Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-91
4 Az országgyűlés felsőházának 91. ülése királyának emlékünnepéhez az idén Szent Imre hercegnek 1 900 éves jubileumi ünnepségei is csatlakozván, legnagyobb nemzeti ünnepünk augusztus hó 20-án, fényes keretek között tartatott meg. Az emléktábla-avató ünnepségen és a Szent Imre hét egyéb ünnepségein, valamint a Szent István-napi körmeneten a Felsőház képviseletében gróf Széchenyi Bertalan alelnök úr, több felsőházi tagtársunkkal együtt, vett részt. Tudomásul szolgál. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy I. Ferenc József O császári és apostoli királyi Felsége születésnapjának 100. évfordulója, illetőleg halálának évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes istentiszteleteken a Felsőház képviseletéről gondoskodás történt. Jelentem továbbá, hogy Magyarország apostoli királynője, Mária Terézia halálának 150-ik évében, folyó évi október hó 15-én, a katonai Mária Terézia Kend alapszabályszerinti ünnepén, a kir. Várkápolnában tartott ünnepélyes istentiszteleten magam jelentem meg. Jelentem, hogy II. Rákóczi Ferenc születésének harmadfélszázados évfordulójára Nagyecsed községben emelt Rákóczi-emlékműnek október :hó 7-én végbement leleplezési ünnepségén a Felsőház képviseletében Péchy Manó tagtársunk jelent meg és helyezte el az emlékműre a Felsőház koszorúját. Jelentem, hogy^ a szegedi Fogadalmi Templomnak folyó évi október hó 25-én történt felszentelésén és az ezzel kapcsolatos ünnepségeken a Felsőház képviseletében magam vettem részt, számos felsőházi tagtársammal együtt. Ugyancsak magam vettem részt gróf Zichy Nándor szobrának folyó hó 16-án tartott leleplezési ünnepélyén. A Felsőiház nyári szünetelése alatt még számos egyéb meghívás is érkezett a Felsőház elnökségéhez. Az ünnepségeken a képviseltetés iránt az elnökség saját hatáskörében intézkedett. Méltóztatnak-e az ünnepségekkel kapcsolatos elnöki intézkedéseket jóváhagyólag tudomásul ivenni? Ha igen, kimondom, hogy a Ház ily értelemben határozott. Bemutatom a Szent Imre-év rendező főbizottságának levelét, amelyben a Szent Imre jubileumi év ünnepségeinek sikerében való közreműködését hálás köszönetet mond. Tudomásul szolgál. Bemutatom a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr meghívóját, amellyel nagynevű publicistánk Rákosi Jenő szobrának folyó hó 30-án, déli X Á\ órakor tartandó leleplezési ünnepélyére a Felsőház tagjait meghívta. Az ünnepségen való képviseltetés iránt az elnökség saját hatáskörében fog intézkedni. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy gróf Pejaesevieh Mikó Endre és vitéz Kárpáthy Kamilló felsőházi tagok meghívólevelüket benyújtották. A meghívólevelek megvizsgálás és jelentéstétel végett kiadattak az igazolóbizottságnak. Bemutatom Kriston Endre felsőházi tag meghívólevelét. A meghívólevél megvizsgálás és jelentéstétel végett kiadatik az igazolóbizottságnak. Bemutatom az igazságügyminiszter úr átiratát, amelyben értesít, hogy -a Kormányzó Ür Ö Főméltósága 1930. évi július hó 19-én dabasi Halász Lajos kir. főügyészt koronaügyésszé kinevezni méltóztatott. Ezzel kapcsolatban bejelentem, hogy dabasi Halász Lajos koronaügyész meghívólevelének 1930. évi november hó 21-én, pénteken. kieszközlése végett a belügyminiszter urat megkerestem és a belügyminiszter úr a meghívólevél kieszközléséről értesített. Az átiratok kiadatnak az igazolóbizottságnak. Bemutatom az igazságügyminiszter úr átiratát, amelyben értesít, hogy dabasi Halász Lajos koronaügyész 1930. évi október hó 22-én nyugalomiba vonult. Az átirat kiadatik az igazolóbizottságnak. Bemutatom az igazságügyminiszter úr átiratát, amelyben értesít, hogy a Kormányzó Ur ö Főméltósága folyó évi október hó 24-én Magyar István kir. kúriai tanácselnököt koronaügyésszé kinevezte. Ezzel kapcsolatosan bejelentem, hogy a meghívólevél kieszközlése iránt annakidején a belügyminiszter urat megkerestem. Tudomásul szolgál. Jelentem, hogy '' Szily Kálmán, a m. kir. József Műegyetem részéről megválasztott felsőházi tag, hozzám intézett levelében arról értesített, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr őt folyó évi augusztus hó 7-én a minisztérium IV. osztályának államtitkári revíziójával bízta meg, miért felsőházi tagságáról lemond. A bejelentés kiadatott az igazolóbizottságnak. Jelentem, hogy Potkoly József, a debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem részéről megválasztott felsőházi tag hozzám intézett levelében közölte, hogy folyó évi szeptember hó 1-ével nyugalomba vonult. A bejelentés kiadatott az igazolóbizottságnak. Bemutatom a t. Felsőháznak a miniszterelnök r úr átiratát, amelyben bejelenti, hogy a Kormányzó Ür ö Főméltósága folyó évi szeptember hó 27-én kelt imagas elhatározásával Ernszt Sándor pápai prelátus, országgyűlési képviselőt m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterré kinevezte. Tudomásul szolgál. Bemutatom vitéz Kárpáthy Kamilló felsőházi tag levelét, amelyben 6 heti szabadságidő engedélyezését kéri. Javaslom, hogy a kért szabadságot engedélyezni méltóztassék. A Felsőház ta kért szabadságot megadja. Jelentem & t. Felsőháznak, hogy a budapesti kir. főügyészségtől Kühne Lóránt felsőházi tag mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában megkeresés érkezett. A megkeresés előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatott a mentelmi bizottságnak. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy a nyári szünet folyamán az egyes miniszteri tárcáknál történt helyettesítésekről szóló miniszterelnöki bejelentések beérkeztek. A bejelentések irattárba tétetnek. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát, amellyel a Szent Koronának a külföldi tudósok által történt megszemléléséről; a Szent Korona páncélkamrájának 1929. évi június hó 26-iki takarításáról; a Szent Koronán és a hozzátartozó drágaságokon kívül a páncélkamrában őrzött tárgyak leltározásáról; a Szent Korona őrzési helyéül szolgáló páncélkamra három zárpárja másodpéldányú kulcsainak az 1928 : XXV. te. 16. §-a értelmében történt elhelyezéséről; a Szent Korona Őrzési helyéül szolgáló páncélkamra három zárpárja másodpéldányú kul-