Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-81

248 Az országgyűlés felsőházának 81. ülése 1930. évi június hó 23-án, hétfőn. kőzni, hiszen ma már — hála Istennek — be van idegződve a magyar társadalomba, hogy nincs sok egyeteme Magyarországnak. Több nem kell, többet nem állíthatunk fel, de amennyi van, annvira szükségünk van. Ha szétnézünk az államok között, azt fogjuk találni, hogy sok állani van aránylag kedvezőbb helyzetben egyetemek dolgában, mint mi. Magyarországnál aránylag több egyeteme van Belgiumnak, Dániának, Észtországnak, Finnországnak,^ Hollandiának, Lettországnak, Olaszországnak, Portugáliának, Svájcnak, Spanyolországnak és Svédországnak, pedig ezek között sokkal kisebb nemzetek is vannak, mint mi vagyunk. Azok megértették az idők szükségleteit. Nekünk nem szabad tehát ma áldozatul odadobnunk jelszavakért magas kulturális intézményeket, veszélyeztetve jövőbeli helyzetünket. (Balogh Jenő: Ügy van!) Az egyetem nemcsak diplomagyár. Az egyetemnek más hivatása is van és elsősorban való hivatása. (Balogh Jenő: Ügy van!) Az egyetemnek hivatása a tudományt fejleszteni, a tudományt öregbíteni, a tudományt minden vonatkozásban előbbrevinni. Ez az egyetemnek ősi hivatása és szerénytelenség nélkül merem mondani, hogy a mi egyetemeink és azoknak tanárai a magyar haza iránt tartozó kötelességükből és e kötelességeken felül is emberfeletti erővel igyekszenek ezt megvalósítani. (Ügy van! Úg^ van!) Nem az egyetemek hibája, mélyen t. Felsőház, hogy szakképzést is kénytelen adni. Nagy nemzetek megengedhetik maguknak, — ezt talán luxusnak mondanám — hogy az egyetemen kívül végzik el a szakképzést. Hogy ez jó-e, helyes-e, arról nem beszélek, de a mi szegénységünk mellett mi ezt nem vagyunk képesek megtenni. Nálunk egy embernek kettő helyett kell dolgoznia. Nálunk az egyetemnek a kutatás munkája mellett, a tudomány előbbre vitele mellett, a tudomány fejlesztése mellett még állami feladatokat is kell végeznie és a szakképzés munkáját is el kell végeznie. Az nem az egyetem hibája, hogyha az ifjúságnak nagy része —sajnos— nem annyira tudománynyerés és tudományszerzés • okából, mint inkább az oklevél elnyerése céljából keresi fel az egyetemeket. Ezt nem az egyetem rovására kell írni. Ha az egyetemnek ez a feladata, ezt végeznie kell és végzi is. Mi nagyon szívesen mentesítenők magunkat ettől a munkától. En nagyon szívesen itt ülnék holnap és holnapután is a Felsőház üléstermében és hallgatnám tovább az érdekes fejtegetéseket, sajnos azonban egyéb kötelességem is van ! Kötelességem az. a bizonyos diplomaosztogatás is, mert hiszen a fiatalembereknek, amint tudjuk, az a sajátos pszichéjük, hogy az utolsó napokra szeretik hagyni a vizsgákat és így éppen az utolsó napok vannak megrakva vizsgákkal. Mondom, mi nagyon szívesen lemondanánk erről, de nem tehetjük ezt azért, mert ez elsősorban az állammal szemben tartozó kötelességünk. Azt hiszem, a szakképzés is akár a teológiát, akár a közigazgatási tisztviselőket, akár ,a bírákat és ügyvédeket tekintve, akárha, jogi előképzést tekintve, akár a tanári készítést tekintve, elég jó kezekben van az egyetemeken, s jobbat helyükbe ezidőszerint nem állíthatunk. Legyen szabad azonban ezzel kapcsolatban mégis egy kérést előterjesztenem a t. kultuszminiszter úrhoz, illetőleg a t. kormányhoz. (Halljuk! Halljuk!) Vonatkozik ez a szegedi egyetemre és annak további építésére. Hálás lélekkel teszek vallomást és bizonyságot a nemzetnek arról az áldozatkészségéért, amellyel lehetővé tette, hogy a Kolozsvárról elüldözött és Szegeden otthont nyert egyetem elhelyezést találhatott és már öt klinikával szolgálja a nemzet közegészségügyét. Ezt azonban nemcsak a nemzet áldozatkészsége tette lehetővé, hanem Szeged városának páratlan áldozatkészsége ís

3 amely — mondhatom — körülbelül ugyanannyi összeggel járult hozzá ezeknek a létesítéséhez, mint amilyen összeget a magyar állam költségvetése biztosított számára. De a klinikák egymagukban nem szolga

1 hatják a célt úgy, amint az kívánatos, ha nincsenek mellettük a teoretikus intézetek. Itt elsősorban a kórbonctani intézetre gondolok. Hiszen megvan ez ma is szegényes helyen a város által korábban felajiálnlbitt épületben, amelyet azonban a város érdekében is, de más célok szempontjából is kívánatos minél eíőbb másutt felépíteni. Ez az épület ugyanis hét kilométernyi távolságban van a klinikától. Ha azok a professzorok és adjunktusok, tanársegédek, akik betegségekeit állapítanak meg és letalis kimenetel esetén meg akarnak maguk is győződni a boncolásnál a kórokról a jövő számára, de az okulás számára is, nem mehetnek el a szelekciókra, mert a távolság akkora, hogy úgyszólván egész délelőtt jüket igény be ven né az oda való kimenetel s így egyfelől saját intézetükben mulasztanák el teendőiket, másfelől nem szolgálhatnák saját feladatukat úgy, amint kell. , Kívánatos tehát minél előbb, megfelelő helyen új kórbonctani intézet létesítése, és azt hiszem, hogy a mélyen t. Felsőház nyomatékot fog adni az én igénytelen szávaiamnak azt a kerest illetőleg, amelyet a mélyen t. kormányhoz intézek, hogy ne vonja meg továbbra sem legalább azt a támogatást, amelyet eddig méltóztatott az országgyűléstől megnyerni, hogy legalább épüljön ki téliesen a szegedi orvostudományi kar. Nem akarok itt nagy gondolatokat felvetni, pedig megérdemelnék ezek a gondolatok. Tudniillik nagyon alkalmasnak tartanám és mások is a szegedi egyetemet, különösen az orvosi fakultást teljes kiépítettségében, nemzetközi orvosi továbbképző tanfolyamokra. Ennek legfőbb előnyét politikai okokból nem mondom el. De ha idegen államok orvosai hozzánk jönnének, ezzel igen sokat nyernénk és Szeged erre ia célra nagyon alkalmas volna. Ebből a célból is kívánatos volna ezeknek az elméleti intézeteknek kiépítése. Nagyon jól tudom, hogy fájó sebet érintek, amikor ezt a kérdést előterjesztem, mert hiszen tudom, hogy vannak máshol égető kérdések, amelyek megoldásra és hiányok, amelyek orvoslásra, kiegészítésre várnak. Értem többek közt a mi kedves testvéregyetemünket, a pécsi egyetemet. (Igaz Béla: Mostoha gyerek!) Eszembe jut, hogy a kolozsvári egyetemet 1872ben állították fel. Több mint húsz esztendeig jóformán tengődött. Hogy miért, annak okát nem keresem és nem 'mondom el a mélyen t. Felsőháznak. De több mint húsz esztendő után, 1895-ben Magyarország közoktatásügyi miniszteri székébe Házunk érdemes elnöke ült, aki felismerte, meglátta azt a helyzetet, amelyben a kolozsvári egyetem a maga szegénysége mellett yo.lt

,, amelyben nem szolgálhatta a:; ország kultúráját úgy, amiként az kívánatos lett volna és az ő energiájával, koncepciójával hozzálátott a kolozsvári egyetem kiépítéséhez, amiért egyetemünk anialesei minden időben megőrzik hálás emlékezetét, a neki kijáró köszönetet. Ezt most felemlíteni igen kedves kötelességem volt. (Éljenzés és taps.) Egyáltalában nem kívánom a testvéregyetemnek, hogy az a sors érje, amelyben a mienk