Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-85

324 Az országgyűlés felsőházának 85. ülése 1930. évi június hó 27-én, pénteken. szubstruktúrán kell, hogy felépüljön és azon kell, hogy kibontakozzék. Ez a tünet önmagában vigasztaló tünet, mert hiszen a mi népünkben ezer éven keresztül valamiféle fatalizmus volt aiz úr; különösen ami saját életét, egészségét illeti, az elnyugvás jellemezte abban az értelemben, hogyha egyszer a gondviselés, a jó Isten vagy a sors ' úgy rendelte, hogy meg kell halnia nyavalyában vagy szerencsétlenségben, hát akkor meg kell halni és a nép nagy tömege, a nép széles rétege nem próbált ezek ellen megfelelő remédiumokat keresni, jóllehet a tudománynak az illető korbeli állása már igen hatékony eszközöket tudott volna a népegészség védésére, védelmére rendelkezésre bocsátani. Ez a fatalizmus átcsapott azonban olyan térre is, amely már egyenesen a nemzet vitalitásának, a nemzet fajbeli erejének megnyilvánulására vonatkozott, nevezetesen átcsapott a szülés és csecsemőgondozás területére is. Rendkívül nagy százalékban pusztultak és sajnos, még most is pusztulnak el magyar szülőanyák azért, mert nem rendelkeznek azokkal az elemi ismeretekkel sem ok, sem környezetük, amelyek a szülés egészséges, higiénikus levezetésére szükségesek volnának. A másik ok, amely miatt ez a nagy anyahalandóság van, az, hogy a vidék még mindig nincsen ellátva megfelelő mértékben orvosi szubszidiummal, nincsen rendezve tökéletesen a bábák egész működése. Jóllehet, a bábaképzés maga igen magas színvonalon áll, vagy legalább is mi ketten a kultuszminiszter úrral arra törekszünk, hogy minél magasabb színvonalra emeltessék, maga az egész kérdéskomplekszus azonban — meg kell vallanom — nincsen még megoldva sem szervezetében, sem az egységes képzés szempontjából. Annak • a rendkívül nagy jövőt ígérő kezdeményezésnek, amelyet még annak idején, kultuszminiszter koromban, ezelőtt valami kilenc esztendővel, inauguráltam, nevezetesen az úgyevezett falunéni, az ápoló nővér szisztémának megvalósítása, nagyon lassan halad előre, ami egyébként természetes is, mert hiszen eladdig lehetetlenség egy új egészségügyi szervezetet teremteni, amíg annak jövendőjét, anyagi feltételeit, nem sikerül megteremteni és viszont éppen a betört gazdasági depresszió megakadályozza a kormányt és a törvényhozást abban, hogy ezen a téren erőteljes lépésekkel előrehaladjon, mert sem az állam útján az egész társadalmat, sem pedig társadalmi úton ugyanazt a társadalmat újabb terhekkel megrakni a jelen időben nem lehetséges. Pedig őszintén megmondom, tisztelt Felsőház, eladdig nem tudom mint miniszter teljes mértékben vállalni a felelősséget a magyar nép, különösen a falusi nép egészségügyi állapotáért, ameddig magának az agrárrétegnek egészségügye is valamilyen társadalmi vagy pedig állami biztosítás útján tökéletesen rendbehozva nincsen, mert hiszen addig sem orvosi erőkkel nem lehet őket kellőképpen ellátni, sem pedig magukat áz illető betegeket nem lehet jogi titulussal ellátni ahhoz, hogy egészségük ápolására a megfelelő segédeszközöket igénybevegyék. Bátor vagyok csak arra hivatkozni, hogy magyar agrármunkásréteg egészségügye a martalitás, valamint a morbiditás ' percentje szempontjából a háború előtt még jelentékenyen jobb volt, mint az^ iparig mun-. kában foglalkoztatott emberrétegé és érdekes, hogy az ipari .rétegek egészségügyé- I nek biztosítás útján való kiépítése, valamint a betegségek megelőzése terén történt intézkedések a gyárak berendezése területén, ezt az arányt tökéletesen megfordították, úgyhogy most a sokkal egészségesebb feltételek között dolgozó agrárréteg morbiditási és mortalitási percentje kedvezőtlenebb, mint 'az ipari réteg halálozási és betegedési arányszáma, ami nyilvánvalóan mutatja azt, hogy valami leromlás történt nemcsak egyedül ezen az okon, a gondatlanság okán, — amelynek ellentéte — az egészségügyi gondozás tulajdonképpen csak a gazdasági cselédekre terjed ki, a többi széles rétegek gondozás nélkül vannak — hanem azon az okon is, hogy ezeknek a rétegeknek általános megélhetési színvonala jelentékeny mértékben csökkent, aminek az egészségügyi állapotra természetesen igen nagy befolyása van. Belátom azonban, tisztelt Felsőház, hogy ezen a téren eladdig, amíg a magyar mezőgazdaság helyzete normálisabb vagy normális viszonyok közé nem helyeződik, — ismétlem — újabb terheket jelentő lépéseket tennie az állam kormányzatának és a törvényhozásnak nem lehet és nem szabad. Ezt fájdalommal konstatálom, de konstatálnom kell aninlál a meggyőződésemnél fogva, amelyet úgy szoktam mindig kimondani, hogy a szociálpolitika tulajdonképpen a gazdaságpolitikának vetülete, magának a gazdasági helyzetnek függvénye. Ha a gazdasági helyzet bírja, akkor lehet a szociálpolitika terén lépéseket tenni előre; ha a gazdasági helyzet nem bírja, akkor ezeknek a törekvéseknek természetesen korlátozást kell szenvedniök, vagy megkeli állaniok egy időre. (Ügy van! Ügy van!) T. Felsőház! Visszatérve a kórházügyre, ismétlem, nagy megelégedéssel konstatálhatom, hogy a kórházak rekonstrukciójának ügye ezen évtized alatt befejezést nyert. Az emberanyag kórházakkal való ellátásának ügye azonban, sajnos, még nincsen tökéletesen befejezve. A Dunántúl van ezen a éren a legnagyobb előrehaladásban, de még* ott is van egynéhány pont, ahol részint az elkezdett munkálatok befejezéséről kell majd gondoskodnunk^ részint pedig egyáltalán gondoskodnunk kell új nagyarányú ilyen egészségügyi intézmények létesítéséről. Minthogy azonban a közeljövőben az államkincstár előreláthatólag nem tud rendelkezésemre bocsátani költségvetésen kívül olyan öszszegeket, amelyek ilyen nagyarányú befektetésekre elegendőik volnának, kénytelen vagyok szükségmegoldáshoz nyúlni, amely megoldást ki is próbáltam már az ország' több pontján, nevezetesen nagyarányú egészségügyi intézmények létesítése helyett egyelőre inkább kisebb arányú, úgynevezett egészségházakat létesíteni, mindegyiket egynéhány ággyal a szerint, hogy az illető község mekkora, hogy legalább a legszükségesebb, a legsürgősebb eseteikben segítséget lehessen nyújtani a reászorulóknak. Ugyanebben az egészségházban azután néhány ágyas szülőotthont létesítünk, talán tüdőbetegrendelőt, ambulatóriumot, vagy olyan ambulatóriu; mot, amelyben azután szakavatott orvos és esetleg egy helybeli ápolónő közreműködésével szeren esetlenség- esetén a legsürgősebb gyógyítási eljárást eszközölni tudják. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha sikerül az úgynevezett vármegyei és városi mentőegyesületet az egész országra elterjeszteni, annak hálózatát teljesen kiépíteni. Az alapgondolat az, hogyha ez a mentőegyesület az ország | sok pontján megtelepíttetett, a körzetébe tar! tozó falvakba nagyon könnyen el tud jutni I gyorsjáratú fuvarozóeszközeivel, amelyeknek