Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-97

140 Az országgyűlés felsőházának 97. ülése 1931. évi május hó 28-án, csütörtökön. denesetre pengőn alulra, és olyan intézkedéseket is kell tenni, hogy ezek a tankönyvek a következő években, vagy ugyanazon családok más gyermekei részéről szintén használhatók legyenek. Azt méltóztatik esetleg most már szóvátenni, miért hozom ezt ide és mit tehet e tárgyban a kormány. A t. kormány, illetve az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr azért segíthet a dolgon, mert Magyarországon, —legalább én úgy tudom, ez volt iákkor is, amikor én imint vallás- és közoktatásügyi államtitkár intéztem az ügyeket, a legutóbbi időben pedig megint ezt látjuk — tankönyvengedélyezési rendszer van, vagyis egy külön pedagógusokból álló bizottság vizsgálja meg az egyes tankönyveket és csak az a tankönyv vihető be az iskolákba, amelyet ez a bizottság alkalmasnak tart. Méltóztassék a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak intézkedni az iránt, hogy ez a tankönyvengedélyező vagy vizsgáló bizottság ilyen drága tankönyveket ne engedélyezzen. (Altalános helyeslés.) Csak így lehet megoldani ezt a kérdést. Egyszerűen adminisztratív intézkedés kell, semmi egyéb. Akkor majd az igen t. kiadó cégek és nyomdák olyan olcsóbb tankönyvekről fognak gondoskodni, hogy a nagyobb elterjedéssel üzleti érdekük még mindig kielégíthető legyen, ami különben előttem természetesen nem irányadó. A gondolat, amely összefűzi fejtegetéseimet, az elhagyottak és az elnyomottak kérdésére visz és itt kell átmennem a külüsryi tárca terére, és pedig az elszakított területeken élő magyar kisebbségek helyzetére. (Halljuk! Hallju!) A trianoni békediktátum óta már több, mint tíz esztendő múlt el és az első időben különböző intézmények, intézkedések, lépések és panaszok révén az a remény vigasztal bennünket, akik szétszaggatott hazánk sorsán gyötrődtünk, hogy lesz valahogy jobban is. Sajnos, ezek a várakozások nem akarnak beteljesedni. Ha összehasonlítom ezt a helyzetet azzal a helyzettel, amelyben Nagymagyarországon a nemzetiségi kisebbségek voltak, akkor vissza kell emlékeznem arra, hogy vallás- és közoktatásügyi miniszteri szolgálatomban, vagy később felelős állásban közvetlenül tudomásom volt arról és ezt ma a nem-magyar nemzetiségű, különösen a román férfiak könyveiből is meg tudom még állapítani, hogy akkor a román egyház lelkészei három millió arany korona kongruát kaptak, egyes román püspök urak pedig, akik eljöttek a minisztériumba tárgyalni, 20.000 arany korona államsegélyt kaptak; a szerb egyház, amelynek képviselője itt jelen van. legalább 1914-ig az egész világon páratlanul álló, különben a kormány által szívesen vett, széleskörű iskolai és egyházi autonómiát élvezett, és így tovább. Méltóztassék most ezekkel az állapotokkal összehasonlítani a?t a helyzetet, hogy ma az elszakított területeken levő magyar kisebbségeket leigázzák, sanyargatják, vagyonától, földbirtokától megfosztják és a magyar kisebbségek gyermekeit még attól is elzárják, hogy^ megválaszthassák, minő tankönyveket használhassanak vagy minő nyomtatványokat "• kaphassanak kézhez. (Ügy van! Élénk mozgás.) Igen t barátom, Vészi József felsőházi tag úr ő méltósága nagy érdemet szerzett azáltal, amikor a Genfben tartott üléseken már felpanaszolta, hogy a különböző, újabban 1918 óta megjelent magyar kiadványok, nyomtatványok, folyóiratok, ezek közt — különösen hangsúlyozom, — kizárólag tudományos jellegű és tankönyvül használható kiadványok is egyszerű on kizáratnak az utódállamok területéről. A legutóbbi évben is sajnosán kellett tapasztalnom, hogy nem lehet bejuttatni a nyomtatványokat az utódállamok területére. Itt a konkrét bizonyíték: Északmagyarországra, Kassára, Losoncra vagy Eperjesre hiába adnak fel magyar nyelvtant, vagy mondattant, azt rögtön lefoglalja az illetékes cseh postahivatal a következő jelszóval: «Non admis, parceque ces imprimés sont interdits dans notre république», vagyis meg nem engedett, mert ezek a nyomtatványok a mi köztársaságunkban tilosak. Az a magyar gyermek, aki ott született, f akinek szülei évtizedek vagy családja évszázadok óta laknak azon a vidéken, még magyar nyelvtanból sem tanulhatja saját anyanyelvét. Az a Nemzetek Szövetségének megkeresésére alakított magyar nemzetközi bizottság, amely Berzeviczy Albert felsőházi tag úr elnöklete alatt működik, ezek miatt az állapotok miatt élesen felszólalt magánál a Nemzetek Szövetségénél; a nemzetközi tudományos együttmunkálkodás bizottságánál, amelynek elnöke Gilbert Murray oxfordi professzor, angol nyelvű hivatalos iratokat, stb, intézett, mindezeknek azonban abszolúte semmiféle eredménye nincs. En tehát annak a kérésemnek kell, hogy kifejezést adjak, hogy az igen t. külügyminiszter úr, akinek erélyét, nagy államférfiúi tulajdonságait nagy mértékben tisztelem, ezen a téren is méltóztassék megtenni a Nemzetek Szövetsége révén azokat az intézkedéseket, amelyek a viszonyok javítására alkalmasak volnának. (Helyeslés.) Méltóztatik esetleg azt mondani, hogy próbáljanak az illető területen levő magyar kisebbségek megfelelő panasszal élni. Hiszen a Nemzetek Szövetségének van úgynevezett panaszberendezése is. Erre két megjegyzésem van. Az egyik az, hogy ezeknek a panaszoknak legnagyobb része nem vezetett eddig eredményre; a másik az, hogy van olyan utódállam, mégpedig Jugoszlávia, ahol az ott jelenleg uralkodó politikai diktatúra miatt ilyen panasz aláírására még vállalkozót sem kapunk. Akkora a terror, hogy az emberek óvakodnak a panasztól, mert az ilyen panaszkodás azzal a következménnyel járhat, aminek egyik példája a közelmúltban történt, bizonyára sokunk felháborodására, nekem teljes elkeseredésemre, hogy egy különben előttem tökéletesen ismeretlen, de a magyar történettudósok által nagyrabecsült tudós, Sufflay Milán orgyilkosság áldozata lett. (Mozgás.) Ilyen körülmények közt természetesen, aki az ilyen témákat nyilvánosan tárgyalja, kiteszi magát annak, hogy ugyanaz a kéz, amely ilyen messze tudott elnyúlni^ más alkalommal őrá — csekélységemre is — ráteszi a kezét. Ez azonban abszolúte nem tart vissza attól, hogy kifejezést adjak felháborodásomnak és ama reményemnek, hogy a Gondviselés, amelyben bízom, ezeknek az állapotoknak mégis végét fogja vetni. (Éljenzés.) A törvényjavaslat tanulmányozása alapján nagy köszönettel veszem azt a takarékossági irányt, amelyet a mélyen t. pénzügyminiszter úr a költségvetés előkészítésekor követni méltóztatott. A kéréseknek az a sorozata, amelyet előadtam, nem áll ellentétben ezzel a takarékossági iránnyal, csak azt indokolja, hogy más tereken még fokozottabb legyen a takarékosság. Nem az én feladatom, hogy ezeket a tereket megjelöljem. En még abból a régi világból való vagyok, amikor a világháború alatt bizonyos minisztériumoknak autójuk sem volt, s bizony gyalog jártunk, néha-néha vülamo-