Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-92
Az országgyűlés felsőházának 92. ülése évenként 1,700.000 pengővel segíti ezeknek az állami szabályozás alá nem tartozó vizeknek rendezését. Sajnos, a javaslat ezt a pozitívumot nem tartalmazza. Tartalmaz ezzel szemben egy kedves ígéretet: ha majd lesz pénz, akkor lesz vízrendezés, lesz segítség. A Képviselőház és ,a Felsőház együttes bizottságai is bizonyos örömmel fogadták el a javaslatot. En is elfogadom, de bizonyos keserűséggel fogadom el, azért, mert — amint ma már Hadik ő nagyméltósága is felhozta — míg Magyarországon mindenre van pénz, addig ha gazdasági célok megvalósításáról van szó, mindig az a szomorú felelet, hogy nincs pénz. (Széchenyi Aladár gróf: Mindig a rövidebbet húz zmk!) A vízszabályozás, a vízrendezés nagyon komoly, drága és hosszantartó dolog; aki ebbe belekap, annak számolnia kell először is az összes műszaki feltételekkel, másodszor pedig a pénzügyi lebonyolítás biztosításával. Ha rosszak a műszaki előmunkálatok, vagy ha időközben elfogy a pénz, akkor az ilyen nagy dolgot félbe kell hagyni s esetleg minden kárba vész, amit beleköltöttünk, s ha valamikor az idők kedvezőek lesznek, újból kell kezdeni mindent Ne méltóztassék rossznéven venni, ha azt mondom, hogy erre az ígéretre támaszkodva, nem kaphatunk ilyen munkákba még akkor sem, ha egyik vagy másik költségvetésbe valami kis összeg fel lesz is véve Erre a célra a rendelkezésre bocsátandó öszszegnek legalább tíz-húsz éven keresztül költségvetésileg biztosított tételnek ,kell lennie, hogy azok, akik akár maguk, akár társulattá egyesülve ezt a nagy dolgot meg akarják kezdeni, tudják, hogy becsülettel be is tudják majd azt fejezni. Magyarországon a kisebb folyók közül legrégibb a Zala folyó szabályozása. 1774-ben, tehát 156 évvel ezelőtt kezdte szabályozni Zala vármegye és az érdekeltség ezt a kis, 120 kilométer vízrendszerrel rendelkező folyót. 1829-ig çemmi sem történt. 1829-ben végre a vármegye és az érdekeltség egy úgynevezett alapszerződést kötött, amely alapszerződés alapján azután a folyónak alsó részét Kehidától a kis Balatonig bizonyos tekintetben rendezték. Akkor kapott a Zala először látható medret és mégis bizonyos területeket ez a munkálat megmentett a vizektől. 1871-ben, amikor az első vízjogi törvényt hozta a magyar országgyűlés, ennek az új törvénynek alapján természetesen a társulat is újra alakult és azóta, amikor már a kultúrmérnöki hivatalokat is felállították, azok ellenőrzése alatt dolgozott egészen a háborúig. Nem mondom, hogy semmi eredménye nem volt a munkájának, de lényegében azért a helyzet nem nagyon változott, mert ha kis esőzések is vannak, a víz éppen úgy kijön és mint azelőtt, 30—40.000 holdat egyszerre elborít. Ennek a szabályozásnak többféle elgondolása volt. Ezt csak azért hozom fel, hogy megmutassam, hogy a műszaki elgondolás is töbféle lehet, és akármilyen pozitív is a mérnöki tudomány, a vízzel szemben olykor mégis csalódhat és tévedhet. Az elgondolások legérdekesebbje az volt, hogy a Zalát a Balatonnal és a Sióval hozták kapcsolatba, hogy a Balatonon keresztül a Sión lefolyjék az a fölösleges víz, amely Zalában 40.000 és Somogyban ugyanannyi holdat áraszt el. Most, az új beállításban, a földmívelésügyi minisztériumnak a törvényhez csatolt II. számú mellékletében ez a gondolat olyanformán el van ejtve, hogy a megvalósítandó ter[930. évi december hó 12-én, pénteken. 31 vek pirossal vannak rajzolva, ellenben a Balaton és a Sió nincs pirossal rajzolva, tehát úgy gondolom, hogy a mostani elgondolás szerint ez a hármas terv elejtése. Hogyha ezt a hármas tervet mégis valahogyan fölvenné a minisztérium, ezzel megoldódnék egy másik dolog is, a Lesence vízrendezése, amely most Tapolca és Szigliget között megint minden esőzésnél elönt pár ezer holdat, sőt az idén az októberi esőzés alkalmával megtette azt is, hogy a már talán 35 éve forgalomban lévő vasúti pályatestet úgy megrongálta, hogy két napig — mint méltóztatnak emlékezni — Balaton-Ederics és Tapolca között a forgalom szünetelt. Most ez az elgondolás, úgylátszik, el van ejtve, mert a minisztérium által kiadott mellékletben a Lesencének és a badacsonyi torrenseknek szabályozása külön pontba van felvéve. Ennek elejtését nem tudom ki csinálta, a kultúrmérnöki hivatal-e vagy más, mert megelőzőleg nagyon sokszor voltak tárgyalások arról, hogy a Balatonon, a Sión keresztül hogyan vezetik le a beleengedett Zalát is. Volt kormánybiztosság, azután átvette ezt a zsilipkezelést a kormány, illetőleg a balatoni kirendeltség, és most a sok felszólalásnak és tárgyalásnak volt is eredménye, hogy — ha jól emlékszem — 1916-ban a földmívelésügyi minisztérium intézett egy leiratot Zala vármegye alispánjához, amelyben azt a kijelentést tette, hogy a Sió-zsilipet 30 méterre kiszélesítik és azonkívül a lefolyást nemcsak Simontornyáig, hanem egészen a Dunáig biztosítják. Ez nagyon komoly dolog, amellyel érdemes foglalkoznia a kultúrmérnöki hivatalnak, mert a Zala, a Lesencék, a badacsonyi torrensek rendkívül sok földet, iszapot és nem odavaló anyagot^ hordanak be a Balatonba és igazán nagy mértékben eliszaposítják a Balatont. Ennek az iszapnak ugyanis nincs lefolyása. A Siónál csak színvizet eresztenek le és azt is kis mértékben. Veszedelmes ez azért is, mert felállították azt a tételt, hogy a Balaton vízszinének szabályozása a üárol «"ássál történik. Ezt nem vártam volna mérnökembertől, mert a párolgás természeti tünemény: ha akarja a természet, sok párolog, ha nem akarja, kevés párolog. De semmi esetre sem olyan valami a párolgás, amivel vízszabályozást lehetne végezni. Azonfelül a párolgás megint csak tiszta vizet vesz fel, az iszap ott marad és a Balaton vagy kisebb lesz, vagy pedig hasznavehetetlenné válik fürdési és egyéb célokra. Nagyon kérem a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék ezzel a dologgal a kultúrmérnöki és vízrajzi osztályt oly^ irányban foglalkoztatni, nem lehet-e valamiképpen egy finaszírozható megoldáshoz jutni. A mostani elgondolás, — hogy kihagyták a Balatont és a Siót — úgy hogy a Zala belemegy a Kisbalatonon keresztül a Nagy-Balatonba, ha tud, ha pedig nem tud, a jobbról-balról fekvő 30.000 holdat elönti^ nem egészen megnyugtató. Ennek a szabályozásnak mikénti lebonyolítására — csak az én emlékezetem óta, mert hiszen én körülbelül 44 éve foglalkozom aktíve és passzíve ezzel a dologgal: fizetek és beleszólhatok — négyféle terv volt. Az első Józsa kultúrmérnök, később miniszteri tanácsos úr terve, amelyet itt Budapesten a Mérnök Egyesületben is előadott, s amelyet nagy tetszéssel fogadtak ugyan, azonban azt mondták reá, hogy pénzügyileg lehetetlen megvalósítani. Az utána következő terv Gerő Ferenc kultúrmérnök terve öblözetekkel, csatornaáthelyezésekkel; ez 1901-ből való. Azt sem valósították meg.