Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-84

312 Az országgyűlés felsőházának SJf. ülése szem részletesebben fog szólani, ennek az elvnek lehető szem előtt tartásával vezettettek. Mélyen t. Felsőház! Felmerültek itt egyes igen fontos kérdések, amelyek a válság megoldását célzó ideákat tették kritika tárgyává, illetőleg bizonyos elgondolásokat és tanácsokat tartalmaztak. En különösen a gazdahitellel és államhitellel kívánok ezúttal foglalkozni. Az államhitelre vonatkozólag csak annyit jegyzek meg, hogv mihelyt a világpiac helyzete megengedi, hogy a mi gazdasági és politikai helyzetünknek megfelelő feltételek mellett államhitelt vehessünk fel, akkor arra fogok törekedni, hogy felvegyük ezt a hitelt. (Helyeslés.) Ez irányban még ebben a szeszszióban a mélyen t. Felsőház elé fog kerülni a törvényjavaslat és talán akkorra tartom fenn azt, hogy ennek a felvenni szándékolt hitelnek mikénti felhasználásáról részletes felvilágosításokat adjak. Most csak az irányban vagyok bátor megnyugtató nyilatkozatot tenni, hogy a felhasználás tekintetében természetszerűleg az az elv vezet, hogy a kölcsönt olyan 'beruházásokra fordítsuk, amelyek a mi gazdasági helyzetünk javítására közvetve vagy közvetlenül segítséget nyújtanak és megadják nagyjában azokat az alapokat, amelyeken azután a magángazdaság magán segíteni tud. (Elénk helyeslés

1

.) Ami a magánhitelnek és főleg a gazdahitelnek kérdését illeti, erre vonatkozóan különösen Hadik ő excellenciája terjeszkedett ki beszédében egy megoldási módozatra, amely hosszabb idő óta kísért a hosszúlejáratú hitel megoldása tekintetében. Tényleg, évek óta ismét és ismét felmerült az a megoldási lehetőség, hogy 'bizonyos időleges privilégium nyújtásával egységes alapon bocsáttassanak ki jelzálogkötvények valamely erre alkalmas külföldi, szintén egységesen alakult intézetek segítségével. Méltóztassék megengedni, hogy e kérdéssel kapcsolatban egy percre a gazdahitel bajainál időzzek. Mi a baj a gazdahitelnél? Nézetem szerint nem az, vagy nem főleg az, hogy a gazda egyáltalában nem jut rövidlejáratú hitelhez, mert hiszen a rövidlejáratú hitelkínálat ma olyan nagymértékű, hogy tulajdonképpen minden hitelt érdemlő személy rövidlejáratú hitelhez juthat. Nem szólóik most azokról a feltételekről, amelyek mellett e hitelhez juthat. (Felkiáltások: Ez a lényeg!) Ez természetesen igen nagy jelentőségű körülmény, de — mondóim — per absolute hozzájuthat. Hosszúlejáratú hitelhez azonban a gazda alig jut s eltekintve azoktól az akcióktól, amelyeket az úgynevezett gyufakölcsön kapcsán a kormány a hosszúlejáratú hitel tekintetében inaugurált,^ tulajdonképpen hosszúlejáratú hitel nyújtásával csak néhány nagyobb intézetünk is csak igen kis mértekben foglalkozott. így állott elő az a helyzet, hogy mezőgazdáink rövidlejáratú hitellel voltak kénytelenek fedezetet biztosítani olyan kiadásaikra, amelyek hosszúlejáratú hitellel való kielégítésre várnak, vagyis rövidlejáratú kölcsönnel hosszúlejáratú természetű adósságokat csináltak, (Ügy van! Ügy van!) Az tehát a baj, hogy a hitel természete nem egyezik meg annak a gazdasági szükségletnek a természetével, amelyet vele fedezni kell, (Ügy van! Ügy van!) A segítséget tehát abban kell keresni, hogy a gazdahitelnek az a része, amely ilyen természetű és ma rövidlejáratú hitellel van fedezve, alafcíttassék át 1930. évi június hó 26-án, csütörtökön. hosszúlejáratú hitellé. Természetesen ez nem tőlünk függ, mert — bármennyire helyeslem is azt a törekvést és a magam részéről is mindent elkövetek, hogy a belföldi piacot is felvevőképessé tegyük hosszú lejáratra szóló adóssági kötvények felvételére — sajnos, ma tényleg az a helyzet, hogy jóformán csak külföldi kölcsön jöhet figyelembe. A külföldi piac helyzete lesz tehát irányadó a tekintetben, hogy mikor alakíthatjuk át ezeket a kölcsönöket hosszúlejáratú kölcsönökre! Bölcsen méltóztatnak tudni, hogy az e tekintetben figyelembejövő piacok a tavalyi gazdasági események folytán, melyek különösen az amerikai gazdasági krízisből indultak ki, hosszúlejáratú hitel kibocsátására, illetve felvételére egyáltalán nem voltak alkalmasak. E tekintetben már javult a helyzet. hiszen látjuk, hogy más országokban, melyek hitelpozíciója talán kedvezőbb a miénknél, máris sikerült mezőgazdasági célra is hosszúlejáratú hitelt szerezni és látjuk, hogy az államok egymásután felvesznek hosszúlejáratú kölcsönöket. De éppen azért, mert ilyen^ kibocsátás hosszú ideig nem volt lehetséges, természetes, hogy a kibocsátó piacok felvevőképessége nagyon próbára volt téve és lesz téve még a jövőben is. Látjuk, hogy — mint most az óriási német Young-kölcsön kibocsátásánál történt csak igen szoros tárgyalások után — lehetséges a kölcsönök elhelyezését biztosítani. Ilyen viszonyok között nagyon adódom, hogy ha mi a teljesen szabad piackeresést engedjük meg, akkor először csak későbbi időpontban lesz lehetséges m hosszúlejáratú kölcsönt szerezni, másodszor pedig — eltekintve egynéhány intézettől, amelynek már régebb idő óta elsőrendű összeköttetései vannak — kibocsátandó intézeteink vagy egyáltalában nem lesznek abban a helyzetben, hogy hosszúlejáratú hitelt nyújthassanak, illetve elhelyezhessenek a külföldi piacon, vagy pedig csak olyan feltételek mellet, amelyek le fogják rontani a mi hosszúlejáratú hitelfeltételeinket a külföldön. Közelfekszik tehát az idea, hogy egységesítve az intézeteknek hírnevét, egységesítve azoknak hitelerejét és külföldi relációit, hamarabb tudunk megfelelő feltételek alatt hosszúlejáratú kölcsönt nyújtani ennek a mi kiéheztetett piacunknak, mintha ilyen egységes akciót nem csinálunk. Ez nem elvi, ez gyakorlati kérdés. Ha van megfelelő ajánlat, amely gyorsan és elfogadható feltételek alatt segít a gazdákon, akJ?or ehhez hozzá kell nyúlni. Ha pedig az az ajánlat nem megfelelő, akkor azzal nem kell élni. Ha azonban ilyen megfelelő konstrukciót nem tudunk csinálni, akkor — és ebben igaza van Hadik ő excellenciájának — szabaddá kell tenni a kölcsönkeresést és a másik metódus szerint kell eljárni. Én nem szeretek ai törvényhozás előtt, még folyamatban levő ügyekről tárgyalni. Ennek a kérdésnek tárgyalása is a bankok és egy igen hatalmas amerikai pénzcsoport között még folyamatban van, miért is méltóztassék megengedni, hogy megállják annál a határnál, amennyire eddig nyilatkoztam erről a kérdésről. Csak azt akarom még hozzátenni, hogyha olyan ajánlatot kapunk, amely szerint egy a mai viszonyok között hatalmas, mondjuk 100 millió pengőt kitevő összeg adatik, amely hosszúlejáratú hitelre alkalmas és a kibocsátásig nem esedékes rövidlejáratú hitel alakjában állana ren-