Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-96

114 Az országgyűlés felsőházának 96. ülése 1931. évi május hó 27-én, szerdán. tehát a költségvetésben felvett összegen felül hasznos beruházási összegekből is állt fedezet rendelkezésemre. En nagyon hálás vagyok ő királyi fenségének, hogy ezt a fontos gazdasági kérdést itt felvetni méltóztatott. Nézetem teljesen egyezik mindazokban, amiket ő fensége kifejteni méltóztatott, és én ígérhetem a mélyen t. Felsőháznak, hogy mihelyt a gazdasági helyzet javul és a pénzügyminiszter úr — akivel mindannyian küzdünk^ aki azonban kötelességszerűen az állam pénzügyi és gazdasági viszonyai szerint bocsátja és bocsáthatja csak rendelkezésünkre azokat a fedezeteket, amelyekkel ő is rendelkezik — bizonyos nagyobb összegeket fog rendelkezésemre bocsátani, törekedni fogok mindazokat a szempontokat, amelyeket ő fensége itt kegyesen felsorolni méltóztatott, a legnagyobb körültekintéssel szolgálni és ennek a programmnak végrehajtásáról gondoskodni. (Éljenzés és taps.) Elnök: A pénzügyminiszter úr nem kíván szólani. Szeberényi Lajos Zsigmond ő méltóságáé a szó. Szeberényi Lajos Zsigmond: Nagyméltóságú Elnök úr! Mélyen i Felsőház! Csongrád vármegye tudós alispánja, dr. Csergő Károly írt egy munkát, amelyet igen érdemes olvasni, az «Alföld problémái»-ról. Ebben a munkában, amely a helyzetet feltárja népünk körében, mindjárt az elején a következő sorokat látjuk (olvassa): «Valami letargia vett erőt az Alföld népén. De sajátos jelenség, hogy ma már nem is nagyon törekszik a javulás eszközei után, mint X\.Y\ ci beteg test, amelyből kezd eltűnni az életkedv és az életakarat ereje.» Ez olyan szomorú jelenség, amelyet nemcsak a népnél, hanem, mondhatom, a polgári osztálynál is sok tekintetben találhatunk. Megszűnt a gerincesség, megszűnt az igazi idealizmus; de ez nemcsak nálunk Magyarországon jelenség, hanem egyáltalában Európában is. Mintha meghalt volna az idealizmus és helyébe lép a materializmus. A népnek ezt a gondolkozását nemcsak a szomorú anyagi viszonyok idézik elő; hiszen, amint a t. kultuszminiszter úr a Pesti Naplóban írt vezércikkeiben nem egyszer említi, nemcsak az iskola, hanem az összes intézmények együttvéve alkotják a kultúrát. Nézetem szerint a mai állapotoknak bizonyos tekintetben, bár tudom, hogy nagy ellentmondással találkozom, az is oka, hogy különbséget teszünk ipari munkás és földmívelő munkás között. En ezt igazságtalannak találom. A földmívelő munkást tartom olyan érettnek, mint az ipari munkást és éppen azért szeretném, ha a titkosság az egész vonalon ki volna terjesztve. De még ennél is fontosabb az, hogy ne legyen a képviselőség kenyérpálya, hiszen azt látjuk, hogy most a képviselőség bizonyos tekintetben kenyérpálya is lesz, különösen azáltal, hogy nem elég szigorú az úgynevezett összeférhetlenségi törvény. Nem^ engedném, hogy az, aki az ország törvényhozásában résztvesz, akármilyen nyerészkedő társulatnak, vagy banknak legyen igazgatósági, vagy vezető tagja. Ezt még a titkosságnál is fontosabbnak találom (Ügy van! a középen.) és ezért azt kívánnám, hogy ebben a tekintetben egy más világ kezdődjék. Amiért a költségvetést nem fogadom el, annak egyszerűen az az oka, hogy nem tartom elképzelhetőnek, hogy a mi népünk a mai viszonyok között eleget tudna tenni adózási kötelezettségének. Hiszen nemcsak azok az adók nyomasztóak, amelyek láthatók, hanem vannak olyan adók is, amelyek láthatatlanok és amelyek elérik a legszegényebb embereket is. A látható adóknál már annyira mentünk, hogy nem is tudnak igazi nevet találni, hanem különadónak hívják. A láthatatlan adó az az adó, amelyet én például a lakásom fűtésével is fizetek, mert minden vágón fűtőanyagra ki van vetve^ bizonyos összegű vám. Ami tehát az adókivetést illeti, az a nézetem, hogy a mai adók mellett nem bírjuk a terheket. Nincs a világon olyan drága posta, mint a mienk. Hol vagyunk mi attól az állapottól, amelyben, mint például Svájc van, a posta Öszszes jövedelme a postára fordíttatik. Nálunk a tanyákon a postai szolgálat rendkívül gyarló s én majdnem olyan fontosnak tartom a tanyai postát, mint az iskolát. (Mozgás a jobboldalon.) Majd indokolni is fogom szavaimat. Most pedig az igazságügyminiszter úrhoz volna szavam. Rendkívül becsüljük az ő munkásságát, azt a figyelmet, amelyet a törvénykezés egyszerűsítésére, azután sok helyes reformra fordít, de egy dologra felhívom figyelmét, arra, hogy a társadalmi haramiák munkáját megakadályozzák. Ertem^ ezek alatt azokat, akik a jog és törvény formája alatt kifosztják felebarátaikat. Csak erre az egyre kérem, tudom, hogy ez nagyon nehéz, de talán mégis kellene erről is gondoskodni, úgy, mint iákkor gondoskodtak, .amikor az alkotmányosság helyreállítása után elszaporodtak bizonyos dolgok az országban. Csak egyet akarok felhozni, egy ilyen kis képet mutatni. Milyen ma az árverés? Békéscsabán eladták tavasszal Darabos Andrásnak egy négyéves üszőtehenét bírósági árverésen egy pengőért. Gyurkó Andrásnak, akinek îscyedüli kenyérkeresete a soffőrség volt s volt egy négyüléses autója, eladták ezt >az autóját száz pengőért. (Báró Szterényi József: Gazdasági viszonyok! — Egy hang a középen: Strohmann volt!) De nem volt Strohmann. Egy harmadik esetben eladtak egy Chevrolet-teherautót egészen jó állapotban 180 pengőért. En itt csak egy kicsi képet akartam megmutatni, hiszen nem járhatok mindennek utána, de azok az adatok, amelyeket felhoztam, tények. Ezért kérem az igazságügyminiszter urat, volna olyan kegyes és gondoskodnék a rendkívüli időben valami rendkívüli eszközről is az olyan emberek kifosztása ellen, akik még birnának élni. De ezek a szegény emberek a jog és a törvény ürügye alatt fosztatnak ki és ez a legveszedelmesebb. Most pedig szólok a tanügyi, vagyis a kultusztárcáról. Meg kell jegyeznem, hogy bejártam az Összes egyetemi városokat és azt tapasztaltam, hogy ezek az egyetemek nemcsak a városok forgalmát, hanem a városok kultúráját is nagyban emelik. Ha a kultuszminiszter úr Heidelberget és Göttingent vélt elérni, bizonyos tekintetben ezt el is érte, mert ezekben az egyetemi városokban mintha minden megváltozott volna, még a közúti vaspálya kalauza is. Ami azt illeti, vájjon azok akik ezekben az iskolákban tanulnak, elhelyezést is fognak-e találni, ez már nagy kérdés és itt nagyon kell gondolkoznunk azon, hogy a pályhalmozást lehetőleg megszüntessük, hogy ezeknek a fiatalembereknek, ha akármilyen szerényen is, de mégis meg legyen a kenyerük. Szomorú példákat tudok erre mondani. Nálunk megüresedett egy 60 pengős állás, volt rá talán 30 pályázó és az egyik diplomás ember azt mondotta; uram, miért tanultam én*? ;*- tizennégy