Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-82

270 Az országgyűlés felsőházának 82. üli ságban ugyan nem ezeket a terveket valósították meg, hanem egy fiatal festőéi Latabár Károlyét, aki tudomásunk szerint az építész uraktól 2000 pengőt kapott tervei átengedéséért. Ily módon sikerült a művészetbe is behozni a lánckereskedelmet. Az 50 filléres magyar bor 2'7 márkába került a bérlőnek odakint s ha ehhez még hozzávesszük a rezsit, valóban nem lehet csodálni, hogy a németeknek a drága bortól elment a kedvük. A. nagybani eladást, amellyel valóban lehetett volna üzleteket kötni odakint, nem a bérlőnek adták, azt rejtélyes protekciók folytán valaki más kapta. Az üzlet megbukott. Nem segített ezen az a körülmény sem, hogy Barcza államtitkár egyszer 11, s egyszer 17 napig volt odakint és egy nagyobb bizottság élén személyesen vezette az üzletet. A csőd bekövetkezett s most a hitelezők az államot perlik és a perüket valószínűleg meg is fogják nyerni, mert a berlini borház hivatalosan is úgy szerepelt, mint: Königliche ungarische Staatskellered. A legnagyobbszerűbb a dologban az, hogy a lezárt helyiség pincéjében legalább 600 hektó magyar állami bor fekszik és a magyar állam Berlinben egy pincemestert fizet, aki ezekre a hordókra felügyel. Miután a borpaloták ilyen jól sikerültek, most egy újnak a felállítása terveztetik Lengyelország egyik határvárosában, A hazai borok értékesítésének vezérképviselője ezidőszerint egy újságíró, aki a borszakértők állítása szerint korrekt ember és jó zsurnaliszta. (Derültség.) Az újságírókhoz kérdést intéztem, hogy vájjon tudnak-e az ő különleges borászati ismereteiről és azt a választ kaptam, hogy ilyen ismeretei aligha vannak, mert borral soha életében nem foglalkozott, egyébként is egy igen mértékletes ember, aki legfeljebb pár hosszúlépésből sajátíthatta el különleges szakismereteit» (Élénk derültség.) Ezt a levelet azért olvastam fel, hogy alkalmat adjak a földmívelésügyi miniszter úrnak arra, hogy ezeket a kérdéseket a maguk valóságában megvilágítsa. Különben is nagyon fontos volna ez és nem tudom, miért tér ki az elől, hogy megismertesse a törvényhozással, mi volt egyes borházakkal a terve, mennyi pénz ment arra. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Alig hiszem, hogy ezek a részletek a Felsőházat érdekelnék!) Amikor a kísérletügyre nem tud hasítani egypár százezer pengőt a miniszter úr, akkor joggal érdeklődik a közvélemény, mi történik azokkal a pénzekkel, amelyek a borházak felállítására voltak szánva, egyáltalában meghozták-e gyümölcsüket, vagy pedig ez is egyike azoknak a pazarlásoknak, amelyek mindenesetre mellőzhetők lettek volna. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Majd válaszolok!) Az akciók keretében a Mezőgazdasági termelők szövetkezete 3-1 millió pengőt kapott üzletrész jegyzés és kölcsön formájában. Hivatása lett volna a burgonya, hagyma, paprika és zöldség külföldi értékesítésének megszervezése. Hírek szerint tőkéjének nagy részét elköltötte, az értékesítés r terén epedig nem történt semmi. Megállapítható, hogy <az egykor virágzó makói hagymavidék nagyon szomorú sorsra jutott, hagymájukat tavaly kénytelenek voltaik trágyadombra dobni, mert nem tudták értékesíteni. Akkor, amikor egy ilyen értékesítési szövetkezet van, amelyet az állam támogat, mindenesetre nagyon érdekes volna tudni, mi volt az oka annak, hogy ott nem törődtek valóe 1930. évi június hó 2^-én, kedderi. ban a termés értékesítésével, milyen mulasztásokat követtek el, és milyen címen perlik most utólag a földmívelésügyi kormányt egyesek — nem tudom, provízióért, vagy közvetítésért, vagy más címeken? A földmívelésügyi miniszter akcióiról még nagyon sokait lehetne beszélni, órákig, napokig, de ezzel a Felsőházat mos-t untatni nem kívánom. Rátérek a vízszabályozási ügyre. Az 1914. évi XXXVIII. törvénycikk kimondotta hogy államsegéllyel, vagy kamatmentes államkölcsömnel kell támogatni azokat az érdekeltségeket, amelyeknek birtokai áradásnak vannak kitéve. A legutóbbi években történt is támogatás, de a folyó évben erre a célra csak 26.000 pengő van előirányozva, ami azt jelenti, hogy egyáltalában szünetel a szabályozás. Csinálunk nagy^ a szikes földek megjavítására irányuló akciót, megint nem tudjuk, mennyi pénzbe kerül, mindenesetre többe, mint amilyen eredményeket elér, 300—400.000 holdat pedig víz alatt hagyunk, az embereknek a termése évrőlévre elpusztul. Nagyon jól tudjuk, hogy a legtöbb ilyen szabályozás azért válik szükségessé, mint például a Hernád, Sajó, Zagyva és Boldva, — amelyet közelről ismerek — mert a csenek szabályozzájk a felső

1 részét a folyóknak, ráukzudítják az egész vizet és az ott elterül. Ha ott fenn zápor van valahol, lejön az egész víz, elterül és lehetetlenné teszi a mezőgazdasági művelésélt ezrekre menő holdaknak. E tekintetben is túlzott — véleményem szerint — a takarékosság, és én azt reméltem volna, hogy a földmívelésügyi miniszter úr hathatósabban lép fel ezen ä téren és sikerülni fog neki keresztülvinni azt, hogy ezeket a szabállyozásokat ne hagyják abba. (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) T, Felsőház! Mint a dohánytermelési szaktanács elnöke, röviden foglalkozni kívánok a dothányexport kérdésével. (Halljuk! Halljuk!) A dohány exportra vonatkozóan már maga a pénzügyminiszter úr a költségvetés indokolásában azt mondotta (olvassa): «A mezőgazdasági helyzet javításának és a, termelés átorgaiüzálásánafc szükségességét szem előtt tartva, a dohánytermelés értékesítésének a megszervezése kapcsán továbbra is fejleszteni kívánom.» Ennek következtében megfelelően ki lett írva a pályázat a dohány exportra. Hogy milyen nagy gazdasági érdeke az országnak iaz, hogy ez a helyzet megváltozzék, ami a múltban volt, arra jellemző, hogy még ma is 1500 vágón dohány az 1927/28-as termésből tárol a raktárakban, és ha nem kezelnék nagyon jól, romlik, beszárad, a kamatveszteségről nem is szólva, mert a, dohányt külföldön értékesíteni megfelelően nem tudták. Annakidején, mint a dohánytermelők egyesületének elnöke, amikor a dohánybeváltási árakról volt vita, Tömöry, az akkori vezetője a dohányjövedéknek, mindig a dohányárakat akarta leszorítani és ezzel argumentált, hogy a dohányt nem tudja értékesíteni. Mi megfordítottuk a kérdést. Azt mondottuk: a dohány beváltási árát nem lehet csökkenteni, mert iákkor nem lesz többé gazdaságos a dohánytermelés, hanem tessék gondoskodni arról, hogy kommerciális alapon, helyes kereskedői érzékkel f megszervezve történjék a dohányf elesleg^ értékesítése. Tömöri később elhagyta a helyét és így az általa képviselt elgondolás el volt temetve. A pénzügyminiszter úr pályázatot írt kU

t nyolc hónappal ezelőtt, amely pályázat felszólítja a külföldi világcégeket, hogy tegyenek ajánlatot a dohány külföldi értékesítésére.