Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-92

44 Az országgyűlés felsőházának 92. ülése 1930. évi december hó 12-én, pénteken. meg rá a lehetőség- Viszont ma a katonával való közvetlen foglalkozás r annyira intenzív, nemcsak katonai szempontból, hanem általános emberi szempontból és^ a nevelés szempontjá­ból is, hogy merem állítani, hogy ma egy köz­honvéd a régi altiszttel teljesen ekvivalens. Éppen ezért ez a javaslat ebben a tekintetben a közhonvédre is kiterjesztetik. Ezek előrebocsátásával ' a magam részéről szeretnék néhány megjegyzést tenni. Ezzela tör­vényjavaslattal kapcsolatban sokan az általá­nos védkötelezettség szükségességére hívták fel figyelmemet. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy nekem nincs szükségem arra, hogy erre felhívják a figyelmemet. Itt is és az alsóház­ban is kifejezést adtam annak, hogy helyes, ha a hivatott törvényhozótestületek állandóan kö­vetelik a trianoni szerződés olyan tételeinek re­vízióját, amely tételek revíziója nemzeti szuve­renitásunk teljes helyreállításához vezet. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Akik megszerkesztették a trianoni szerződést, jól tudták, hogy a leg­lényegesebb nemzetnevelő faktor éppen a ^had­sereg, és jól tudják, hogyha ezt f a lénye­ges faktort kikapcsolják a közéletből, — mert annak nemcsak közvetlen, hanem köz­vetett ( kihatásai is vannak minden vo­natkozásban — akkor lényegesen hozzá­járulnak nemcsak egész Magyarország meg­csonkításához, hanem ' Csonka-Magyarország további megcsonkításához is. En tehát a magam részéről hálás vagyok ezekért a felszó­lalásokért és hajlandónak mutatkozom a Ház­nak ezt a kívánságát a kormányon belül tol­mácsolni, mert ezzel hazafias kötelességet tel­jesítek. (Helyeslés.) Szó volt arról is, hogy mi ennek a mostani zsoldoshadseregnek nemzeti és katonai értéke. Végtelen hálára kötelez mindenki, aki a hadse­reggel szeretettel és megértéssel foglalkozik, mert jól tudjuk, hogy bármilyen kicsiny le­gyen is ez a hadsereg, ennek a hadiseregnek hi­vatása történelmi. Minden pacifistával szemben meg lehet állapítani, hogy itt a történelem viharsarkán mindig kardra van szükség, ha nem is agresszív értelemben — mai helyzetünk­ben defenzív értelemben mindenesetre — és ép­pen ezért 'mindenki: nemcsak a hivatásos ka­tona, hanem a nemzetnek minden egyes tagja is kell, hogy az ezeréves kardot makulátlan tisz­tasággal és élességgel őrizze meg. (Elénk taps ) A zsoldos hadsereg zsoldosnak hivatik, szel­leme azonban nem a zsoldoshadsereg szelleme. A magyar hazáját^ sohasem pénzért kívánta szolgálni katonai téren, hanem mindig önfelál­áldozásból. A magyartól lelkileg távol áll a zsoldos hadsereg rendszere és éppen ezért bizo­nyos nehézségekbe ütközik ennek a hadsereg­nek kiegészítése. De ennek a hadseregnek a di­menziója sem megfelelő. Hogy csak néhány számot mondjak, meg kell állapítanom azt, hogy a környező államok békehádseregeinek összlétszáma 600.000 főt tesz ki akkor, amikor csak 35.000 magyar áll itt a Duna medencéjében. Ezeket a számokat egybe­vetve, megint csak a revízió gondolata kell, hogy előtérbe nyomuljon mindazok részéről, akik a világbékéért felelősek és akik — ahogy én azt annakidején kifejeztem — meg kell, hogy lássák annak az elgondolásomnak igazságát, hogy a lefegyverzett Magyarország nagyobb veszély a békére, mint a felfegyverzett Magyar­ország, mert lefegyverzett Magyarországot könnyűszerrel prédának tekinthetik, a felfegy­verzett Magyarország azonban Európa békéjé­nek őre itt a Keleten. A magam részéről annyit akarok még mondani, t. Ház, hogy ez _ a zsoldos hadsereg, bár nem nagy dimenziójú, bár kiegészítési rendszere sem lelkileg, sem semmiféle vonatko­zásban nem felel meg a magyar viszonyoknak, mégis a helyzet magaslatán áll. Tisztikara szel­leménél fogva összeolvadt a nemzettel. (Éljen­zés.) Teljes egészében magyarnak vallja magát, ragaszkodik a röghöz és ragaszkodik a törté­nelmi tradicióhoz. Ezen a történelmi tradíción kívánjuk felépíteni azt a Magyarországot, amely kell, hogy dacoljon viharok viharaival is. (Éljenzés.) Legénységi állománya pedig a mi vérünkből való vér s a tiszt és legénység közötti patriarkális viszony biztosítja azt a lelki egységet, amely lelki egység nélkül had­sereget el nem képzelhetünk. Mindenki boldog, hogy itnagyar és mindenki boldog, hogy ma­gyar álmokat áknodhatik minden magyar ál­lampolgárral egyetemben. Kapcsolatosan ezekkel a kérdésekkel, a had­ügyi kérdésekkel, nem reám tartozó olyan kér­dések is vonattak a vita keretébe, amelyekre reflektálni kívánok. • Mielőtt erre rátérnék, a vitézségi érempótdíjakról kívánok beszélni. Anyagi kihatásában ez 7,680.000 pengő megter­helést jelentene a költségvetésben. Kérdezem azoktól, akik állandóan sürgetik a vitézségi érempótdíj kérdésének megoldását; vállalják-e a jelenlegi gazdasági helyzetben a felelősséget ezért a 7,680.000 pengőért^ Az egész költség­vetést szem előtt tartva, nem látom azt, hogy ez túlnagy kiadás volna. Viszont meg kell álla­pítanom, hegy vannak ma fontosabb kiadások, és mi valamennyien, akik harcosai voltunk a nagy küzdelemnek, a világháborúnak, akik a fronton voltunk, pillanatig sem gondoltunk •arra, hogy amikor bátran és vitézül, tehát a katona kötelességét teljesítve teljesítettük szol­gálatunkat, ezért valami anyagi ellenszolgálta­tás jár. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha az állam abban a helyzetben Van és ha az állam erkölcsi­leg érzi annak szükségét, hogy a katonát így is jutalmazza, tegye meg, de mi katonák első­sorban magasabb etikánkból kifolyólag arra az álláspontra helyezkedünk, hogy csak akkor ad­ják,_ ha van felesleg; és ha van felesleg, akkor tudjuk, hogy az egész nemzet adni fog azok­nak a katonáknak, akik részben idegen ér­dekért, részben ezért a nemzetért véreztek. (Ügy van! Ügy van! Taps.) A rokkant-kérdés, t..Ház, — bocsánatot ké­rek a kifejezésért — bármiiven komoly ez a kérdés, ma népszerű téma. Senki sem viselte­tik nagyobb szeretettel egy rokkant katonával szemben, mint én, és mégis kijelentem, hogy a rokkant-kérdésből sem uolitikát, sem agitációt csinálni nem szabad. (Ügy van! Ügy van!) A rokkant-kérdés nem hozzám tartozik, mert a népjóléti tárcához utaltatott annakidején, amit a magam 'részéről végtelenül sajnálok, sajná­lom pedig azért, mert elsősorban a honvédelmi miniszter volna az, aki kötelességét teljesít­hetné a rokkantakkal szemben. De meg vagyok róla győződve, hogy igen t. kollégám, Ernszt Sándor ő excellenciája a legnagyobb szeretet­tel fog ezzel a - kérdéssel foglalkozni, megint csak az államháztartási érdekek szem előtt tar­tásával. T. Ház! Ma nehéz időket élünk, történelmi pillanatok előestéjén állhatunk talán. Mindenütt dübörög a föld, és amikor í^y mindenütt dü­börög, számunkra csak egy mentség van, és ez az, hogy önmagunkba szállva, önmagunkat lel­kileg erősítve, önmagunktól minden földi sal­langot elvetve, magas etikai piedesztálra emel­kedve, dolgozzunk a jobb jövőért, (Nagy taps.) Nem sírni és nem jajgatni, nem panaszkodni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom