Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-70

30 Az országgyűlés felsőházának 70. ülése 1929. évi december hó 11-én, szerdán. nyos, hogy a budapesti egyetem klinikái a kellő színvonalon legyenek. A közegészségtani intézet sincs nagy egyetemhez méltó módon elhelyezve. Legutóbb itt járt egy boroszlói higiéné-professzor és megnézte közegészségtani intézetünket. S mi volt róla a véleménye? Valamit mondott, amiből csak egy szót említek, azt, hogy : traurig. Egy önálló, külön épületet elfoglaló közegészségtani intézet létesítése sokáig el nem odázható a tanítás károsodása nélkül. Van ugyan egy nagyszerű és kitűnően vezetett állami közegészségtani intézetünk, de ez inkább a gyakorlati célok szolgálatában áll és kell is, hogy álljon. Az egyetemi tanítás és a szoros értelemben vett tudományos kutatás érdekében egy külön, modern színvonalon álló intézetre van szükségünk. . A külső klinikai telep nagyon érzi annak hiányát, hogy a klinikák közelében nincsen kórbonctani intézet és így a második kórbonctani intézet felépítése azon a területen égető szükséglet. Hasonlóképpen szükséges a tanítás érdekében egy tuberkulózis-pavillon építése és tuberkulózis-osztály létesítése is, a külső klinikai telepen, a belgyógyászati klinikák közelében, hogy ennek a népegészségügyi szempontból elsőrendűen fontos • tárgynak tanítása, beteganyag híján, csórhat ne szenvedjen. A mostani röntgenintézet tökéletlen elhelyezése és a tárgy mindinkább növekvő fontossága kívánatossá teszi, hogy a röntgenológia számára is külön, korszerű színvonalon álló épület emeltessék. Mélyen t. Felsőház! Ezekben voltam bátor előadni fakultásunk legégetőbb szükségleteit. Amint már említettem, jól tudom, hogy ezek a szükségletek egyelőre nem számíthatnak kielégítésre, de számítva arra, hogy gazdasági viszonyaink remélhetőleg mégis csak meg fognak javulni, bizalommal ajánlom őket közoktatásügyünknek a közhasznú intézmények alkotásvágyától áthatott vezetőjének figyelmébe. A helyzet jobbrafordulása váratlanul rövid idő alatt is bekövetkezhetik, amire több példát lehet felhozni. így Franciaország pénzügyi helyzete 1926-ban valósággal katasztrofális volt, Poincaré erélyének mégis sikerült három év alatt oly konszolidációt elérni, hogy most már 1929-ben a Tardieu-kormány ötmilliárd frankot, tehát több mint ezermillió pengőt fordíthatott rendkívüli beruházásokra, ebből 175,000.000 frankot a felső oktatás laboratóriumaira. Spanyolországban a király 25 éves uralkodói jubileuma alkalmával az ő személyes elnöklésével 12 tagú bizottság alakult meg, amely 120,000.000 pezeta kpltséggel a város északi határában az orvosi fakultás intézeteit és klinikáit magában foglaló egyetemi telep létesítését határoza el. A porosz költségvetés 1929-ben az egyetemekre 52,000.000 márka rendes kiadást irányoz elő, négymillióval többet, mint a múlt évben, e mellett kilencmillió márka rendkívüli kiadást új egvetemi építkezésekre. De a szomszéd Ausztria is 1930-ban 200 milliót tud beruházásra fordítani, alig néhány évvel a pénzügyi összeomlás után. E példákból, amelyeket Grósz Emil tanártársamnak egy cikkéből vettem, reményt merítek arra, hogy talán nálunk is bekövetkezik belátható időn belül egy jobb korszak, amikor megint folytathatjuk egyetemünknek, különösen pedig az orvosi fakultásnak a háború előtt megkezdett, korszerű fejlesztését. Most, sajnos, a stagnáció állapotában vagyunk és félő is, hogyha ez sokáig tart, visszaesés lesz. Ezeket elmondva, végül még egyszer hangoztatom, hogy a pécsi egyetemre vonatkozó felterjesztést szívvel-lélekkel pártolom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Radó Lajos ő méltósága! (Felkiáltások: N'incs itt/) Akkor Simontsits Elemér ő excellenciája következik szólásra! Simontsits Elemér: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Pékár Mihály felsőházi tag úr ő méltósága tegnapi felszólalásában rá kívánta irányítani a nyilvánosság figyelmét a pécsi egyetem továbbfejlesztésének kérdésére. Mint az azóta elhangzott felszólalások mutatták, ez őneki sokkal jobban sikerült, semhogy az én igénytelen felszólalásomra ebből a szempontból még szükség lehetne. Ha mindamellett mégis egész röviden leszek bátor a t. Felsőház szíves türelmét igénybevenni, ez egyrészt azért történik, hogy igénytelen felszólalásommal alátámasszam Tolna vármegye közönségének Pécs szab. kir. város emlékirata mellett az országgyűléshez intézett feliratát, másrészről pedig, hogy felszólalásommal dokumentáljam azt a szolidaritást, amely a Dunántúl vármegyéinek népét a pécsi kir. egyetemmel összeköti. T. Felsőnáz! Az ország mai nehéz anyagi helyzetében igen sokan vannak, akik a mi kultúrintézményeinket nagy luxusnak, megengedhetetlen luxusnak minősítik. En ezt a tételt így általánosságban nem írom alá, hanem azt hiszem, a kérdés úgy van helyesen beállítva, hogy az ország mai nehéz gazdasági helyzetében luxus minden olyan kultúrintézménynek fenntartása, amely a nemzettel szemben fennálló hivatásának megfelelni nem képes. (Ügy van!) Ha tehát azt látjuk, hogy valamelyik egyetemünk felszerelése, berendezése, helyiségei tekintetében a maga nagy nemzeti hivatásának betöltésére nem képes, akkor ennek a vérszegény, az ő hivatásának betöltésére - képtelen kulturális intézménynek a mai nehéz viszonyok között keserves áldozatok árán való fenntartása csakugyan olyan luxus, amelyet magam is megengedhetetlennek tartok. Szerintem ebből logikusan két konzekvencia következik. Az egyik az, hogyha nem bírjuk az illető intézménynek a modern követelmények szerinti fejlesztéséhez szükséges összegeket, akkor szüntessük meg azt, a másik pedig az, hogyha igenis módunkban áll a felfejlesztés, akkor fejlesszük fel arra a színvonalra, amelyen nemzeti hivatásának megfelelni képes, de semmiesetre se tartsunk fenn olyan intézményt, amely nagy hivatásának megfelelni nem tud. Az egyetemek, az én szerény laikus felfogásom szerint, a tudásnak és kultúrának forrásai kell, hogy legyenek. Ebből kettős szerepük, kettős kötelezettségük van a nemzettel szemben. Az egyik az, hogy a tudományok fejlesztése, a tudományos kutatások terén igyekezzenek mentől nagyobb eredményeket elérni; ez olyan emanációja az egyetemnek, amely nem áll meg a politikai határoknál, mert a tudományos igazság nincs politikai határok közé szorítva, annak érvényesülése internacionális. A második igen fontos, szerintem ennél semmivel sem kevésibbé fontos, szerepe az egyetemnek az, hogy mint a tudásnak és kultúrának forrása magából állandóan olyan kulturális hullámgyűrűket árasszon, amelyek az egyetemet környező nagy vidék általános közművelődésének fejlesztésére, fokozására, emelésére hatni tudnak; így fogja betölteni az egyetem azt az általánosabb jellegű és érvényű hatását, amely reá a nemzet közművelődésének emelése tekintetében vár. Természetes dolog, hogy eúnek a kettős hi-