Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

170 Az országgyűlés felsőházának 98. ülése 1931. évi május hó SO-án, szombaton. ladnia kell a korral. Eddigelé az iparfelügyeletben egyetlen orvos van alkalmazva, mint ipari főfelügyelő, azaz bocsánatot kérek, már ez sines ott, mert most értesültem, hogy rövid pár héttel ezelőtt szolgálati éveinek beteltével a jól megérdemelt nyugalomba vonult ez a miniszteri tanácsos, ipari főfelügyelő úr, úgyhogy ma az ipari felügyeletben orvos sincs. Már mostan, amikor az ipar olyan nagy fejlettsége mellett annyi egészségügyi ártalom van, nem U szólva a balesetekről, mint például az ipari mérgek, amelyekre a munkások -egészségügyi védelmének ki kell terjednie, vagy hogy például csak a majdan épülő nagy ludaknak, ipari, egészségügyi felügyeletére gondoljunk, ahol caisson-betegségek fordulhatnak elő, ahova tehát nemcsak mérnöki, technikus szakértelem, de orvosi szakértelem is kell, semmiféle orvos az ipari főfelügyelőségnél nincs. Ennélfogva, minthogy az ipari munkások egészségügyi védelme fokozott gondoskodást kíván, óhajtandó, hogy az iparfelügyelőségben necsak egy, annak az egynek helyére, aki nyugalomba vonult, hanem — ami régen kellett volna — minél több orvos alkalmaztassak; hiszen negyven évvel ezelőtt, amikor az iparfelügyeleti törvény kelt, nálunk iparról és ipari higiénéről egyáltalán szó sem volt. Azóta óriásit fejlődött az ipar és fejlődtek a gyárak és órási módon kialakult az iparvédelem minden ágazata a megfelelő tudományszakok révén. A mindenáron való takarékosságnak ezen ,a téren példát adni nem iSzabad. Ez a téma a kereskedelemügyi miniszter úrhoz tartozván, itt vagyok bátor ismételten megemlíteni, hogy amikor a magyar orvosi karra annyi mindenféle ingyenmunkát rónak rá, amelyet kénytelen elvégezni a közegészség érdekében, még mindig nem tudták elérni a községi és körorvosok azt, hogy mint minden közalkalmazottnak, úgy nekik is meglegyen a kedvezményes vasúti utazásra jogosító igazolványuk. Igen kérem ennek a kérésnek figyelembevételét a nagyméltóságú kereskedelemügyi miniszter úrtól. Felszólalásomban mindannak lényege, amit itt előhoztam, természetszerűleg egészségügyi vonatkozású kérdés, s így a népjóléti miniszter úrhoz is tartozik, aki most, sajnálatomra, nem lehet jelen, minthogy a Képviselőházban az Országos Társadalombiztosító Intézettel kapcsolatos törvényjavaslat tárgyalásánál van elfoglalva. Van még két kérdésem, amelyet bátorkodom röviden megemlíteni. Az egyik a balatoni hajózásra, a másik pedig a budapesti helyi hajózásra vonatkozik. (Halljuk!) Ha mi a Balatonon nagyobb idegenforgalmat akarunk elérni, annak bizonyos előfeltétele^ egyebek között az is, hogy a Balatonon a hajózást ne hagyjuk abban az elmaradott állapotban, amelyben most van. Ne csodálkozzanak azon az igen t. felsőházi tagok, de a magyar társadalomnak azok a rétegei se, akik folytonosan szidják a jobbmódú embereket, amikor külföldre mennek nyaralni, hogyha egyesek, akik szeretik a hajókázást, éppen ebből az okból nem mennek a Balatonra, ahol pedig megvan a hajózásra az adottság, hanem elmennek ausztriai fürdőhelyekre, a wörthi tóra, elmennek Bajorországba, a svájci tavakhoz, mert ott ezek a lehetőségek jobban megvannak. Es miért nem növekszik a balatoni hajóforgalom? Nem lehet elfogadni azt a mentséget, amivel előállnak, hogy a most meglevő kevésszámú hajójáratot sem használja ki a publikum, a hajók üresen közlekednek. Semmiféle közlekedést nem szoktak úgy csinálni, hogy előbb megvárják, hogy kik mennének, és csak azután csinálják meg a közlekedési eszközt, hanem előbb meg kell csinálni a közlekedési lehetőséget, akkor azután menni fog a publikum a balatoni hajózásra is. (Ügy van!) Ugyanez áll Budapestre is. Budapest, amely gyönyörűséges fekvésével, a Duna mentén való pompás elhelyezkedésével igazán a legszebb képet nyújtja és különösen a külföldinek valóban elragadó képet mutat, nem fejlődhetik ki szoros értelemben véve fürdővárossá azért, mert itt a Dunán semmiféle hajóközlekedés nincs

% A még néhány év előtt félóránkénti közlekedést a Szent Margitszigetre már régen beszüntették. Aziránt, hogy miért nem indítják meg ezt a helyi hajóközlekedést, hiába érdeklődtem itt is, ott is, megfelelő választ adni nem tudtak. De amennyiben itt néhány tízezer pengőről van esetleg szó, akkor ha ezt akadálynak tekintik, nem tudom máskép jellemezni a helyzetet, mint hogy rövidlátással állunk szemben. T. Felsőház! Végére értem felszólalásomnak. Kritikámon — azt hiszem — a szerencsétlen országunk iránt és méltatlanul sokat szenvedett magyar fajunk iránt érzett nagy szeretetem vonult végig. Nem állottam elő olyan követelésekkel, amelyeknek teljesítése ma lehetetlen, amelyek nagyobb pénzügyi befektetést igényelnek. Csak azt akarom hangsúlyozni, hogy takarékoskodni mindenütt lehet, de az egészség rovására sehol sem szabad. Ma azonban az ország erejét nem lehet úgy igénybevenni, ahogyan mi óhajtjuk és ahogyan az állam maga is szeretné, hogy meglegyen minden a közegészségügy javítására és a kultúra emelésére, mert éppen az hiányzik ehhez, ami pedig^ a legfontosabb minden harcban, minden háborúban és így a közegészségügyért, a kultúráért folytatott harcban is, a pénz. Es mert ez hiányzik, itt erről a helyről arra kérem a Felsőház igen t. tagjait, méltóztassanak odahatni, hogy a társadalomnak azok a jobbmódú elemei, akik mégis tehetősebbek és akik a kultúráért és a közegészségügyért áldozni tudnának, adományaikkal, alapítványaikkal támogassák a tudománynak nagy templomait, az egyetemeket elsősorban, támogassák az irodalmat, a szépművészeteket, a képzőművészetet és a magyar zenét, támogassák egyben azokat a társadalmi egyesületeket, amelyek a kultúráért és a közegészségügyért dolgoznak. (Helyeslés.) A költségvetést úgy általánosságban, mint részleteiben a magyar kormány, nevezetesen pedig annak miniszterelnöke, Bethlen István gróf iránt érzett nagy bizalmamnál fogva elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága óhajt szólni. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A múlt ülésen Balogh Jenő ő excellenciája szóvá tette a tankönyvügyet. Ügy a felszólaló úr egyéniségének különös súlya, mint pedig az ügynek tárgyi jelentősége arra késztet, hogy a fontos témára magam is visszatérjek. A köszönet szavaival akarom felszólalásomat kezdeni. Köszönni akarom ő excellenciájának azt, hogy fejtegetésének alaposságával a közvéleménynek figyelmét erre felhívta. Valójában nem foglalkozhatunk eleget a tankönyvüggyel sem szociális, sem pedagógiai szempontból. Amióta miniszter vagyok, a legnagyobb gondot fordítom erre a kérdésre. Igyekeztem pedagógiai-