Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-89

422 Az országgyűlés felsőházának 39. kozzam. Előszeretettel foglalkozom a magyar kereskedelem világbajaival, gondjaival, elismertetésének kérdésével és kellő respektálásának dolgával. Mai felszólalásomban mégis beérem azzal, amit néhány szóval elmondottam az összeműködés szükségességéről és a kereskedelem megszervezéséről. Abból, amit én mint a merkantil eszmekörhöz közelebb álló ember mondottam, hogy tudniillik a mezőgazdaságon kell kezdeni az ország gazdasági helyreállítását, (Ügy van! a középen.) talán következtetést lehetne vonni arra, hogy az egyes foglalkozási ágak Magyarországon milyen szerepkört töltenek be. Én szeretem használni az umlernen szót; fáj dialom, a magyar nyelvben nincs ennek a német szónak megfelelő fordítása. Nekünk valamennyiünknek a változott viszonyok folytán umlernolniunk kell. A szociáldemokráciának azt mondom: ma nem az a világ van, mint volt Lassalle és Marx korában, amikor az iparosok teljes tökéletességgel álltak virágzásuk legmagasabb fokán. Ma nyomorúságban van az ipar és a szociáldemokratának feladata elsősorban, hogy felsegítse munkaadóját, mert munkaadójának jóléte nélkül nincs megfelelő munkabér és nincs a munkásnak munkája. (Úgy van! a jobbközépen.) A kölcsönösségre, egyik foglalkozási körnek a másikra való hatására volna szükség nálunk; ahogy a merkantilista belátja a mezőgazdaság legfontosabb szerepét az ország közgazdasági életében, ugyanúgy — reciprocitást bátorkodom kérni — a mezőgazdasági körök lássák be reciprok alapon a magas nivón álló magyar kereskedelem, jelentőségét és fontosságát. (Ügy van! a jobbközépen.) Ha azokat a köz-beszólás formájában megnyilvánult helyesléseket és hozzájárulásokat, amelyekhez szerencsém vian, szabad egy jobb jövő zálogának tekintenem, én leszek a legboldogabb és hiszem, hogy akkor a súlyos magyar gazdasági válságot összeműködésünkkel előbb-utóbb talán mégis csak meg tudjuk szüntetni. Felszólalásom voltaképpeni célja — de azért nem fogok visszaélni az igen t. Felsőház türelmével és lehetőleg rövid leszek (Halljuk! Halljuk! a jobbközépen.) — az, hogy a már előbb előadott indokoknál fogva — hogy tudniillik én a gabona jegyet sürgősnek tartom, ellenben egyáltalában nem tartom sürgősnek azt a másik három intézményt, amelyeknek törvénykönyvünkbe való beiktatásáról, illetőleg kihagyásáról van szó — szerettem volna, ha ez <i törvényjavaslat két részre osztatott volna: a gabona jegyre vonatkozó részt sürgősen letárgyaltuk volna, a gahona jelzálogra, a határidőüzletre és az úgynevezett zöldhitelre vonatkozó részeket elleniben máskorra hagytuk volna, mert semmi, de semmi nem szói amellett, hogy ezekkel a . kérdésekkel így a «iam proximus ardet» alapján foglalkozzunk. Mielőtt ezekkel a kérdésekkel foglalkoznám, méltóztassanak megengedni, (hogy, kijelentsem azt, hogy én azokat a rendelkezéseket, amelyek a törvényjavaslat II., III. és IV. fejezetében foglaltatnak, elsősorban jogilag, másodsorban pedig gazdaságilag is teljesen célt tévesztetteknek tartom elannyira, hogy sokkal jobb volna, ha ezeket a kérdéseket félretennők. (Közbeszólások a jobbközépen.) Bocsánat, ne méltóztassék félreérteni, disztingváljunk boletta és nem iboletta között, a bolettára vonatkozólag elfogadtam a sürgősséget, megmondottam, érdemlegesen véleményemet, ha tehát további fejtegetéseimben esetleg későbbi tárgyal ásókról beszélek, az soha sem vonatkozik a gabona ülése 1930. évi július hó 8-án, kedden. jegyre, amelyet inkább tegnap kellett volna elfogadnunk, mint holnap. Leszek bátor az igen t. Felsőház elé egykét, szerintem nem lehetetlen beállítást hozni. Az első legkevésbbé jelentőségteljes és a be nem takarított gabona eladására vonatkozó rendelkezés, amelyet nálunk > általában zöldhitelnek szoktak nevezni. Legjobban szerettem volna, ha erre a fejezetre használtatott volna az a két szó, amely a gabonahatáridőüzletre alkalmaztatik ; ha erre vonatkozólag az mondatott volna, hogy tilos és érvénytelen ez az üzletág, amelyre nincs szüksége sem a mezőgazdának, sem kereskedőnek. Különben az én megítélésem szerint ez az üzletág ezzel a javaslattal el is van temetve, ezzel legfeljebb olyan egyének foglalkozhatnak, akiknek már vesztenivalójuk sem vagyonilag, sem tisztesség dolgában nincs, a rendes kereskedelem ezzel a hitellel nem fog foglalkozni, ezt a rendes kereskedő a maga részéről teljesen és tökéletesen repudeálja. Mit mond a javaslat? Azt mondja: ha valaki be nem takarított gabonát eladott 18 pengőért és az a szállítási határidőig 22 pengőre emelkedett, nem köteles szállítani csak 22 pengőért. Ha pedig a gabona ára lement 18 pengőről 16 pengőre, akkor követelheti, a 18 pengős vételárat. En ismerek olyan jogász felfogást, amely mereven és strikte a szerződésihez ragaszkodik, elképzelem tehát azt, hogy a törvényjavaslat azt mondja, hogy szerződés szerint kell szállítani. Elképzelem azt is és indokoltnak tartom, hogy a gyengébbek védelme érdekében az ilyen esetben a szállítás napján levő ár vétetik irányadónak. Ez elgondolás szerint is, jogilag is lehetséges gondolat, csak az nem lehetséges és olyasminek nem szabad egy kultúrállam , törvénykönyvébe belekerülnie, — sehol a világon ehhez hasonló jogi rendelkezés egy Corpus Jurisba fel nem vétetik — hogyha felmegy a gabona ára, akkor a magasabb ár az irányadó, ha pedig lemegy, akkor a szerződés irányadó. (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Nem is mondja!) De benne van kegyelmes uram. Benne van szó szerint a törvényjavaslatban és nekem mint vérbeli magyar jogásznak fáj hop^, a magyar törvénykönyvben ilyen jogszabályt lehet találni.* Ezzel én nem zárkózom el az elől, hogy a mezőgazdaságot védjem. Elfogadom, méltóztassék kimondani, hogy előrevásárlás esetén a szállítási határidőnek a vételára az irányadó. Ennek van értelme. De az egyik jogszabályt alkalmazni felerészben, a másikat másik felerészben, egy » sántító jogszabályt konstruálni, amellyel szemben a jogtudománynak fel kell lázadnia, az én nézetem szerint teljesen lehetetlen. Nem érdemli meg ez a nyomorult üzletág, hogy kompromittáljuk a magyar jogról való felfogásunkat olyasvalamiért, ami eredményt nem jelent és nem érdemli meg azt, hogy azért kompromittáljuk a magyar jogot, hogy azután a kopromittálás után még ki is Öljük ezt, az intézményt a lehetőségek, köréből. A másik intézmény, amelyről szó van,, a gabonajelzálog intézménye. Ehhez a kérdéshez, ennek, gazdasági jelentősége szempontjából nem kívánok hozzászólni. Az együttes bizottságban tegnap Popo

vies ő excellenciája a kérdés gazdasági jelentősége szempontjából vizsgálat alá vette és pálcát tört felette. En megint csak a kérdés jogi szempontjából teszem ezt analízis tárgyává és csak egyet mom dok. A kezemben van az a törvényjavaslat, amelyet az igazságügyi kormány 1926 novem-'