Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-84
Az országgyűlés felsőházának 84. ülése sének előfeltételeit. Ez az egyesület megállapította azt is, hogy a vegyészeti ipar részére a leghathatósabb segítség az volna, ha a kormány a kivitelre utalt államokra vonatkozólag minden erejével arra törekednék, hogy a mezőgazdasági államok minél szorosabb gazdasági kapcsolata és összefogása kiépüljön. E tekintetben azt mondhatjuk, hogy az európai exportállamoknak ilyen együttes fellépése és a mezőgazdasági termékek értékesítésének terén való összefogása hivatva volna a mezőgazdaság boldogulását biztosítani, minek következménye volna minden ipari termelés fokozása és a gazdasági válság enyhítése is. Az ipari termelés a mezőgazdaság talpraállítását kívánj megértésnek olyan szép példájával találkozunk, amelyen csak örülnünk lehet, mert ez is bizonyítja, hogy bizonyos célok elérésére .okvetlenül szükséges a megértés és az egyesülés. Minthogy a kormányban feltétlenül bízom, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Petz Lajos ő méltósága ! Petz Lajos: Nagyméltóságú Elnök TJr! Mélyen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés tárgyalása meglehetősen széles mederben folyt, úgyhogy szinte exkuzálnom kell magamat és szíves elnézésüket kérnem, hogy oly nagy fajsúlyú felszólalások után is bátorikodoim az én eszmeköröinből néhány gondolatot az elhangzottakhoz még hozzátenni. Mielőtt felszólalásom tulajdonképpeni indítókára térnék, legyen szabad általánosságban, csak rövid körvonalakban a költségvetéshez pár szóval hozzászólanom. A költségvetés maga oly óriási elaborátum, amelynek átfogására egy emberi elme nem elégséges és így azt hiszem, az eddigi hozzászólások is csak egy-egy részletrajzot adtak a nagy keretből és ezek a részletrajzok világították meg azt a munkát, amelyet a t. 'kormány eddig végzett. Ha valamely kérdés felől bírálatot kell mondanom, igyekszem mindenkor bizonyos összehasonlító mértéket melléje állítani. A költségvetésnél, illetőleg a mélyen tisztelt kormány munkálkodása megítélése kérdésénél egyszerűen odaállítom azokat a viszonyokat, azokat az állapotokat, amelyek ezelőtt 10 évvel reánk sújtottak. Láttuk a háború veszteségeit, láttuk a kommunizmust, láttuk az oláh inváziót, láttuk az utána következő Trianont, láttuk hazánk tekintélyének süllyedését a bennünket körülvevő ellenséges hadaktól, és ha ma körülnézünk, emelt fővel állunk oda az európai művelt népek családjába, mert hiszen a rágalmak nagy része lepergett rólunk és hála kormányunk körültekintő munkálkodásának és tevékenységének, általában véve lényegesen javultak az ország viszonyai. Az egyes minisztériumok körébe tartozó kérdéseket csak úgy futtában r kívánom említeni. Így elsősorban honvédségünk szervezetére és tevékenységére nézve örömmel kell megállapítanom, hogv 'hála a tisztikar buzgalmának, az az elzüllött horda, amelyet átvett a kommunizmus megszűnte után, ma már fegyelmezett hadsereggé vált és ha kisszámú is, azonban olyan hadsereggé nőtte ki magát, amely méltóképp foglal helyet országos szervezetünkben. Van egy kérdés azonban még a honvédelmi tárcánál, amelyre legutoljára, amikor is felszólalásom tulaj donképoeni velejére térek, kívánok rámutatni. A többi tárcák közül a belüíryi tárcát kell említenem, amely a most lefolyt tárgyalási szak alatt két jelentékeny törvénnyel gazdagí930. évi június hó 26-án, csütörtökön. ' 305 totta törvénytárunkat és pedig a közigazgatás szervezéséről és rendezéséről szóló törvennvel és a fővárosi törvény megalkotásával. De van azután minket, vidékieket érintő egy rendelke zés, amely a közigazgatás gyorsítását intendálja és amely intézkedik, hogy az ügymenet gyors lebonyolítása érdekében a törvényhatóságok tegyenek meg mindent. Ennek a rendeletnek van egy hibája, illetőleg eqy hiánya, az, hogy nem terjed ki ez a felfelé való viszonylatra >is, mert hiszen sajnos, tapasztalatból tudjuk, hogy egy gyorsan elvégzett ügydarabnál sokszor hónapokig, néha évekig kellett várakoznunk a legfelsőbb elintézésre. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Most már ki van zárva!) En azt hiszem, hogy a mélyen t. belügyminiszter úr intenciója az volt hogy szót értsen egyúttal a többi kollégáival is, hogy a felterjesztett ügyeket ők is szíveskedjenek gyorsan és sürgősen elintézni. Ha ez így lesz, csak akkor fog a magyar közigazgatás egyszerűsítése és gyorsítása befejezést nyerni. Mit szóljak a kereskedelemügyi miniszter úr ügyköréről? Csak körül kell néznünk, hogy például az Allamvasutat hogyan vettük át és milyen állapotban van ma, milyen rendszer uralkodik ott, milyen pontos a kiszolgálás, milyen rendes az ügymenet. Ennél a kérdésnél szintén rá fogok majd mutatni egy pontra, amely főkérdésemhez tartozik. A földmívelésügyi minisztériumnál higiénikus nézőpontból csak kiemelem azt a sok ezer és ezer új lakóházat, amelyet a földbirtokrendezés következtében úgyszólván a földből varázsoltak elő, amelyek mindegyike mindmegannyi értékes és egészséges otthona lesz földmívelő népességünknek és remélhetőleg egyúttal hatással lesz arra a mentalitásra is, amellyel a föld népét a haza fogalmától némileg eltávolították és ehhez közelebb fogja hozni őket. Az én tulajdonképpeni szakmám az egészségügy és ez az, amely^ fő indítékát képezi felszólalásomnak. A háború két mezőn folyt, egyrészt a harcmezőn, amelyen, sajnos — hibánkon kívül — elvesztettünk, másrészt az egészségügy terén, ezt a háborút azonban — büszkék vagyunk rá mi orvosok — megnyertük. Az a tevékenység, amelyet úgy a katonai, mint a polgári orvosi kar a háború alatt kifejtett, méltó elismerést talált abban a legfelsőbb hadparancsban, amelyet boldogult Károly király 1917-fben kibocsátott. Ez az okmány tudtommal még nem került nyilvánosságra, de annyira fontos, és nem is annyira parancs, mint inkább az orvosi tevékenység apotheozisa, hogy kell, hogy itt ennek az illusztris testületnek a jegyzőkönyvében megörökíttessék. Ez a hadparancs 1917. június 6-án kelt, boldogult Károly király írta alá és a következőkép szól (olvassa): «A fertőzőbetegségek elleni küzdelemnek a háborúban elért nagyszerű sikerei csapataimat és népeimet súlyos áldozattól óvták meg, megtartották vederőm harcképességét és lényegesen hozzájárultak fegyvereink sikeréhez. Egységes közreműködés, teljes erejük latbavejtése és legnagyobb önfeláldozásuk árán vívták ki az orvosok a győzelmet az alattomos ellenséggel szemben. Közülük sokan váltak a háborús járványok áldozatává, mint méltó bajtársai ama vitéz katonaorvosoknak, kik kötelességük teljesítése közben a csatatéren leltek hősi halált. Az egész orvosi karnak legteljesebb elismerésemet fejezem ki: de mindenekelőtt a vezető katonai orvosoknak és egészségügyi bizottságoknak, akik
