Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

Az országgyűlés felsőházának 83. ülése megvádolni azzal, hogy hazabeszélek. Ha Sop­ron felkarolása, talpraállítása nem volna egy­ben vitális, országos magyar érdek, akkor tényleg nem mertem volna és nem merném esetleg a továbbiakban sem említeni. De Sop­ron magyar végvár a nyugati széleken, an­nak kell maradnia és az is fog maradni. Sopronnak azonban vonzó erőt kell gyako­rolnia, a tőlünk elrabolt nyugati részekre és ne legyen ez megfordítva. Ahhoz azonban, hogy ennek a hivatásának teljesen megfelel­hessen, hogy erre képes legyen, szükséges, hogy a kormány az eddiginél jobban, hatható­sabban segítse és támogassa ezt a szegény, elesett várost. (Ügy van! Ügy van!) Erre ké­rem én a miniszterelnök úr ő nagyméltóságát és a kormány minden egyes tagját. Tisztelt Felsőház! Minden ellenirányú ki­fogás mellett a kultuszminisztérium költség­vetésében is találok tételeket, címeket, ame­lyek olyan ^ csekély Összeggel vannak dotálva, hogy a kitűzött célt ezekkel az összegekkel el­érni nem lehet. Keveslem többek között a kö­zépiskolai tanárok tanulmányú tj ára beállí­tott 3000 pengő segélyt, az iskolánkívül nép­művelés r céljaira felvett 43.330 pengőt és tel­jesen elégtelennek tartom a nem állami elemi iskolák segélyezésére szánt 500.000 pengőt. Vájjon hány tanárnak lehet a 3000 pengőből tanulmányutat lehetővé tenni'? Ne tévesszük ugyanis szem elől, hogy itt főleg kezdő, kis­fizetésű tanárokról van szó, akik fizetésükből tanulmányutakra nem tudnak megtakarítani, mert hiszen fizetésük oly nyomorult, hogy abból alig lehet megélni. Már pedig semmi kétség sincsen benne, hogy a továbbképzés, tapasztalatszerzés, isme­retek gyűjtése, nyelvtudás szerzése és nyelv­tudás kiegészítése olyan szükséges valami, ami nélkül a modern iskolát és modern tanári kart el sem lehet képzelni. Az iskolánkívüli nép­művelés jelentőségét csak úgy lehet felfogni, ha az ^lért eredményeket figyeljük. Az isme­retek és főleg a gyakorlati gazdasági ismere­tek, öntudatos, hazafias gondolkodás kiformá­lása, a népnek a kocsmázástól és egyéb durva szórakozásoktól való elvonása igen erősen az iskolánkívüli népműveléshez fűződik. Nekem legalább úgy tetszik, hogy ilyen körülmények között az erre szánt összeg édeskevés. Es mit szóljak az 500.000 pengős segélyösszegről, amellyel a nem állami elemi iskolák építkezé­seit akarja a kormány megfelelően dotálni és segíteni? Közoktatási intézményeink sorában az első hely egyszermindenkorra a népiskoláké. (Ügy van! Ügy van!) Mindenhol kell takaré­koskodni, a közoktatás minden fokán lecsíphe­tünk valamit, a népiskolának azonban semmi körülmények között nem szabad szenvednie. (Ügy van! Ügy van!) A szükséglet nagyságát és az ezzel szemben beállított összeg elégtelen­ségét talán azzal tudom a leginkább illusz­trálni, ha az iskolákkal jobban ellátott r Nyu­gatra megyek és például felemlítem saját vá­rosomat. Sopron évek óta nem tudja felépíteni a szükséges két népiskoláját, az evangélikus és római katholikus új iskoláját, mert nem kapunk államsegélyt, pedig helyszűke van, a szükséglet igen nagy. Más viszonyok között a soproniak röstelték volna, hogy a kormánytól az iskolára segélyt kérjenek, hiszen ősi idők óta mintaiskoláik vannak, és amikor az ország egyéb területein talán 50%-ot sem ért el az írni-olvasni tudók száma, akkor már Sopron­ban nem igen volt található analfabéta. De a mai viszonyok között kénytelenek vagyunk 1930. évi június hó 25-én, szerdán. 283 várni az államsegélyt és kénytelenek vagyunk, bár nagynehezen tesszük, visszaszorítani^ a szükségletet és várni a jobb jövendőt, Itt sür­gősen segíteni kell, mert hiszen ez a két iskola maga felemésztené azt a segélyt, amelyet r a kultuszkormány az évi szükségletre az egész országnak szánt. Azt hiszem tehát, ennek à tételnek elégtelensége eléggé bizonyítva van. A kormány nem tévesztheti szemelől, hogy az iskolafenntartók úgyis túl vannak terhelve. Az iskolák fenntartása óriási pénzbe kerül és különösen a mai szomorú gazdasági viszonyok között lehetetlen az iskolafenntartóknak töb­bet áldozni, főleg pedig nem képesek a saját erejükből építkezni. Kérném a vallás-^ és köz­oktatásügyi miniszter úr ő excellenciáját, hogy ne hárítson át legalább a jövőben olyan terhe­ket az iskolafenntartókra, amelyeket eddig az állam viselt. Ertem ez alatt a tanszemélyzet illetményének kiegészítését, a helyi hiányok pótlásának elvonását és hasonlókat. Az iskola­fenntartók éppen elég terhet viselnek. Magától értetődik, hogy rámutatva olyan célokra, amelyekét a kormány kellő fedezettel nem támasztott alá, meg kellene jelölni azokat a tételeket is, amelyeknél még lehetne megtaka­rításokat elérni, és amelyeknél elért megtaka­rításokból meg lehetne találni a fedezetet a rosszul dotált tételekre. Mert az nem volna se­gítség, hogy egyszierűen — és az igen egyszerű volna •— fogja 1 magát a kormány és a kifogásolt rosszul dotált tételeket felemeli, a nélkül, hogy további megtakarításokról gondoskodnék. Néze­tem szerint a takarékoskodást folytatni kell és lehet is további megtakarításokat elérni és na­gyon sokat lehet segíteni azzal is, hogy meg­állapítjuk a szükségletek és a kiadások helyes sorrendjét. A sortartás már maga is sok pa­naszt és bajt éliminai, mert természet szerint a sorban hátrább kerülő, keyésbbé fontos szükség­leteikre esetleg már nem jutna, a legjobb aka­rat meillett sem tudna tehát a kormány ezekre költeni. A természetes apadás egyedül helyes elvét fenntartva, de erre alapítva tételről tételre menve csökkenteni kellene az állami adminisz­tráció személyi kiadásait. Meg yagyofc győ­ződve, hogy a. dologi kiadásoknál jelentékeny megtakarításokat lelhetne elérni. Egyes_ intéz­ményeik apparátusa csökkentendő. A magam részéről úgy látom, hogy például maga az adó­kezelés, különösen a forgalmiadó és az egyenes­adó kezelése túlsókba kerül. A bruttójövedtelem egy százallékánál nagyobb az az összeg, amibe ez az adókezelés az országnak belekerül. A ki­küldetéseknél és átköltÖzködéseíknél vettem ma­gamnak a fáradságot^ mert feltűnt, hogy min­den címnél, minden tételnél van kiküldetés és átköltözködés, hogy az ezekre vonatkozó össze­geket összeadjam. Az összeg körülbelül 14 mil­lió pengőt tesz ki, tehát körülbelül az egész megtakarítás fele. Ebből látjuk, hogy milyen jelentőséggel bír ez; a tétel, és azt hiszem, hogy a kiküldetések lehető csöikkentésével, a legszük­ségesebb mértékre való leszorításával és ezek­nek a [legszükségesebb munkaerővel való el­végeztetésével igenis jelentékeny összeget, taJám egy pár millió pengőt is meg lehetne takarítani. Egy pillantás az Államvasutak költségveté­sére mindenkit meggyőz arról, hogy ott valami nincs rendben, hiszem nem hoznák azok sem­mit, nincs ott jövedelem. Az Államvasutaknál nézetem szerint szintén különösen a^ vezető ál­lásokban túkiagy az apparátus. Tessék a vezető állásoik számát csökkenteni, tessék megmézni, hogy nincsenek-e felesleges vonatok, mert úgy vagyok értesülve, hogy igenis felesleges vona­tok is járnak és az anyagbeszerzésnél vigyázva

Next

/
Oldalképek
Tartalom