Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-70
24 Az országgyűlés felsőházának 70. ülé, miniszter úr ő excelleneiája bölcs belátásának köszönhető, hogy a két fél közt a tárgyalás fonala újból felvétetett. Ennek a tárgyalásnak folyamán sikerailt olyain megállapodásra jutni, amely azután a Felsőház plénumában egy határozati javaslat alakjában jutott kifejezésre, melyet gróf Hadak János ő excelleneiája nyújtott be, amidőn a törvényjavaslat részletes tárgyalása sorain* a 7. %-t tárgyaltuk. Ez a határozati javaslat következőképpen hangzott (olvassa): «A Felsőház felhívja a kormányt arra, hogy legkésőbb a jelen törvény életbeléptétől számított egy év alatt a haszonbérleti szerződések tudomásulvétele ós a íhaszonbérletek átvétele tárgyában a földreformtörvényekben megállapított jogszabályok egész komplexumára kiterjedő törvényjavaslatot terjesszen a Képviselőház elé.» Minthogy az ebben a határozati javaslatban megjelölt időpont — a törvény életbeléptétől egy év — 1929 december 31-én jár le, tehát előállt a kormány kötelezettsége teljesítésének határideje. Mélyen t. Felsőház! Tudomásom van arról, — és azt hiszem ezzel nem árulok el titkot, mert tudomásom szerint a napilapokban ez mindenhol megjelent közlemény alakjában — hogy igenis a kormánynak megvolt és megvan a szándéka, hogy ilyen irányú törvényjavaslatot készítsen, sőt készített is egy törvényjavaslattervezetet, amelyet a mezőgazdasági érdekeltségek vezetőivel és egyéb szakférfiakkal letárgyalt. E tárgyalás folyamán az összes érdekeltségek és az összes szakférfiak ezt a törvényjavaslattervezetet, mint teljesen alkalmatlant a limine elutasították és még általános tárgyalás alapjául sem fogadták el. (Zaj.) Szükségessé válik tehát egy új tör vény javaslat-tervezet elkészítése és annak ugyancsak az érdekképviseletek vezetőivel való alapos letárgyalása. Tekintve, hogy most már közel járunk a december közepéhez, ennek a Képviselőházhoz törvényjavaslat alakjában való benyújtásának lehetőségét teljesen kizártnak tartom. A Felsőház annak idején, amikor ezt az említett határozati javaslatot elfogadta, tette azt abban a biztos reményben, hogy a haszonbérleti kérdés törvényes rendezése általános és hatalmas lépés lesz a gazdasági élet felszabadítása felé (Ügy van! Ügy van!) és a magántulajdon elvének és szentségének megcsonkíthatatlan voltát a földbirtokra nézve is ki fogja mondani. (Ügy van! Ügy van!) Miért éppen a földet kell állandóan állami felügyelet alá helyezni és a földtulajdonost gátolni abban, hogy birtokának kezelésére vonatkozólag szabadon rendelkezzék és maga válassza meg birtoka hasznosításának módját, s ha ő esetleg tőkehiány következtében nem képes azon maga gazdálkodni, olyan bérlőt válasszon magának, akinek tőkeereje és szakképzettsége minden tekintetben biztosítékot nyújt. (Ügy van! Ügy van!) Sajnos, a mezőgazdaság egyéb vonatkozásaiban nem látjuk és nem érezzük a kormányzat azon meleg szeretetét és dajkálásat, amelyre szükségünk volna. Ugylátszik, ez az anyai gondoskodás leginkább a földdel való szabad rendelkezés feletti őrködésben jut kifejezésre. (Ügy van!) Azt hiszem két szempont lebeg ma e tekintetben a kormány szeme előtt. Az egyik szempont a nemzetvédelmi, ami főleg a határok mentén szükségessé tesz bizonyos korlátozásokat a teljes szabadság terén. Ezt magam is helyeslem és szükségesnek tartom. E miatt azonban nem szabad béklyóba verni az egész gazdasági életet és'a mezőgazdaság szabadságát teljesen megkötni. (Helyeslés.) A másik szempont, 3 1929. évi december hó 11-én, szerdán. amely azt hiszem a kormányzatot vezeti, a föld további felaprózásának folytatása, amely ha már vétel útján nem foganatosítható — mint ahogyan tudjuk, hogy a tőkeszegénység oly nagy ebben az országban, hogy ma földvételre, illetve a vételár kész kifizetésével földet venni ma senki sem képes, hiszen még a tízholdas gazda is nyomorog — legalább bérlet alakjában tegye lehetővé ezt a további felaprózási folyamatot. Elismerem, hogy vannak az országnak egyes vidékei, ahol a birtokeloszlás még ma sem teljesen megfelelő és hogy itt bizonyos korrektúrákra van szükség, ezek azonban még nem országos jelenségek. A közvélemény ne befolyásoltassa magát a külföldről jövő nyomások által, amelyek további úgynevezett demokratikus birtokpolitikát és birtokreformot követelnek tőlünk (Egy hang: Nem kérünk belőle!) és Magyarországot is olyannak tüntetik fel, amely a latifundumok hazája, ahol a latifundumok urai ma is uralják az egész helyzetet. Különben Magyarországgal jót akaró igen előkelő külföldi tényezők is ilyen téves elveket hangoztatnak e tekintetben, természetesen a Magyarországról jövő helytelen információk után indulva. De különben is azt hiszem, hogyha ezeknek a külföldi nyomásoknak engednénk, semmi ellenértékét nem látnók. (Ügy van! Ügy van!) Ezekből itt bent többnyire csak kellemetlen hatások váltódnak ki. (Ügy van!) Utóvégre a saját viszonyainkat mi magunk ismerjük itthon a legjobban. (Ügy van! Ügy van!) Ha nagyon kutatnók ezeknek az úgynevezett külföldi nyomásoknak a hátterét, azt ihiszem, hamarosan rájönnénk, hogy ezek a nyomások a kis-entente államainak köréből indulnak ki, amelyek mindig példaképpen állítják fel a náluk oly kitűnően sikerült birtokreformot és birtokfelaprózást. Ha ez nálunk is v keresztülvihető volna, a mi gazdasági gyöngítésünk állana be és ez víz az ő malmukra. (Ügy van!) Igenis volt eredménye a kis-entente államaiban, főleg a Magyarországról lecsatolt és a megszállt területeken a birtokreformnak, de ennek egészen más kihatásai és egészen más indítóokai voltak. Nagyon jól tudjuk, hogy ez a birtokreform elsősorban a kisebbségek ellen irányult. (Ügy van! — Egy hang: A magyarok kipusztítására!) Hogy csak egy frappáns példát szakítsak ki, a közelmúltban megjelent egy kimutatás, amely szerint Cseh-Szlovákiában, ahol telepítések útján hajtották végre a birtokreform jórészét, 148 telep létesült. Ebből a 148 telepből csak hat esik cseh nyelvterületre, a többi mind német, vagy magyar lakta területre. Tehát világos a tendencia, világos az irányzat, hogy kik ellen indul ez a birtokreform. Ugyanilyen az állapot Romániában és Jugoszláviában. Ha ellenben a birtokreform gazdasági részét nézzük ezekben az államokban, megállapíthatjuk azt, hogy a termelés hatalmasan visszafejlődött. Itt csak egy eklatáns példát kívánok kiragadni és ez Románia példája, amely állam a békeidőben búzában és tengeriben lényeges mennyiségeket vitt ki. Románia most gyarapodott a rendkívül termékeny Besszarábiával, gyarapodott a Bánáttal és a Marosmentével. Es mit látunk? Volt év, — gondolom 1924., vagy 1925. — amikor Románia lisztbevitelre szorult. Ezek a tények beszélnek (Ügy van! Ügy van!), de egyúttal óvatosságra intenek bennünket. Mielőtt egyáltalán gondolhatnánk további birtok reformra, emésszük • meg a megtörtént birtokreformot. Hiszen látjuk, hogy e körül is mennyi baj van! A földhöz juttatottnk nagyrésze tőke hiányában sínylődik és
