Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-85
330 Az országgyűlés felsőházának 85. ülése 1930. évi június hó 27-én, pénteken. En kalapácsa vagyok ennek az osztályharcelméletnek 25 esztendő óta és meg kellett érnem, hogy itt a Felsőházban — 25 esztendeig a szociáldemokrata elmélet és gyakorlat ellen vívott küzdelmeim után — az a megjegyzés hangzott el reám, hogy én tulajdonképpen osztály ellen uszítottam, a latifundiariusok ellen : uszítottam. Bocsánatot kérek, ha nem itt hangzott volna el ez, akkor némi enyhe derűvel vetem volna tudomásul. Mivel azonban itt hangzott el, kénytelen vagyok reá reflektálni és a leghatározottabban visszautasítani oda, ahonnan jött, .ribiioz az értetlenséghez, amelyből eredt ez a kritikának nevezett megjegyzés. (Gróf Hadik János: Miből eredt kérem?) Értetlenségből. Mélyen t. Felsőház! A részletekre átmenve, a megfelelő ivóvizet és a hadirokkantak ellátását méltóztatott sürgetni. Az ivóvíz-kérdés igen nagy problémája ennek az országnak és évenként egynéhány százezer pengőt tényleg fordít is erre a célra a kormány. Ha nagyobb lehetőséget fog nyújtani az államháztartás, mint amilyet eddig nyújtott, akkor a költségvetési kereteken túl is kérni fogok a pénzügyminiszter úrtól erre a célra külön Összegeket. A hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák kérdése törvényjavaslat alakjában fog majd a mélyen t. törvényhozás mindkét háza elé kerülni. Ez a javaslat, ha nem is notábilisan, de valamilyen módon mégis megoldani óhajtja majd azokat a fájó kérdéseket, amelyek eleddig izgatják — nem jog és nem ok nélkül — a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák táborát. Egészen bizonyos azonban, hogy az államháztartás mostani helyzetében jelentékeny javulást és javítást elérni, eszközölni ezen a téren nem remélhetek, nem remélhetünk. Remélem azonban azt, hogy nem a messze jövő az az időpont, amikor mégis csak sikerülni fog ezt a fájdalmas kérdést véglegesen megoldani. Mélyen t. Felsőház! Még egy kérdés van, amelyre megjegyzés esett, nevezetesen a Társadalombiztosító Intézet geszti ójának ügye. Ezt úgy^ méltóztatott aposztrofálni az igen t. felsőházi tag úrnak, mint az én kevenc alkotásomat. Tényleg az is, tényleg meglehetősen közelről érint engem ennek a nagy intézménynek sorsa, gróf Hadik úr ő excellenciája szíves volt ráutalni arra, hogv a 24%-os kamat a hátralékok után tulajdonképpen nagyon súlyos és indítványt, gondolatot vetett fel olyan értelemben, hogy ez már az uzsoratörvény hatálya alá vonassék. Méltóztassék kegyesen figyelembe venni azt, hogy az a hátralék két réssből áll. Az egyik rész az,^ amit a munkaadó levon a munkavállaló, tehát a munkás béréből, a másik rész az, amit ö t fizet a magáéból. A járuléknak az a része tehát, amit levon a munkás béréből és nem szolgáltatott be á Társadalombiztosító Intézet pénztárába, egészen biztosan jogtalanul tartatott vissza a magyar magánjog, de a magyar erkölcs szerint is. Jogtalanul tartatott vissza természetesen a másik rész is, mert a törvény írja elő a másik résznek pontos befizetését is. En tehát igróf Hadik úr ő excelleneiájának indítványához a magam részéről abban az esetben szívesen hozzájárulok, ha ugyancsak ő excellenciája (kegyes lesz azt indítványozni, hogy a 24%-os büntetésinek — mert ez nem kamat, hanem büntetés , — eltörlésével t a sikkasztást ebben az esetben, fegyházzal sújtsuk. En akkor hozzájárulok az indítványhoz. Nem gondolom azonban, hogy ő excellenciája ezt járható útnak tekintené, mert hiszen lehetetlenség az, hogy ilyen szigorú, ilyen súlyos és az egyéni szabadságot ilyen mélyen érintő formában — akármilyen enyhe elzárás alkalmaztassék — válaszoljunk azoknak, akik kötelezettségűiknek 'bármily okból nem tesznek eleget. Mert 'hiszen legyünk egészen tárgyilagosak. Hiszen ez az eleget nem tevés nem abból a forrásból ered, hogy nem akarnak az emberek kötelezettségüknek eleget tenni, hanem abból a forrásból ered, hogy egy (kvantum, egy kontingens van, amely hanyag, egy (másik kontingens pedig nehéz gazdasági viszonyok között van, ennek következtéiben olyan égetően szüksége van a pénzre, amely általában megfordul a kezei között, ihogy ezt a kötelezettségét tartja utolsó sorban kielégítendőnek és így bizony könnyen hátralékba kerül, úgyhogy, ha ilyen tárgyilagos, jóindulatú imódon nézzük a dolgokat, okvetlenül rájutunk arra, amint a tárgyalás alkalmával történt, • ihogy nem lehet ezt a hátralókba esést szigorúbb büntetéssel sújtani, de viszont az intézményt magát is meg kell valamiképpen védenünk, 'mert hiszen, ha eltöröljük a büntetésnek mindenféle módját, abban az esetben a Társadalombiztosító Intézet nem fogja tudni teljesíteni azokat a nagyarányú feladatait, amelyekre pedig hivatva van. A imásik megjegyzés abban az értelemben hangzott el, hogy legyen t kommereiálisabb és legyen előzékenyebb az egész gesztió, mert mint gondolom, Amibrózy ő excellenciája említett, még nem találkozott olyan emberrel, aki a Társadalombiztosítóval meg lett volna elégedfve. (Gróf Hadik János: Az már bizonyos!) En ezt elhiszenn,kegyes figyelmet kérek azonban ebben az állításban a logikára. Nevezetesen vegyük az államot. Ha én az államiot illetőleg értékítéletemet abból akarnám 'megalkotni, hogy vájjon találkoztam-e már olyan emberrel, aki elégedeti lett volna az állam adókövetelési gesztiójával, abban az esetben rendkívül lesújtó volna ítéletem az államról. Vegyünk egy imásik példát. Ha én például az orvosokra vonatkozólag értékítéletet akarok alkotni és csak azt veszem figyelemlbe, hogy hány ember halt meg a kezük között és senkit sem kérdezek meg, akik 'meggyógyulták a kezük között, akkor rendkívül lesújtó lesz az értékítéletem az orvosokra és az orvosi tudományra. Ha én a Társadalombiztosítóra vonatkozólag csak azokat kérdezem meg, akik a fizetés révén és a fizetéssel járó molesztálások révén természetszerűleg bizonyos averzióval vannak az intézmény iránt, nyilvánvaló, hogy olyan értékítéletet kapok, mint amilyet itt most is volt szerencsénk hallani. Méltóztassék azonban az érem másik oldalát is megnézni, nevezetesen azt, hogy hány ezer és százezer embert gyógyított meg? Hacsak egyetlen statisztikai adatot mondok, számítva a Társadalombiztosító Intézetnek juttatási hatáskörébe tartozó eseteket mind, ez a szám felmegy közel nyolcmillióra. Ha pénzben akarom kiszámítani, akkor azt mondom, hogy a Társadalombiztosítónál — az orvosi kezelést is beleszámítva — a juttatások összege meghaladja évenként a 40 milliót. Kérdezem, t. Felsőház, hogy szabad-e ezt a második statisztikai adatot elhanyagolni akkor, amikor a Társadalombiztosító Intézetre vonatkozólag az értékítéletet meg akarom alkotni? Abban azonban teljesen igazat adok a t. felszólaló uraknak, hogy a gesztiét magát, a közönséggel való érintkezés rendszerét lehetőleg olyanná kell tenni, amely a molesztálásnak, a kellemetlenségnek a lehető legkisebb felületét fogja nyújtani. Teljesen kiiktatni a dörzs felületeket természetesen nem lehet, ellenben folyton azon törjük a fejünket, hogyan lehet magát az apparátust, valamint
