretek közt, de mégis közeledjünk Franciaországhoz. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Mit akadályoztam meg? Bocsánat, nem hallom!) Megismétlem, hogy tekintettel a miniszterelnök úrnak erre a nyilatkozatára, aki súlyt helyezett a francia orientációra, most megállapítható, hogy hiba volt, hogy a pénzügyminiszter úr a pénzügyi közeledés tekintetében akadályokat gördített és — talán lekicsinyelve egyik vagy másik intézetet — megakadályozta azt, hogy nénzügvi tekintetben bizonyos összeköttetésbe .kerüljünk a francia tőkével. Hiba volna a francia orientáció ügyét itt csupán anyagias vonatkozásban érinteni. Eá kell itt mutatni arra, hogy a magyar nemzet Franciaország irányában soha asrresszíve nem viselkedett. Ellenségeink: mindenkor igyekeztek a mi német szövetségi politikánkat úgv beállítani, mintha Franciaországgal szemben agresszív éle lett volna. Hogy e vádaskodással szemben a legjellemzőbb momentumra hivatkozzam, meg kell állapítanom, hogy Andrássy e szövetség egyik diplomáciai faktora, 1871-be: 1931. évi augusztus hó 4.-én, kedden. 21 a porosz-francia háború befejezésekor mint magyar miniszterelnök nyomatékosan hangsúlyozta a következőket: Szó szerint idézem (olvassa): «A becsületesség bennünket már mint jó szomszédokat is, Poroszországgal szemben arra a figyelmeztetésre kötelez, hofv ElszászLotharingia elfoglalásával kockáztatja, amit a harc terén kivívott.» Hangsúlyozta továbbá, hogy (olvassa): «Ha a poroszok Elszász-Lotharingiát elveszik a franciáktól, a békének, amelyet egymással kötni fognak, nem lesz állandósága». Ez a jóslás be is következett. Ezzel csak azt akarom bizonyítani hogy tçnyleg hamis híreket terjesztenek azok, akik úgy szeretik beállítani Magyarországot, mintha ez különös agresszivitással viselkedett volna, vagy viselkednék Franciaországgal szemben. T. Felsőház! Bethlen István miniszterelnök úrnak Franciaországról tett nyilatkozata helyes, örvendetes. Ez a közeledés nagyon helyes, nagyon bölcs dolog. Hangsúlyozni kívánom erről a helyről, hogy ha a miniszterelnök úr franciabarát politikáját igazán hatékonnyá akarja tenni, akkor ezt nézetem szerint, annak a Ball Platz-i szellemnek letörésével kellene tennie, amely főként berlini képviseletünkön át a franciák irányában gyakran támasztott olyan félreértéseket, amelyek francia orientációnk kifejlődésére csak zavarólag hatottak. Békés és barátságos külpolitikával csakis úgy érhetünk el igazi sikert, ha az ilyen zavaró momentumokat bátran és őszintén megszüntetjük. Még arra szeretnék rövid megjegyzést tenni, — részletekbe nem bocsátkozva — hogy nem osztom a miniszterelnök úr nézetét, aki tegnap a bizottságban és talán a Képviselőházban is kifejtette, hogy felesleges beruházások nem történtek. A beruházások közé számítom én az állami megrendeléseket is, amelyek még nincsenek elszámolva és amelyek talán még nincsenek kifizetve. Mindenesetre állítom, hogy itt óriási megtakarítást lehetett volna eszközölni, és bár nem áll az, mintha azok a bizonyos luxuskiadások, amelyekről már itt sok szó esett — talán egy kicsit túlozva is — sodorták volna az országot bajba, (Gróf Széchenyi Aladár: Nem éppen csak azok!) de mindenesetre ezek felesleges kiadások, ezek tényleg megtörténtek. Ezeket meg kell szüntetni,^ amennyire lehet; sajnos, visszamenőleg ezt már nem lehet jóvátenni. Azt, hogy ezek a talán feleslegeseknek minősített beruiházások kis százalékot jelentenének, a magam részéről tnem írom alá. Legyen szabad még röviden rámutatnom arra, hogy Teleszky ő excellence áj a — aki úgylátom, nincs itt — a (költségvetést már évek óta nem fogadta el s többek között még ezidén is ezt mondotta (olvassa): «A tételek egész sorozatát látom, amelyekre nézve legalább is véleményeltérés lehet abban a tekintetben, vájjon még mai viszonyainknál sokkal kedvezőbb helyzetben lévő állam költségvetésében is helyet foglalhatnak-e vagy helyet kell-e, hogy foglaljanak ezek a tételek.» Ez is bizonyítja, hogy mi, akik mindig a felesleges kiadások ellen szóltunk, nem beszéltünk csak a levegőbe, mert hiszen olyan pénzügyi kapacitás, mint Teleszky ' is, itt a Háziban konstatálta, ihogy sok felesleges tétel van a költségvetésben. Természetes dolog, hogy azt a véleményt azután csakugyan osztom — sajnos, osztanom kell — hogy az úgynevezett felesleges kiadások restringálásával a helyzeten talán lehet kicsit könnyíteni, de a helyzetet megoldani nem lehet. Mint már előbb említettem, ha a kormány elfogadja az én határozati javaslatomat, én ezeket a rendkívüli felhatalmazásokat tényleg meg fogom szavazni