Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

i^^^™ 338 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése aráinak magassága és még számos okot tudnék felhozni annak magyarázataképpen, hogy az iparcikkek ára nálunk miért alakult valamivel kedvezőtlenebbül, mint külföldön'? Méltóztatnak azt gondolni, hogy itt erőszakkal le lehet törni az iparcikkek árát? Nem akarok véleményt mondani az árelemző bizottság működéséről, amely, nézetetm szerint, megtesz mindent, amit a mai viszonyok között megtehet, arra hivatkozom, azonban, hogy Németország* ban, ahol nem egy ilyen —mondjuk —számban jelentéktelen kis árelemző bizottság miűködik, hanem ahol az úgynevezett Wirtschaftsanketaussdhiuss három éven keresztül óriási apparár tussal és nagy költséggel vizsgálta a német ipari termelés feltételeit s annak eredményét hat vaskos kötetben tette közzé ez a Wirtschaf tsanketaussehuss, mem jutott arra az eredményre, aminek itt hallottam megnyilatkozását, ott nem mondották azt, hogy a némiet ipar árait le kell törni, hanem azt mondották, — és ebben igen lényeges különbség van, amit vagyok bátor a mélyen t. Felsőház szíves figyelmébe ajánlani —>, azt mondtatták és megeselekedte^ a német Preiskomiissär: Göerdeler, hogy a német ipar termelési feltételeit kell annyira kedvezőbbé tenni, hogy az ipar az árakat leszállíthassa. Méltóztatnak látni a nagy különbséget, amely a német felfogás s az itt oly gyakran megnyilatkozó magyar felfogás között mutatkozik? A német Preisskomissär^nek sikerült körülbelül 9%-kai leszállítani a német árnívót, de «z osak úgy volt lehetséges, hogy leszállítottak bizonyos adónemeket, leszállították a közszolgáltatásokat, leszállították a vasúti és postai tarifákat, leszállították a munkabéreket, a házbéreket, szóval a német eljárás a helyes és utánzandó, ha kívánjuk, hogy az iparcikkek ára leszoríttassák, akkor ennek meg kell adni a természetes módját és eszközeit. De azt az uszítást, amely itt folyik az ipar ellen, azt az izgatást, amely itt folyik abban a tekintetben, hogy az állam avatkozzék bele, hogy le keU törni az árakat, demagógiának kell neveznem. Mert létezhetnek egyes kartellek, amelyek viszszaélnek a helyzettel, nem tagadom, létezhetnek ilyen kartellek és ha vannak ilyen kartellek, amelyek visszaélnek gazdasági hatalmukkal, ám csapjon le rájuk az állam hatalma. Az államnak igenis, vannak eszközei, hogy c\/i alá" I kat ilyen esetben szabályozza, ma még sokkal hatékonyabb eszközei vannak, mint régebben voltak, mert a vámok feltornyosuló magasságához járul ma még a behozatali, tilalmak rendszere is. Ezeknek helyes kezelésével azokban a kivételes esetekben, amelyekben a kartellek visszaélnek, igenis, megvan arra a módja, hogy ezekre igen hatásos nyomást gyakoroljon. Mégis csak tévedés azonban arról beszélni, hogy itt minden kartell zsarol. Hol van az az iparvállalat, amelynek olyan jól megy a dolga? Hiszen, pár ipaírvállalatot kivéve, amelyek mindig a közvélemény szeme előtt lebegnek, a többi éppenúgy, mint a kereskedelem, rettenetes küzdelmet vív a létért és a fennmaradásért. Én tehát azon a nézeten vagyok, hogy amennyire a mezőgazdaságot illeti a megsegítés kérdésében a prius, annyira szükséges, hogy minden termelési ágat fejleszszünk ki és erősítsünk. És éppenúgy szól ez az iparra, mint a kereskedelemre nézve Teljes mértékben tudom méltányolni az igen t. kormány nehéz helyzetét, tudom, hogy a súlyos válságból való kijutás nemcsak tőlünk függ, hanem külső segítésre is szükségünk van. Azonban amennyit tehetünk abban az irány1932. évi június hó 23-án, csütörtökön. ban, hogy a magunk erejéből is segítsünk magunkon, azt hiszem, semmit sem szabad elmulasztania az igen t. kormánynak. Itt van például a majdnem elviselhetetlen közterhek kérdése. Belátom, hogy a pénzügyminiszter úrnak igaza van, amikor azt mondja, hogy az adókat fizetni kell, mert különben megáll az állam gépezete. Mindazonáltal az én nézetem szerint bizonyos könnyítések az adóterhek és az adók befizetése terén nemcsak nem csökkentenék az allam bevételeit, hanem, alkalmasak volnának a kincstár bevételeit fokozni is. Azt hiszem, a kincstár legkíméletesebb adóbehajtási politikájával sem tudnánk elérni azt, hogy az idei adók teljesen befolyjanak és azonkívül még befolyjanak azok a 230 millióra tehető adóhátralékok, amelyek az állam könyveiben szerepelnek. Viszont olyan kíméletes rendelettel, amely lehetővé tenné az adófizetőknek azt, hogy aki az idei adót teljesen befizeti, és míg azt befizeti, az összes hátralékokat néhány évi, mondjuk ötévi részletben megfizethesse, az államkincstár jövedelmei emelkedének és lelhetséges volna számtalan gazdasági exiszteneiát megmenteni, de lehetséges volna számtalan adóalanyt is megmenteni az államnak és lehetséges volna levezetni azt a rettenetes kétségbeesést, amely a kisexisztenciák, a kisiparosok és kiskereskedők körében uralkodik és amely éppen a legutóbbi napokban kirobbant Újpesten és a környékbeli helységekben. En tehát nagyon kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, tegye megfontolás tárgyává ezt a javaslatomat, amely nézetem szerint a kincstárnak csak hasznára válnék és amellett számtalan exisztenciát mentene meg a megsemmisüléstől. Egy további terület, amelyen mi magunk segíthetünk iparunk és kereskedelmünk szomorú helyzetén, azoknak a közüzemeknek a megszüntetése, amelyek a kereskedelemnek és az iparnak versenyt támasztanak. Ma délelőtt Szterényi ő excellenciája — és ebben kénytelen vagyok neki teljesen igazat adni — azt mondotta, hogy nem látja az igen t. kormánynál azt a komoly elszánt igyekezetet, hogy ezen a téren tényleg komoly eredményeket kíván elérni. Meg vagyok arról győződve, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr ő excellenciája a legjobb szándékkal van eltelve, hogy ezen a téren eredményt produkáljon. Tudom, hogy rendelkezése folytán a közüzemek megvizsgálása folyik, mégis kénytelen vagyok csatlakozni Szterényi ő excellenciájának^ahhoz a nézetéhez, hogy az az erély, az az elszántság, amely szükséges ahhoz, hogy ez ae kérdés a rettenetes helyzetben levő kisipar és kereskedelem megnyugtatására megoldassák, nem konstatálható. A kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltósága például két elvhez köti az üzemek lebonyolítását.^ Egyrészt ahhoz, hogy a nemzeti vagyon kíméltessék, (Szőke Gyula: Helyes!) másrészt ahhoz a szo^ ciális szemponthoz, hogy az ilyen feloszlatandó üzemek személyzete, munkásai, alkalmazottai elhelyeztessenek. j(Szőke Gyula: Helyes!) A nemzeti vagyont tényleg kímélni kell. De kérdem, nem gyakran csak pia frausnak, fikciónak nevezhető-e, amikor nemzeti vagyonról, vagy mondjuk helyesebben, nemzeti tőkéről beszélünk egy közüzemnél, amely nemcsak hogy nem hozza meg a befektetett tőke kamatját, amely nemcsak hogy nyereséget nem produkál, hanem évek hosszú sora óta állandó súlyos veszteséget okoz az államnak y agy közületnek, Ilyen esetben, azt hiszem,