Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-93

58 Az országgyűlés felsőházának 93. ülése neveztetik állami tanítóvá és neim fogadja el ezt a kinevezést, aikkor lemondottnak fog tekintetni, tehát összes illetményeit És el fogja veszíteni.^ Csak abban az esetben, ha ,a nagyméltóságú miniszter úr bennünket megnyugtat, fog a tanító legalább abba a helyzetbe jutni, hogy az állami; iskolához történt kinevezése folytán felmerült költségei nem teszik őt tönkre. Mélyen i Felsőház! Felszólalásom főoka pediig az volt, hogy kiemeljem, hogy ez a kérdés nem a felekezetek kérdése. Különös örömmel hangsúlyozom, hogy mindazzal, amit ő méltósága, Eott Nándor veszprémi megyéspüspök úr előttem közvetlenül kifejezni kegyes volt, tökéletesen egyetértek. Ez a kérdés a nemzeti érdek kérdése abból a szempontból, hogy ilyen, különben talán nagy zsenialitással elgondolt, de valójában a gyakorlatban rendkívül nehezen keresztülvihető, igen sok helyi érdeket és érzékenységet, de igen nemes és tiszteletreméltó érzékenységet érintő intézkedésekkel meg ne zavarjuk ebben az országban az eddig megvolt értékes felekezeti békét., (Ügy van a baloldalon.) amelynek megóvására — hálás köszönettel veszem Eott püspök úr ő méltósága szavait — a túlsó oldalról éppúgy méltóztatnak a legnagyobb súlyt helyezni, mint ahogy én szerény közéleti pályámon életem^ egyik legnagyobb feladatául tekintettem éppen ennek a felekezeti békének ápolását. (Helyeslés.) Itt a jóakaratú intézkedés is, amely rendkívül zseniálisan van kigondolva, adott esetben, mint az utóbbi évek tapasztalatai mutatják, rendkívüli izgalmakat kelthet és olyan bajokat idézhet elő, amelyeket egykönnyen nem lehet szanálni. Azzal zárom, hogy a szakaszt csak abban az esetben lesz^ módomban elfogadni, ha a mélyen t. kormány részéről a további tárgyalás folyamán megfelelő megnyugtató kijelentéseket hallhatunk. (Helyeslés és taps.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő exeellenciája kíván szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Felsőház! Mindenekelőtt elvileg súlyt helyezek arra, hogy kijelentsem, hogy én a hityállásos iskola elvi alapján álloík. (Helyeslés.) Nekem az a meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti tradícióknak és a hagyományos magyar kultúrpolitikának csak a népiskolának egy olyan elgondolása felel meg, hogy a nemzeti gondolatot Összefonjuk a valláserkölcsi gondolattal és ezt a koncepciót leginkább a hitvallásos Iskola, az egyiházi iskola valósíthatja meg. ' Ennek megfelelően, amikor még az ország pénzügyi helyzete megengedte és 5000 t népiskolai objektumot: tantermet és tanítói lakást építettünk, ezeknek igen nagyrésze felekezeti iskola volt és amikor 17.000-ről fokozatosan felemeltük 19.000-re a néptanítók számát^ ebből a 2000-res emelkedésből is igen nagy szám jutott a felekezeti iskolákra. Az igazat megvallva, én a népoktatás terén az állami iskolát egy kisegítő iskolafajtának tartom, amelyet csak ott kell felállítani, .ahol a felekezetek racionálisan népiskolát nem tudnak^ állítani, vagy fenntartani. Amikor tehát határozottan kijelentem, hogy nemcsak elvileg vagyok barátja a felekezeti oktatásnak a népiskola terén és amikor közel tízéves miniszterségem során — azt Ihiszem, bátran mondhatom — ezekkel az elvekkel kormányzati praxisom is teljes összhangban állott, (Ügy van! Ügy van!) engedjék meg, hogy ehhez hozzáfűzzem azt, hogy amikor az állam a maga intézeteivel 1930. évi december hó 19-én, pénteken. szemben a legrigorózusabb takarékosságot gyakorolja, akkor természetesen az egyházaknak is kötelességük, hogy számoljanak az államnak ezzel a megfogyott anyagi erejével és tegyék le ők is a haza oltárára az áldozatot akkor, ha az a népoktatásnak és a maguk elé tűzött nagy céloknak csorbulása nélkül megváló sí tható. Necsak az állam anyagi erejét méltóztassanak kímélni, hanem méltóztassanak kimélni a felekezeti adózók anyagi helyzetét is. Ismételten elhangzott ebben a teremben és egyebütt is az a remény, hogyha meg is yonatik az államsegély, majd mégis fenntartják helyben az iskolát. En belementem abba, (hogy az egyházaknak ez a joga elvileg tartássék fenn, mert végtelenül veszedelmesnek tartanám, hogy magyar törvény hozzányúljon a mi^ történelmi egyházaink iiskolafenntartási jogához; (Helyeslés ) ezt a koncessziót az elveknek meg kell tenni, hogy a jövőben ilyen hivatkozások ne történhessenek. Viszont azonban mint gyakorlati ember, mint az életet ismerő ember kérvekérem az egyházak vezetőit, hogy ilyen irányban ne •méltóztassanak biztatni azokat az egyházközségeket, sőt ellenkezőleg. Eögtön kifejtem, hogy miért. Mert ma sem a katholikus egyháznál az úgynevezett nagy javadalmak. — amelyek sajnos, mindig kevésbbé lesznek nagyok, sőt laissanként majd javadalmak sem lesznek, ha a mezőgazdaság helyzete ilyen (marad — sem református részről, ahol sajnos egyéb címen is az államsegélyek nem nagyok, a felsőbb egyházi hatóság segélyt alig adhat, mert más célokra van szükség az ő anyagi erejére. Minő eszközök kellenek tehát itt az iskolák fenntartására? Az, hogy a törpegyülekezetek rávétessenek arra, hogy azt mondják, hogy az iskola saját adójukból tartassék fenn. Ez nagyon könnyű dolog addig, amíg a dolog a felbuzdulás stádiumában van, amíg azt mondják: itt van a mi régi felekezeti iskolánk, jó volt, szeressük, tartsuk fenn, — vagy ha esetleg a felekezeti féltékenység momentuma is belevitetik a dologba. Bele lehet tehát ebbe az embereket vinni, megszavazzák, jogerőssé is válik. Ez az ünnepnapi hangulat, a felbuzdulás hangulata. De azután jönnek a hétköznapok és

1 akkor ezeket az igen jelentékeny költségeket kivetik az adófizetőkre. Ki fogják vetni a 100—120—130%-os pótadókat és nem hiszem, hogy a mai^ körülmények között ezeknek behajtásához a pénzügyminiszter úr bracchiumot adhatna. De ha adhatna is bracchiumot, ez nem az egyiház szeretetét, hanem, ellenszenvet váltana^ ki a hívekből, amikor itt vannak a súlyos állami adók, a községi pót adók s azokhoz jön még egy 120—140%-os felekezeti adó. Ne elvi szempontból nézzük tehát ezeket a dolgokat, hanem nézzük praktikus szempontból és nézzük abból a szempontból is, hogy ahol egy nagyobb üzem vagy nagybirtok van, ott az az egyháztanács igen könnyen kimondja a nagy adót. Miért? Mert esetleg csak igen kis hányadát fizetik az adófizetők, a nagyobb birtokra azonban olyan megterhelést jelentene, amelyet, azt hiszem, a mai viszonyok és a mai búzaárak mellett kétszeresen is meg kell gondolni. (Helyeslés.) Nagyon szép ez a dolog a felbuzdulás időpontjában, de aki ismeri az életet, az országot és a nagy nehézségeket, az kétszer is meggondolja ezt a dolgot. En mint egyházamat iszerető ember, aki értem, hogy más vallású kereszténytánsam is szereti a maga egyházát, óva intek mindenkit attól, hogy rosszul felfogott egyházszeretettől vezettetve, népünket beleszorítsuk olyan költekezésekbe, amelyekre objektív szükség nincs és