Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-55

30 Az országgyűlés felsőházának 55. ül az egészségügyi érdeket veszélyezteti, a gyógyhelylátogatók nyugalmát, biztonságát zavarja ; azonkívül megengedi az olyan ingatlanok kisajátítását, amelyek a gyógyhely fejlesztéséhez, vagy az ásványvízforrások fokozatos kihasználásához szükségesek ; végül megengedi az olyan ingatlanok kisajátítását is, amelyek szükségesek új gyógyhely létesítéséhez vagy ásványvízforrás üzembe helyezéséhez. A kisajátítással némileg rokon, de attól mégis erősen eltérő jelleggel bír a hatósági kezelésbe való vétel. Ezt a törvényjavaslat megengedi az ásvány- és gyógyvízforrásokra nézve. (Gróf Hadik János: Elég helytelenül!) A törvényjavaslatnak ezzel a rendelkezésével szemben szintén merültek fel aggályok, én azonban a magam részéről ezeket az aggályokat egyáltalában nem osztom, nem osztom pedig azért, mert a törvényjavaslat szigorúan meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a hatósági kezelésbe való vételnek helye van. Nevezetesen a feltételek a következők : először ha valamely ásvány- vagy gyógyvízforrást az állagát vagy gyógyhatásút veszélyeztető módon kezelnek ; másodszor ha a forrás kezelése, különösen pedig a forrás foglalása és kihasználása a közegészségügy érdekeinek nem felel meg. Ezeknek a feltételeknek fennforgása mellett is csak akkor van helye hatósági kezelésbe való vételnek, ha a forrás megfelelő kihasználásához közegészségügyi érdek fűződik. Ebben az esetben a törvényhatóság a tulajdonost a hiányok pótlására záros határidő kitűzése mellett felhívja, és amennyiben a záros határidő eredménytelenül telik le, helye van a hatósági kezelésbe való vételnek. Nekem az a véleményem, hogy ha komoly fürdőpolitikát akarunk folytatni, ha azt akarjuk, hogy a kormány komoly fürdőpolitikát folytasson, akkor módot kell adni a kormánynak arra, hogy ne legyen kénytelen eltűrni, hogy az ásvány- és gyógvíz-források az egészségügyi követelményeket sértő módon használtassanak ki ; a hatósági kezelésbe vétel pedig erre ad a kormánynak módot. Nagyon fontosak a törvényjavaslatnak azok a rendelkezései, amelyek részben a kormánynak, részben az egyes szakminisztereknek, főleg a népjóléti miniszternek különböző felhatalmazásokat adnak. E felhatalmazások közül csak egynéhányra vagyok bátor rámutatni. Az egyik az, hogy felhatalmazást kap a minisztérium arra, hogy a törvényjavaslatnak a gyógy- és üdülőhelyekre vonatkozó szakaszait Budapest székesfőváros területén és a Balaton partja mentén módosításokkal léptesse életbe. A kormány tehát felhatalmazást kap arra, hogy jelen törvényjavaslatot az ország két vidékén : a főváros területén és a Balaton vidékén módosításokkal léptesse életbe. Én azt hiszem, hogy erre szükség van. mert valamennyien kell, hogy érezzük, hogy úgy a főváros környékén, mint a Balaton mentén speciális ós előre nem látható intézkedésekre van szükség éppen azért, mert ezeket az intézkedéseket a törvényben megrögzíteni nem lehet. Nekem nincs aggályom a miatt, hogy a törvényben a módosítások irányelvei lefektetve nincsenek ; nincs e miatt aggályom azért, mert a kormány nem arra kap felhatalmazást, hogy a kérdéses két vidéken a jelen törvényjavaslat helyett más szabályokat léptessen életbe, hanem arra, hogy ezt a törvényt módosításokkal léptesse életbe, tehát a módosításoknál is azok az irányelvek kell, hogy irányadók legyenek, amelyek a törvényben le vannak fektetve. A másik felhatalmazást, amelyre rá kívánok mutatni, kisebb jelentőségűnek tartom ugyan, de foglalkozni kívánok vele azért, mert azzal szemben a bizottsági tárgyalás alkalmával merültek se 1929. évi március hó 13-án, szerdán. Jel aggályok. Ez a felhatalmazás akkép szól, hogy felhatalmazást kap az igazságügyminiszter, hogy rendelettel szabályozza a védőövek telekkönyvi bejegyzésére vonatkozó eljárást. Ezzel a felhatalmazással szemben nekem a legkisebb aggályom sincs, figyelemmel a törvényjavaslat 24. §-ára. A törvényjavaslat 24. §-a ugyanis kimondja azt, hogy a védőöv megállapításával járó tulajdonjogi korlátozásokat a telekkönyvbe be kell jegyeztetni, tehát a telekkönyvi anyagi jogszabályt a törvényjavaslat tartalmazza. A rendelet számára csak az eljárás van fenntartva, t. i. az, hogy a telekkönyvi bejegyzést, amelynek a törvényjavaslat szerint helye van, milyen módon kell foganatosítani. Azt hiszem, ez a legteljesebb megnyugvással fenntartható a rendelet számára. T. Felsőház! Ezek előrebocsátása után felvetem a kérdést: mit várhatunk a javaslattól ? Azt hiszem, hogy ha nem is a legközelebbi jövőben, de bizonyos idő elteltével várhatjuk a javaslattól a fürdő-ügy és az ásványvíz-ügy fellendülését; várhatjuk a fürdőink olyan fellendülését, hogy azokat talán külföldiek is fel fogják keresni. De sokkal inkább várhatjuk azt, hogy a fürdő-ügy és fürdőink olyan mérvben fognak fellendülni, hogy a belföldiek nem lesznek kénytelenek a külföldi üdülőhelyeket felkeresni, hanem az üdülést megtalálják belföldön is. A jelen törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban sok szó esett azokról a belföldiekről, akik külföldre járnak üdülni, és ez az eljárás több irányban meglehetősen éles kritika tárgyát képezte. Az tény, azt nem lehet tagadni, hogy az utóbbi időben egyre többen vannak olyanok, akik nem belföldi, hanem külföldi üdülőhelyeken keresnek üdülést, sőt meg kell állapítanom azt is, hogy egyre többen vannak ilyenek a középosztály tagjai közül is. De mi ennek az oka 1 Ennek két nagyon szomorú oka van : az egyik az, hogy a középosztály leromlott, koldusbotra jutott; a másik pedig az, hogy a belföldi üdülőhelyek sokkal drágábbak a külföldieknél. Méltóztassék elhinni, hogy a középosztály tagjait nem az vonzza AlsóAusztriába és Stájerországba, hogy az ottani üdülőhelyek több kényelmet és általában többet nyújtanak, hanem egyesegyedül az, hogy a belföldi fürdő- és üdülőhelyek drágábbak. Hogy ez így van, ezt nyilvánvalóvá teszi az, hogy a középosztálynak számos tagja van, aki az összeomlást megelőző időkben mindig itthon töltötte a nyarat, az összeomlás óta azonban kénytelen külföldre járni. Itt csak egy segíthet : fürdőinket olcsóbbá kell tennünk. Ebből a szempontból kell elbírálni azt az egyébként nagyon életrevalónak látszó javaslatot, gondolatot is, hogy a külföldre szóló útlevelek erősen megadóztatandók. Ha a kormány erre az álláspontra helyezkednék, mi volna ennek hatása? Kétségtelenül az volna a hatása, hogy kevesebben mennének külföldre. Aki azonban azt hiszi, hogy ennek következtében a belföldi fürdők látogatottsága számottevően emelkedni fog, annak csalódás fog osztályrészéül jutni. Miért ? Azért, mert a vagyonos, jómódú ember gondolkozás nélkül fogja fizetni az adót és továbbra is külföldre fog járni nyaralni. Vissza fogja azonban az ilyen intézkedés rettenteni ettől a szegény lateinert, a középosztály tagjait, akik eddig is csak a legnagyobb önmegtartóztatás árán tudták családjuk számára a nyári üdülést megszerezni. Ezeknek anyagi helyzete nem engedi meg azt, hogy belföldi fürdőket keressenek fel, tehát nagyon sok olyan család lenne, akik a nyári üdülésről kénytelenek lennének egyszerűen lemondani. Ismétlem, ezen gyökeresen csak egy módon lehetne segíteni : ha fürdőinket olcsóbbakká tudnók tenni. S én ebben a tekintetben a törvény-