Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-81
250 Az országgyűlés felsőházának 81. kat az értékes szolgálatokat, amelyeket az ügyvédi kar az országnak teljesít, és azt a nagy erkölcsi erőt, amelyet képvisel. Nagy szomorúsággal látom, láttam már a háború előtt is, hiszen nem újkeletű, 1911-ben egyike voltam egy bizonyos olyan indítvány benyújtóinak, amely az ügyvédkérdés megoldásának bizonyos irányba való terelésére a figyelmet felhívni bátorkodott. Azt hiszem azonban, elhibázzuk a dolgot akkor, amikor nem keressük az ügyvédi nyomornak vagy elszegényedésnek tulajdonképpeni okait, és munkaalkalmak teremtésével akarunk ezen segíteni. Elismerem, hogy a ma ügyvédeinek munkaalkalmak teremtése által talán lehetne bizonyos segítséget adni akár az ügyvédközjegyzői intézménnyel, — de ez is^ csak a jövő zenéje — akár a békebírói intézménnyel, akár a községekben rendszeresítendő körügyészek beállítása által, ami szintén új gondolat, továbbá a jegyzőktől a magánmunkálatok megvonása által, ami az ügyvédeknek lehetővé tenné a közsegekben való elhelyezkedést. Ez azonban megint csak a közigazgatás kérdését érinti, hogy mit csináljunk a jegyzőkkel; mert amíg azoknak nem tudjuk megadni azt a fizetést, amely végzett munkájuk arányában őket megilleti, addig egyáltalán nem fogjuk tudni ezt a kérdést megoldani. En csak arra kérem az igazságügyminiszter urat, — és remélem, nem fogja ő nagyméltósága rossz néven venni, ha az ügyvédek érdekében ezt a pár szót elmondom — méltóztassék ennek a nagyon kedves . és tekintélyes karnak, amely az országnaik a jövőben is nagy szolgálatokat fog tenni, a sorsát kézbevenni, méltóztassék velük összeülni, meghánynivetni a segítés módját és azt .hiszem, hogy az alkalmas ^megoldási mód kínálkozni fog részint munkaalkalmak teremtésével, részint pedig esetleg az ügyvédi pályára való tódulásnak bizonyos megakadályozásával. Mert itt van tulajdonképpen a kérdés megoldásának sarkpontja. Nagyon jól emlékszem, elsőéves jogászkoroniból, a jogtörténet érdemes, boldog emlékű tanárának a magyarázatára, -aki talán első előadása alkalmával azt fejtegette, hogy az emberiség történetében, életében négy eszme uralkodott váltakozva: a liberális, a konzervatív, a radikális, a negyedik nem jut az eszembe, de a konzervatív irány túlhajtása. Ena liberalizmus légkörében nőttem fel. Abban az időben, amikor^ Magyarország a kiegyezés után gazdaságilag és egyébképpen is felszabadult, a liberális eszmék uralkodtak, és a liberális gondolkodásnak megfelelően természetesen minden téren a^ szabadság, a szabadkéznyitás, szabad útnyitás elve és jelszava dominált. Nem akarom a liberalizmust bírálni, mert megmondotta a nagy Széchenyi is, hogy addig, amíg meg nem állapodunk annak valódi, helyes értelmében, ne emlegessük és ne bántsuk azt. A liberalizmus nagyon jó szolgálatokat tett a maga idejében, de megállapíthatom' én, aki, mondom, a liberalizmus légkörében nőttem fel, hogy a mai korszak a konzervativizmus felé halad és a konzervatív eszmék áradatában van kifejlődőben. Ez pedig azt jelenti, hogy azt a szabadságot, amelyet sok tekintetben nyújtottak, egy kissé korlátok közé kell szorítani, és ez áll a gyakorlati pályákra is, az ügyvédekre és orvosokra egyaránt. Még egy dolog volna, amit el szeretnék mondani, bár volna sok minden, de nem fárasztom a mélyen t. Felsőház figyelmét, csak egy kérdésre kívánok még kiterjeszkedni és ez a magánjogi törvénykönyv kérdése. Hogy mióta készül a magánjogi törvénykönyv, azt íse 1930. évi június hó 23-án, hétfőn. a mélyen t. Felsőház nagyon jól tudja. Nem volt és még nincs tudomásom szerint a világon olyan magánjogi törvénykönyv, amely annyi idő óta készült volna, mint a magyar, amely még ma sincs meg. Már 1889-ben megkezdődtek az előmunkálatok, de csak 1892-től folytatódtak részletesebben, rendszeresebben. . 1898 elején az akkori igazsá^ügyminiszter úr, amikor megnyitotta az első teljes ülést, amelyet a magánjogi törvénykönyv alapkérdéseinek megvitatására alakított bizottság tartott, az mondotta, hogy nincs az országnak egyetlenegy gondolkodó fia sem, aki a magyar magánjog rendszerbefoglalásának és egységes megalkotásának a magyar állam önállóságára, •d r magyar birodalom hatalmi megszilárdítására kiható nagy fontosságától áthatva ne lenne és ugyan éjikor azt is mondotta, hogy szakadatlanul előre kell haladnunk, mert aki lerombolja holnap, amit ma épített, az nem ér célhoz soha. Mi szeretünk az angol példákra hivatkozni és szeretünk különösen magánjogi törvénykönyvünkkel kapcsolatban az angol bíróság gyakorlatára hivatkozni. Egyet elfelejtünk azonban, tudniillik azt, hogy az angol bírói gyakorlat mögött egy .600 éves szakadatlan mult van, a precedensek 600 éves szakadatlan láncolata, nálunk pedig ezt az 1848—49-iki események és az azt követő idők megakasztották, nem is szólva a mostani szomorú időkről. Mi nem várhatjuk bíróságainktól magánjogunk kiépítését, bármekkora dicsérettel kell is minden magyarnak meghajolnia a m. kir. Kúria tevékenysége előtt, r amelyet hézagos jogunk ürességeinek kitöltése tekintetében bölcseségével elvégzett. Mindennek ellenére a bíróság nem alkalmas arra, hogy törvényeket alkosson, de a magánjogi szabályok kialakulása nem eshetik meg máról holnapra, az csak hosszú idők eltelése után szűrődhetik le, mint nemzeti jogi meggyőződés. • Ez alatt az idő alatt a bizonytalanság folytonosan ott van a jogkereső közönség feje felett. Itt legyen szabad megemlékeznem Werbőcziről. Werbőczi kódexe évszázadokon keresztül volt érvényben. Werbőczi összeszedte a korábban divatozó meglévő szokásjogot és írott törvényeket és rendszerbe foglalta. A király megbízása alapján ezt törvénynek is szánta, de nem lett az, csak a szokás, a nemzeti meggyőződés tette a maga egészében törvénykönyvvé. Tehát ma nekünk nincs ilyen törvénykönyvünk, mert az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok csak pár részletkérdéssel foglalkozhattak, t amint hogy mással nem is foglalkoznak, tehát nem lehet azt mondani, hogyha éltünk Werbőezivel évszázadokon keresztül, szokásjogunkkal meg fogunk élni ezentúl is. Ez nincs így, tehát a bizonytalanságot el kell oszlatni. Egy példát említek. Méltóztatik emlékezni a valorizáció kérdésére: milyen félve nyiiJt a Kúria hozzá, milyen későn és akkor is tapogatózva. Törvényt kellett csinálni, mert a Kúria részben nem nyúlhatott hozzá. És hány ilyen kérdés vain még, hogy ne mondjak egyebet, az elbirtciklási határidők, amelyeket nem állapíthat meg a bírói gyakorlat. Ezeket csak törvény oldhatja meg. Sok más ilyen kérdés van, amely mind azt teszi kívánatossá, hogy mi ezi a magánjogi törvénykönyvet mielőbb megcsináljuk. Természetesen nem mondom én azt. hogy azt a tör vény javaslattervezetet úgy amint vau, rögtön el lehetne fogadni, (Szőke Gyuia: Az rossz!) kell azon bizonyos változtatásokat tenni, dolgozni kell rajta, folytonosan javítani, munkálni, hogy végre mégis tető alá hozzuk.
