Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-72

72 Az országgyűlés felsőházának 72. ülése 1929. évi december hó 13-án, pénteken. kat ki kell küszöbölni, Nem erre a javaslatra, hanem speciális külön javaslatra tartozik ennek a kérdésnek megoldása; csak éppen azért tartottam aktuálisnak ezt felhozni, miután ha most ez a törvény életbe lép, egységes lesz a joggyakorlat — legalább is egységes kell, hogy legyen — úgy a polgári, mint a katonai ügyekben. Micsoda siralmas igazszágszolgáltatás volna az, ha a lopást, csalást, rablást, okirathamisítást homlokegyenest ellenkezőleg ítélne meg a legfelsőbb katonai törvényszék, mint a Kúria! Pedig méltóztassék nekem elhinni, hogy elő fog ez fordulni, és akkor mi fog történni, ha így marad a helyzet? Nem lesz fórum, amely piánál ja ezeket az ellenmondásokat. En tehát sürgősen szükségesnek tartom egy törvényjavaslat beterjesztését, amelynek célja lesz a jogegység biztosítása és a jogegység fenntartása nemcsak a katonaságnál, hanem a katonaságnak a polgári bírósághoz való viszonyában is. Meg kell oldani továbbá azt a kérdést, hogy a királyi Kúria joggyakorlata milyen viszonyban fog állani a legfelsőbb honvédtörvényszék joggyakorlatával, mert hiszen eddig egészen különálló institúció mind a kettő; furcsa lenne, hogy az egyik így határozna, a másik pedig úgy és semmi nexus sem volna a kettő között. Rövidre összefoglalva, a következő kérdéseket vélem megoldandóknak abban a speciális javaslatban: A Kúria döntvényhozatalánál a legfelsőbb honvédtörvényszéknek is képviselve kell lennie, mert valahányszor a Kúria döntvényt hoz, annak a döntvénynek kihatása van a katonaságra is, mert a katonaság is ugyanazt a törvényt alkalmazza. Nem valami újdonságot mondok én itt, mert az 1928. évi XLIII. t.-cikk, amely a hatásköri bíróság hatáskörét szabályozza, megmondja, hogy a hatásköri bíróság teljes ülésébe egy rendes és három póttagot választ a legfelsőbb honvédtörvényszéir, ezek résztvesznek a plenáris ülésen, ott aktív szerepet visznek és ők is befolyást gyakorolnak a határozathozatalra. Utóvégre^ is, miután ugyanazt a matériát akarják szabályozni, furcsa dolog volna az, hogy tisztán a Kúria gyakorolná magában ezt a jogot, mert hiszen a legfelsőbb honvédtörvényszék éppen olyan felsőbíróság, mint a királyi Kúria. Miután szükségesnek tartom elvi határozatok hozatalát a katonaságnál is, én ezt úgy képzelem, hogy az elvi határozatokat kölcsönösen kicserélné a katonai és^ a polgári bíróság, mert nekem princípiumom, álmom, ideálom, hogy ellentétnek, ellenmondásnak a legfelsőbb katonai törvényszék és a Kúria között nem szabad fennforognia. Egy ország vagyunk, egy törvényt alkalmazunk, ha tehát két legfelsőbb bíróság van, azok judikatúrájának harmóniában kell lennie egymással. Megoldandó volna még az a kérdés is, hogy a döntvények kötelező ereje hogy és mint alakulj on. Miután ugyanazt a kérdést dönti el a Kúria és ugyanazt a jogkérdést dönti el — mert hiszen egy törvényt alkalmaznak — a legfelsőbb honvédtörvényszék is, felmerül a kérdés, hogy a döntvények kötelező ereje hogyan alakuljon: ha döntvényt hoz a legfelsőbb honvédtörvényszék, kötelező legyen-e az a polgári bíróságra és megfordítva? Mindezeket a problémákat megoldhatóknak csak úgy találom, ha kölcsönösen, együttesen, együttes jogegységi ülésben vagy együttes plénumban fogják ezeket a kérdéseket tárgyalni. Nem foglalkozom többet ezekkel a kérdésekkel, mert ezek a problémák a részletekre tartoznak, csak bátor voltam felvetni ezeket ennek a javaslatnak ötletéből, és kérem az igen t.^ miniszter urakat, méltóztassanak ezekkel a kérdésekkel behatóan és komolyan foglalkozni, mert meg méltóztatnak majd győződni róla, hogyha ezeket a kérdéseket elmellőzzük, rövid idő múlva olyan ellentét lesz a két legfelsőbb bíróság között, hogy az igazán az igazságszolgáltatás anarchiáját és csődjét fogja jelenteni. Ezek után áttérek a javaslatra. Ha erre a javaslatra áttérek, egész tömege a kérdéseknek merül fel előttem. Annyi sok érdekes intézmény van itt, annyi sok új érdekes probléma van megoldva, hogy az embernek szinte gusztusa támad, szinte kívánkozik mindezekkel a problémákkal foglalkozni. Nem akarom azonban a mélyen t. Felsőház idejét és türelmét próbára tenni, (Halljuk! Halljuk!) éppen ez okból csak két kérdést ragadok ki ebből a nagy matériából és azt a két kérdést fogom beható és tüzetes megbeszélés tárgyává tenni. Azt a két kérdést, amely két kérdés a legjobban izgatta a Képviselőházat és amelyek közül az egyik a Felsőház igazságügyi bizottságában is bizonyos izgalmat keltett. Az egyik a fegyverhasználat joga, a másik pedig a kormánynak az a joga, amelynél fogva joga van a kormánynak a hadiállapotot elrendelni. Rengeteg sok beszéd áradat volt ebben a kérdésben a Képviselőházban. Jogászok és nem jogászok hozzászóltak. Politikai, szociális, jogi és társadalmi szempontból tárgyalták a kérdést. Vártam, lestem az alkalmat, ho^y vájjon jogi szempontból hozzáférnek-e a kérdéshez, vájjon jogi szempontból meg tudják-e ragadni a kérdésnek az Achilles-sarkát. Egyedül az igazságügyminiszter úr volt az, aki ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozott, a többi felszólaló elszaladt, elsurrant mellette, pedig igen gazdag anyag van itt, amelyet csak ki kell bányászni. Ami a fegyverhasználat jogát illeti, az igen t. előadó úr azt mondja, hogy teljesen azonos a jogos védelemmel. Bocsánatot kérek, hogy t. barátommal ezúttal nem értek egyet. Nemcsak, hogy nem ugyanazt az anyagot szabályozza, nemcsak, hogy nem ugyanaz a fegyverhasználat, mint a jogos védelem, hanem, totó coelo más. Egészen más a területe az egyiknek és egészen más a területe a másiknak. Es hogy erre a megállapításra nem jutott rá a t. Képviselőház és a képviselők, csodálom, mert jogászok is voltak ott; voltak ott olyanok, akik igen híres védők és nem jutott eszükbe. A fegyverhasználat jogánál, hogy megérthessük, miről van itt szó, elemezni kell a 38. § 3. pontját; és ha ezt a 3. pontot elemezzük és szembeállítjuk a büntetőtörvénykönyv 79. ujával, a jogos védelemmel, akkor fogjuk csak látni, hogy micsoda szörnyű különbség van a kettő között; akkor látjuk, hogy a kettőt egy örvény választja el és nem is lehet beszélni jogos védelemről akkor, amikor fegyverhasználatról beszélünk. A fegyverhasználat jogának több feltétele van. Csak a legfőbb feltételt említem itt. Azt mondja, hogy a jogtalan támadás folytatásának megakadályozása céljából h asznál ja^ a fegvvert és a szükségesség határait nem. lépi át. Felhívom a mélyen t. Felsőház figyelmét a «folytatását» szóra. Ez egy igen fontos kijelentés és éppen ebben különbözik ez a jogos védelemtől. Folytatását. Hiszen magyar emberek vagyunk, tudjuk, mit jelent a folytatás. A folytatás azt jelenti, hogy már valamit elkezdtünk és a folytatásában akarnak minket meggátolni.