Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-78

Az országgyűlés felsőházának 78. ülése 1930. évi május hó 27-én, kedden, Báró Wlassics Gyula és Beőthy László elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Az igazolóbizottság jelentése — A ttianoni szerződésből folyó köte­lezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat. Felszólaltak : Báró Szterényi József, gróf Károlyi Gyula, Berzeviczy Albert, Rakovszky Endre, vitéz Endrey Antal, Szigeti János, Bernát István, gróf Bethlen István. — A legközelebbi ülés idejének és napirendiének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gróf Bethlen István, Walko Lajos, gr. Klebelsberg Kunó, Wekerle Sándor, Zsituay Tibor. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 10 perckor.) \ (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula fog­lalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzökönyvének vezetésére Joanovieh Pál jegyző urat, a felszólalók jegy­zésére pedig Borbély György jegyző urat ké­rem fel. Bemutatom vitéz Hellebronth Antal felső­házi tag levelét, amelyben egyhavi szabadság­idő engedélyezését lkéri. Javaslom, hogy a kért szabadságot engedé­lyezni méltóztassék. (Helyeslés.) A Ház a kért szabadságot »megadja. József Ferenc kir. herceg ő fensége közölte, hogy többheti tartózkodásra külföldre utazik. Tudomásul szolgál. Jelentem a t. Felsőháznak, hogy Budapest székesfőváros polgármestere folyó hó 25-én, d. e. 10 órakor az ezeréves emlékmű előtt, a Hősök Emlékkövénél tartott emlékünnepélyre a Felső­ház tagjait meghívta. A meghívást a hírlapok útján hoztam a Felsőház t. tagjainak tudomá­sára s az ünnepségen több felsőházi tagtársaim­mal együtt magam [vettem részt és az emlék­műre a Felsőház nevében koszorút helyeztem. Tudomásul szolgál. Jelentem továbbá, hogy a Pesti Izraelita Hitközség elöljárósága is meghívta a Felsőház tagjait a világháború zsidóvallású hősi halot­tainak emlékére folyó hó 25-én, d. e. 10 órakor a rákoskeresztúri zsidótemetőben tartott emlék­ünnepélyére. Ezen az emlékünnepségen >a Felső­ház képviseletében^ Glücksthal Samu tagtársunk vett részt. Tudomásul szolgál. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát, amelyben értesít, ihogy a Spanyolországgal Madridban 1929. évi június hó 10. napján kötött békéltetőeljárási, bírósági és választottbíró­sági szerződés becikkelyezéséről szóló, az or­szággyűlés Képviselőháza és Felsőháza által FELSŐHÁZI NAPLÓ. V. közös egyetértéssel alkotott törvény, mint az 1930 : XIV. tcikk az Országos Törvénytárban kihirdettetett. Tudomásul szolgál Bemutatom Csanád—Arad—Torontál vár­megyék, valamint Debrecen és Kecskemét váro­sok közönségének feliratát az Alföld fásítása tárgyában; Csanád—Arad—Torontál vármegyék közön­ségének feliratát a hadirokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek megélhetésének biztosítása, valamint a hadikölcsönök (valorizációja érdeké­ben. A feliratok előzetes tárgyalás és jelentés­tétel végett kiadatnak a Felsőház illetékes bi­! zottságainak. A Képviselőháztól beéirikezett: «A trianoni 'szerződésből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről» szóló r tör­vényjavaslat, amely együttes tárgyalás és je­lentéstétel végett kiadatott a külügyi és pénz­ügyi bizottságoknak. A bizottságok a törvényjavaslatot letár­gyalták, együttes jelentésüket benyújtották; az kinyomatott, szétosztatott és a házszabályok szerinti 3 nap közbevetésével a mai ülés napi­rendjére tárgyalásra kitüzetett. Benyújtotta továbbá jelentését az igazoló­bizottság is több hozzáutalt igazolási ügyben. Ez a jelentés is kinyomatott, szétosztatott és a házszabályokban előírt 3 nap közbevetésével a mai ülés napirendjére tárgyalásra kitüzetett. Tudomásul vétetik. Napirend szerint következik az igazoló­bizottság jelentése herceg Montenuovo Nándor és vitéz Endrey Antal felsőíházi tagok igazo­lása, továbbá Megyery Géza felsőházi tag el­halálozása folytán az igazolt felsőházi tagok névjegyzékének újabb kiigazítása tárgyában. Kérem a jegyző urat, bogy az igazoló­bizottság jelentését felolvasni szíveskedjék. Borbély György jegyző (olvassa a jelen­tést). Kíván valaki az igazolóbizottság jelentésé­hez hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a tanácskozás befejeztetvén, felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az igazolóbizottság­nak azt a javaslatát, hogy iherceg Montenuovo Nándor és vitéz Endrey Antal felsőházi tagok 2d

Next

/
Oldalképek
Tartalom