Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-95

Az országgyűlés felsőházának 95. ülése 1931. évi március hó 27-én, pénteken. 89 sát, hogy a nagyszámú árverelések következtében a vételi kedv megcsappant, a föld iránti bizalom megingott és számtalan esetben nem akadt vevőre az az ingatlan, amelynek szerencsétlen gazdája önhibáján kívül bajba eseitit, ami nemcsak arra a gazdára bírt nagyon szomorú kihatással, hanem nagy jelentőséggel bírt az egész magyar gazdatársadalomra. (Ügy van! Ügy van!) De kihatással és jelentőséggel bírt abból a szempontból is, hogy legnagyobb nemzeti vagyonunk, a föld elértéktelenedjék és ebben -a nagy nemzeti vagyonban rejlő erőket elveszítsük, s a föld lábaink alól kicsússzék. (Ügy van! Ügy van!) Ennek megakadályozására mindenkinek, társadalmi osztály és foglalkozás nélkül vállvetve törekednie kell, (Ügy van! Ügy van!) mert nemcsak a magyar mezőgazda felsegítéséről van szó, hanem arról is, hogy az a mezőgazda, aki táplálóereje az iparnak és kereskedelemnek, bírjon azokkal az eszközökkel, amelyeket rendelkezésére bocsátva, azoknak megélhetését is biztosiíisa. (Ügy van! Ügy van!) Ezek az okok tették szükségessé, hogy bizonyos olyan irányú intézkedések is történjenek, amelyek a magyar judikatúrában és a gazdasági életben ismeretlenek, de amelyeknek elérése kifejezésre nem jutó vágyát képezte mindazoknak, akik a bajok orvoslásáról gondolkoztak. A törvényjavaslat tudniillik olyan intézkedéseket is foglal magában,, amelyeket eddig nem ismertünk és amelyeket ia magyar judikatúra eddig igénybe nem vett, amelyek azonban a külföldön már életiben voltak és amelyeknek kedvező hatásai tapasztalhatóan beigazolódtak. Ilyen például a fedezeti elv megvalósítása a törvényjavaslatban. A fedezeti elv olyan jelentős lépés lesz a szanálási akciónál, amely megakadályozza azokat a kellemetlen eseményeket, amelyeket az eddigi gyakori árverések előidéztek, mert meg fogja gondolni minden hitelező, hogy az árverési ónodhoz forduljon a maga érdekeinek megóvására akkor, ha aieki gondoskodnia kell arról, hogy az előtte lévő adósságok az ő adósságával együtt fedezetet találjanak az árverési vételárban. Ez eddig olyan gyönge oldala volt a hitelkérdésnek, hogy nagyon sokszor — nem akarok erre a tárgyra közelebb kitérni — olyan egyéni érdekekből alkalmaztak és olyan egyéni érdekből kértek árveréseket, amelyek homlokegyenest ellentétben állanak avval a humánus felfogással és avval a jogtisztelettel, amelynek ilyen intézkedéseket vezetnie kell. Ha most ennek az intézkedésnek következtében megakadályozódnak a könnyű árveréskérések, csökkenni :• fog azoknak az árverési eseteknek nagy száma, amelyek okozói voltak a birtokárhanyatlásnak, amelyek megrendítették a bizalmat a föld iránt, ami elvette a kedvét a föld munkásának a (további energikus [munkálkodástól és amely úgyszólván végzetesen veszélyes útra vitte volna a magyar gazdasági és pénzügyi életet. (Ügy van! Úgy van! jobb felől.) T. Felsőház! Ebben a törvényjavaslatban a pénzügyminiszter egyformán igyekszik (megóvni úgy az adósnak, mint a hitelezőnek érdekeit, mert hiszen azoknak az intézkedéseknek, amelyek a javaslatban foglaltatnak, úgy joblbra, mint balra áldásosnak kell lenniök, egy feltétel alatta hogy legyen ímeg a hitelezőkben is az az objektív, humánus jóakarat, amely mellett lehetséges lesz majd az egyes adósok hitelviszonyainak rendezése. Ezt a jóakaratot a pénzügyminiszter feltételezi a hitelezőkben és hiszi, hogy ők a maguk érdekei megóvásának szempontjából is lehetővé fogják tenni azt, hogy az eladósodott gazdatársadalom és különösen ezek az adósok, akiktől nekik a tartozások visszanyerésének lehetősége úgyis alig forog fenn, (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van! Alig!) ügyeiket rendezhessék és lehetővé váljak, hogy méltányos megegyezés alapján a hitelezők, ha nem is száz százalékig, kielégítést nyerjenek, az adósok pedig megfelelő kamatfizetési és törlesztési esélyeket kapjanak. Az államnak, amikor a törvényjavaslatban a hitelezőkkel szemben ilyen engedményeket remél, erkölcsi kötelessége a maga részéről is tanúbizonyságot adni arról, hogy nemcsak elveket hirdet, hanem tényekkel is a gazdatársadalom mellé áll és ez megnyilatkozik a törvényjavaslatnak azokban az intézkedéseiben, ahol az adóhátralékokat is mint közönséges hitelezői követelést állítja oda, tehát mint olyat, amely nem bír elsőbbségi jogokkal, hanem a többi hitelezők mellé van besorolva s felosztja évek hosszú sorára a követelés törlesztését. Az állam jövedelme ezáltal pillanatnyilag csökkenni fog, de lehetőség nyílik meg arra, hogy az állam is mint egyik nagy hitelező, olyan hihitelező, amely előnyös helyen volt bekebelezve, odaálljon a töbibi hitelező sorába és azokkal egyenrangúan igyekezzék évek hosszú sorára felosztani követeléseinek teljesítését, amelyeknek, ha^ azonnal kívánná teljesítését, az egész egyezkedési eljárás megsemmisülhetne. A pénzügyminiszternek ez az áldozata nagy összeget jelent és mindannyiunk részéről csítk elismerést és köszönetet érdemel, hogy nehéz pénzügyi helyzetünk ellenére, amelyben minden fillérre vigyáznunk kell és minden fillért nneg kell takarítanunk és minden fillért el kell vonnunk, amely nem hasznos beruházás, ilyen anyagi áldozatokhoz nyúl, csak azért, hogy a magyar gazdatársadalmat megmentse azoktól a nagy veszélyektől, amelyek eladósodása folytán környékezik. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés.) T. Felsőház! Nem állítom azt, hogy ez a törvényjavaslat egy csoda árkánum. Ilyen törvény alig is van. De az, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos százalékig megoldja a kérdést, nem zárja ki azt, hogyha egyes embereknek okosabb és a közre hasznosabb gondolatai lesznek, azok meg ne legyenek valósíthatók. Soha sem voltam, annak az elvnek barátja, hogy abban az esetben, ha egy kérdést száz százalékig nem tudtam megoldani, akkor 70 százalékban sem akarom azt megoldani, megvalósítani, mert ha valamit 60 vagy 70 százalékban tudok is csak megoldani, én ezzel már megelégszem, hisz az orvosság sem gyógyít meg mindenkit, de ha a betegek 40—50 százalékát vagy 60 százalékát meggyógyítja, ezt az eredményt is örömmel kell fogadni s tisztelettel és becsülettel kell lennünk azok iránt, akiknek gondos előrelátásából a betegek gyógyítására ilyen eszközök törekszenek. (Élénk helyeslés.) Mélyen tisztelt Felsőház! Nem szabad ezt a kérdést politikai szempontból mérlegelni. Itt nincs politika. Itt mindannyian szegény, támaszra szoruló magyar emberek vagyunk. (Taps.) Itt mindenki vállvetve kell hogy törekedjék arra, hogy egyikünk a másikon, legyen az gazda vagy iparos, segítsen s ne abban gyönyörködjék, hogy a másik bajban van, hanem mindegyikünk arra kell hogy törekedjék, hogy miként lehet az illetőt a bajból kihúzni, erősíteni, hogy így a jövő Nagy-Magyarország fejlődésére a lehetőséget megadjuk. (Élénk helyes* lés.)