Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-95

100 Az országgyűlés felsőházának 95. ülésé 19$i. évi március hó 27-én, «pénteken. hassa azokat a birtokokat is, amelyeket 1930. január 1. óta elárvereztek és amelyeket a hitelező bankok vettek meg és még birtokukban vannak. A hitelező bankok, azt hiszem, szívesen belemennek ebbe a megoldásba, amit a méltányosság is magával hozna. Tekintettel arra, hogy Arad—Csanád—Torontál vármegyében az utóbbi években történt parcellázások éppen akkor fejeződtek be, midőn a földárak hirtelen esni kezdtek és e miatt igen sokan anyagi pusztulásba kerültek, kívánatos volna ezeknél a vételár újabb rendezése, illetőleg alacsonyabb értékben való megállapítása és a kamathátralékoknak, illetőleg kamatfizetéseknek ennek megfelelő csökkentése, amely tekintetben jó példával járt elől a földmívelésügyi minisztérium a Kiszombor melletti Purglymajor parcellázásánál, ahol a vevőknek újabb könnyítéseket biztosított. A javaslat szerint a felparcellázandó nagybirtok vevője, ha a vételár 25%-át ki tudja fizetni, a vételár további 75%-át évi 6 és ^%-kal kifizetheti 20 év alatt. Ezt a lehetőséget biztosítani kellene a középbirtokokra és nagyobb kisbirtokokra is, de nem csak az új vevőnek, hanem a régi birtokosnak is, aki ilyetén módon megtarthatná birtokát, nem szaporítaná az eladásra kínált földek számát és ezzel nem rontaná ő is a földárakat. Jogosult kívánság, hogy a régi eladósodott birtokos ugyanolyan kedvezményben részesüljön, mint az esetleges új vevő. Felszólalásunknak célja, hogy rámutassunk mindazokra a sebekre, amelyeken keresztül elvérzik az adós kisgazda, akinek baját súlyosbítja az is, hogy nincs még teljesen tudatában annak, hogy joga volna a Gazdasági Egyesületek és szervezetek erejére támaszkodni és így elerőtlenedve, elhagyottan állja, tűri a rázúduló terheket, míg összeroskad és romjai felett elviharzik az élet. Kimondhatatlanul sokféleképpen növekszik az eladósodott kisgazdáknak adóssága, baja, ha nem tudván kamatot fizetni, vagy törlesztést, amit egy év leforgása alatt a hitelezők legalább két-három ízben követeltek tőle, hitelezője peresíti váltóját. Megindul a perköltségek lavinája: peresítés, különféle foglalási, végrehajtási, zálogolási, árverési illetékek, költségek áradata, kincstári illetékek, végrehajtó, ügyvéd, zárgondnok ezerféle címen felszámított költségeinek tengere; .bírói ítéleti illeték stb. Mindez csak növeli az adós terheit a nélkül, hogy a hitelező követelése kielégítést nyert volna. Az így elerőtlenedett gazda nem tud adót fizetni, az adók után esedékes évi 12%-os késedelmi kamat terhei is növelik adósságát. Ha a szanálás nem terjeszkedik ki ezeknek a — sokszor az adósságot is meghaladó — terheknek csökkentésére, úgy csak félmunkát végzünk. Éppen azért tisztelettel kérjük a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságát, hogy végrehajtási utasításokban gondoskodjék ezeknek az igen nagy terheknek csökkentéséről. A be nem fizetett adók egy részének elengedése, az eddig felszámított 12%-os késedelmi kamatoknak 6%-ra való csökkentése, a meg nem szüntethető bírói, végrehajtási, ügyvédi költségeknek 20—25 évre felosztott törlesztéses fizetéssé való változtatása nélkül a régi bajok megmaradnak és a beteg nem gyógyul meg, a szegény magyar mezőgazda elpusztul. Ezt voltam bátor a törvényjavaslat tárgyalásánál észrevételezni és azzal a gondolattal, hogy ez a törvényjavaslat, ha törvényerőre emelkedik, legyen áldásos munkája a magyar törvényhozásnak, hozzon áldást és megélhetést ennek a nagyon elfáradt magyar társadalomnak, a törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Miskolczy Pál ő méltósága. Miskolczy Pál: Nagyméltóságú Elnök Ür! T. Felsőház! Ez a törvényjavaslat a politikai előrelátásnak^ a gondoskodásnak valóságos dokumentuma és valóságos nemzetmentés, amit magában foglal. Magával a törvényjavaslattal az illusztris felszólalások után nem is kívánok foglalkozni, csupán olyasvalamire akarok rátérni, ami éppen nincs benne a törvényjavaslatban és pedig a földhaszonbérlők kérdésére, mert nem akarnám, hogy elmúljék ez az illusztris vita a nélkül, hogy ez a kérdés a Felsőházban szóvátétetnék. Ennek a törvényjavaslatnak maga a címe is azt mondja, hogy ez a földteherrendezés előmozdítására szükséges intézkedésekről szól, tehát már maga ez a cím is determinálja, hogy itt csak a földdel kapcsolatos, jelzálogilag biztosított terhek rendezéséről van szó, úgyhogy azt gondolhatnék, hogy akiknek földjük nincs, azokat ez a törvényjavaslat tulajdonképpen nem is érdekli. A köztudatban ez a javaslat általában úgy szerepel, mint gazdaszanálási javaslat, hiszen Hadik ő excellenciája is mindig gazdaszanálásról beszélt. Holott ezt inkább földbirtokos szanálásnak lehetne nevezni, mert hiszen a gazdák egy nagy kontingense a földhaszonbérlők, akiknek földjük nincs, és akik ebből a teher rendezésből egyszerűen kimaradnak. Pedig a földhaszonbérlők kvantum szerint is igen nagy részét képezik a gazdáknak, akik a maguk erejével, véres verejtékkel müvelik meg a földet és megszerzik a földbirtokosnak a hasznot, biztosítják a gazdasági cselédnek és a munkásnak megélhetését és amikor már mindezt megszerezték és ki is fizették, akkor jön az a kérdés: no már most miből éljek meg én? Es akkor a legtöbb esetben, mindezeknek kifizetése után neki nem marad semmi. A mai viszonyok között ezeknek az állapotoknak megmaradása a földhaszonbérlő összeroppanására vezethet. De ez akkor nemcsak sporadikus jelenség volna, hanem maga után vonná a nagy földbirtokosok baját is, mert ha újra ki kellene adniok azokat a földeket, korántsem érhetnének el olyan haszonbért, mint annakidején. Ezzel megszűnnének igen sok címen erősen adózó adóalanyok, de veszítene ezeknek tönkremenésével az ipar és kereskedelem is, mert hiszen ezek a földbérlők nagyobbigényű, intelligensebb emberek, akik éppen az ipari és kereskedelmi cikkeknek igen erős fogyasztói. Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen nem is annyira a bankadósságok rendezésével kíván foglalkozni, mint inkább a^ gyárosok, kereskedők úgynevezett árutartozásaival és éppen ezekben a haszonbérlők fokozottabb mértékben vesznek részt, inert először is nagyobb birtokokat bérelnek, másodszor pedig magasabb intelligenciájuknál fogva éppen ezeket a gyári- és iparcikkeket nagyobb mértékben veszik igénybe. Mondom, ez a javaslat inkább a földbirtokosok érdekeivel foglalkozik, azonkívül természetesen f a hitelezők kérdésével is, akik a maguk talán már el-elveszni készülő követeléseiket a konverziós hosszúlejáratú átalakítás folytán megmentik. De az én érzésem az, hogy itt az intenció súlypontja a gazdák, a magyar föld megmentésén van, megakadályo-