Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-94
64 Az országgyűlés felsőházának 94. üléi ról volt szó, akiknek érdekeit felkarolni és képviselni ezen megengedett határon belül ugyebár természetes kötelessége úgy a magyar kormánynak, mint a magyar törvényhozásnak, valamint a hazafias magyar sajtónak is, amelyet az a legteljesebb mértékben teljesített is. (Ügy van! Ugy van!) Dacára annak, hogy részünkről ez a szigorú határ mindig betartatott, minduntalan mutatkoznak jelenségek velünk szemben, s ok és alkalom nélkül ragadtatnak meg bizonyos olyan mesterségesen támasztott alkalmak, hogy Magyarországot, Magyarország viszonyait, Magyarország belső politikai, társadalmi és szociális életét és struktúráját hamis világításba helyezzék a külföld előtt. Ezen a téren a táplálék feltálalása szempontjából gazdagabb területet keveset ismerek, mint Magyarországot a külfölddel szemben. A támadások forrásai mindig ugyanoda, a kisentente országok központjába, leginkább Prágába vezetnek, minden ilyen támadás forrása, vagy közvetlenül onnan indul ki, vagy londoni, párizsi kirendeltségekből. Anaíg ez a sajtó terén mozgott, a magyar sajtó megtette a maga kötelességét a viszonválaszokkal. Most azonban nem a sajtó terén mozog a mi belügyeinkbe való beavatkozás, hanem hivatásos, illetőleg aktív • államférfiú részéről, & cseh-szlovák köztársaság külügyminisztere részéről történik, aki ismét minden ok és alkalom nélkül, amely provokálhatott volna erre a nyilatkozatra, a Paris Midi című lap február 4-iki számában egy Európaszerte feltűnést keltô intervjút adott, amely kizárólag Magyarországgal és Magyarország belügyeivel foglalkozott. Végtelenül sajnálom ennek a nyilatkozatnak megtörténtét éppen abban a helyzetben és azok között & viszonyok között, amelyekben Magyarország a szomszéd cseh-szlovák állammal gazdaságpolitikai tekintetben van, amely helyzetbe azonban nem a mi hibánkból, nem a magyar konmány mulasztásából, hanem kizárólag a cseh-szlovák kormány. provokálása folytán jutott. A magyar kormány elment a gazdasági megértés kérdésének addig a végső határáig, ameddig a magyar állam presztízsének kockáztatása nélkül elmehetett és az előzékenységben olyan messze ment, hogy szinte elérte azt a határt, amelyen túl az állam presztízsének érintése nélkül nem mehetett. Méltóztatnak tudni, minő volt az az elbánás, amelyben a magyar delegáció december közepe előtt, közvetlenül a vámháború kitörését követő napig ott részesült, úgyhogy a magyar kormány belekényszeríttetett abba r a helyzetbe, amely a két állam között gazdaságpolitikai vonatkozásban azóta fennáll. Ez a helyzet sajnálatos mindkét ország gazdaságának érdekében, sajnálatos a jó szomszédi viszony szempontjából és mélyen fájlalandó annak a nagy irányzatnak ez a megzavaró momentuma, amelyet a francia külügyminiszter úr olyan nagy szeretettel, nagy melegséggel, azzal a nagy koncepcióval az európai népek gazdasági megértése érdekében megindított. Mi kezdettől fogva azon az állásponton voltunk és ennek úgy a miniszterelnök úr, mint a külügyminiszter úr ismételt nyilatkozataiban kifejezést adtak, hogy mikép a múltban, azonképpen most is hajlandók vagyunk Cseh-Szlovákia részéről történő kezdeményezésre a tárgyalásokat újból felvenni, hogy megegyezést kíséreljünk meg gazdasági kérdésben, hogy ismét normális gazdasági viszonyok teremtődjenek. Természetesen onnan kell kiindulnia a 1931. évi február hó 14-én, szombaton, kezdeményezésnek, ahol a szakítás megtörtént. A magyar közvélemény örömmel üdvözölne egy méltányos megegyezést a két állam között úgy a közvetlen gazdasági kapcsolat, mint az imént említett nagy gazdaságpolitikai' kérdések tekintetében. Hogy ebben a helyzetben mi szükség volt arra és mivel indokolható, amikor ugyanez az irányzat a cseh-szlovák közvéleményben, különösen a cseh-szlovák iparpolitikában, amely éltető eleme Csehország gazdasági életének, szintén dominál és ugyanazt követelik ott, amit mi mint óhajtást a magunk részéről is kifejezünk, hogy a békés állapot helyreállhasson, hogy ugyanakkor, amikor a magyar kormány békülékeny hajlamának, hajlandóságának ennyire ismételt és pregnáns kifejezését adja, ez a viszony politikailag megzavartassék, ezt megvallom, nem tudom megérteni. Nem tudom megérteni annál kevésbbé, mertoly kérdéseket érint ez az intervjú, amely kérdések semmi néven nevezendő kapcsolatban nincsenek a gazdasági kérdéssel, amely kérdések ellenkezőleg csak arra alkalmasak, hogy amit a magyar kormány a béke érdekében szüneteltet, az onnan erős hullámverés gyanánt Magyarország felé sodortassék. A cseh-szlovák külügyminiszter egy intervjút ad, amelyben az illető lap tudósítója vagy szerkesztője olv beállításban részesíti a magyar kérdést, hogy Magyarországon elviselhetetlennek tartják a jelen, Trianon által teremtett helyzetet, érti alatta a revíziót. Nem fogom Benes külügyminiszter egész intervjújával fárasztani, terhelni a t. Házat. (Halljuk!) Oly részletei vannak ennek, amelyek nem tartoznak ide. Szorosan csak azokat a részeket kívánom idézni, amelyek a mi # belügyeinkbe való beavatkozáshoz tartoznak es azoknak kiinduló pontját képezik. Arra a kérdésre,^ hogy (olvassa): «Magyarországra nézve igazán élet vagy halál kérdése lenne a revízió kérdése, hogy ott egy igazán elviselhetetlen helyzet volna, mi a felfogása a miniszter úrnak? — a felelet a következő: Elviselhetetlen?^ Igen, a magyarországi revíziós politika túlzói számára. De ezt a jelszót semmi sem igazolja. Mai alakjában Magyarország tökéletesen élhet és fejlődhetik úgy gazdasági, mint politikai és kulturális szempontból. Különben is a határok valaminő kiigazítása egyáltalán semnnit sem változtatna sem a gazdasági válságon, sem álmagyar közgazdaság mai viszonyain.^ Mást állítani annyi volna, mint helytelenül tájékoztatni a közvéleményt.» Majd egy^ bizonyos nyilatkozatsorozat után^ismét visszatérve erre az elviselhetelenség kérdésére, — és itt van a bökkenő a nyilatkozatban — azt mondja Benes külügyminiszter úr (olvassa): «Nem is lehet elviselhetetlen helyzetről beszélni és nem lehet szó annak orvoslásáról sem. Nem kellene egyéb, csak az, hogy Magyarországban hatalomra jutni lássuk — franciául úgy szól: «prendre la haute main» — azokat az elemeket, amelyek megértik, hogy a hazai közönségben és a szomszédoknál a magyar integritásosok politikai követelései által keltett nyugtalanság és zavar senkinek sincs hasznára és hogy ma a fő feladat az összefogás. és a megszilárdulás a békéltetési munka teljesítésére, úgy az államon belül, mint nemzetközi téren, nevezetesen azokkal a szomszédokkal való kapcsolatban^ amely szomszédok készek voltak és mindig készek együttműködni Magyarországgal minden irányban és főleg gazdasági téren. Ez különben politika, amelyet én mindig csináltam és amelyet én mindig folytatok.» (Felkiáltások: Tapasztaljuk!) Erre a politikára nézve talán a leghelyesebb, mélyen t.