Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-55

Az országgyűlés felsőházának 55. ülése 1929. évi március hó 13-án, szerdán. 19 nyagoltak az előléptetési és rangsorviszonyok, mint a Statisztikai Hivatal fogalmazási szakán. Ha ezeket a szempontokat a t. miniszterelnök úr figyelmébe voltam bátor ajánlani, megvallom, bizonyos fájdalmas érzéssel látom a Statisztikai Hivatalt kiválni régi minisztériumából, ahová tradíciók fűzik, ahol szeretettel gondozták, ahová szervezetileg, de lelkületileg is tartozott: a kereskedelemügyi minisztériumból. Azonban egy irányzat van Európaszerte, amely több államban már érvényesült is, különösen Olaszországban fejlődött ki nagy mértékben, amely a statisztikai szolgálatot az ország összes ágazataira való kiterjedése következtében, a különböző minisztériumok igénybevétele következtében a kormányelnöki hatáskörbe utalta és így érthető, hogy nálunk is — különösen hangsúlyozom, hogy nálunk, ahol nemcsak minden minisztérium ep-v külön Magyarország, hanem a minisztériumok egyes osztályai is külön Magyarországnak tekintik magukat, annyira idegenek egymástól, annyira különállásokat képeznek az újabb fejlődésben, ami régebben nem volt így — különösen nálunk van értelme annak, hogy ez az intézmény a miniszterelnökséghez helyeztetik át. Nem is emelek ez ellen kifogást, csak engedje meg a t. kormányelnök úr, hogy ugyanabba a szeretetébe ajánljam a statisztikai szolgálatot, amely szeretetben mi annak idején a Kereskedelmi minisztériumban részesítettük. Egy másik, még fájdalmasabb érzésről kell szamot vagy helyesebben kifejezést adnom s BZ az a körülmény, hogy az utóbbi években az a hatalmas, nagy minisztérium, amely régen a legnagyobb minisztérium volt az országban, a kereskedelemügyi minisztérium ma a trianoni térképhez hasonlóan, amely körülszabdalta Magyarország területét, nem hagyván egyetlen Ponton sem a régi érintkezési vonalakat, a kereskedelemügyi minisztérium is körülszabdaltatott, úgyhogy csak egy kis csonk maradt. Nekem ebben a tekintetben más az elgondolásom. En a régi szervezetek kifejlesztésében és ápolásában több garanciát látok mesterkélt új jntezmények létesítésénél és én fájdalommal Játom ennek a minisztériumnak ilyen megcsonkítását, amelynek hol az egyik, hol a másik ága sz,

'detik el, és ezáltal egyrészt a közönség köbében, de másrészt a tisztviselői kar körében °?y destrukció jut kifejezésre, a bizalmatlanmagnak és a tisztviselői karban a nyugtalanmagnak, az idegességnek egy olyan megnyilvánulása, amely a szolgálatnak, a közérdeknek, az °

r

.

sz

.agnak érdekében nem áll. Arra kérném a t. min

,iszterelnÖk urat, — remélve, hogy ez az amPntalas immár bevégződött — hogy méltóztassék módját találni a kereskedelemügyi miniszerium ügykörének megfelelő kiegészítésére y an módon, amint az talán természetesnek k

inalkozik. A „íj Veze

tesen itt van a magasépítések ügye. zésérf a

^

ar

lásunk — vagy bocsánat a kifeje' -; í ~T takarékossághiánynnk (Derültség.) kemini-Vf- • " lvl

a.jonem — mert az ígazsagugy,: 'I

s

. .

erili

mban ez nincs meg — minden miv ' Zler

iumnak külön magasépítési osztálya riiíwi i "íjának a kereskedelemügyi minisztéVlfiiP aarom, mert nem lehet egyesíteni az i^Ln?

n

'

OS m

agasépítkezést a vasúti magasépí..iXT'^ P°«tai magasépítéssel. Az én gyarló nem iiS°Í eszem

, nem fogja fel azt, hogy miért W M- í e

£

yesi

teni ezeket, de de facto nem let'lv., i?

den minisztériumnak van építési oszi-diya. Hogy mit jelent ez személyzeti és egyéb költségekben, azt nem kell bővebben kifejteni. Talán meg lehetne tenni azt, hogy a magasépítési ügyek az erre legilletékesebb, leghivatottabb minisztériumban, a kereskedelemügyi minisztériumban egyesíttetnének és ezáltal a szolgálat lényegesen egyszerűsíttetnék és olcsóbbá tétetnék. Egy második szolgálati ág, amely minisztériumonként szét van tagolva, a közmunkák ága. A különböző közmunkatermészetű ügyek, amelyek régebben, amikor még földmívelési, ipari és kereskedelemügyi minisztérium volt és külön közmunka és közlekedésügy, egyesítve voltak, ezen elválasztás következtében szét bontattak. Hogy a technikai munkában — mert itt arról van szó — miért tesznek különbséget a szerint, hogy útépítésről vagy vízépítésről van szó, megvallom, ismét nem tudom. Sőt nem tudom, hovatartozás szempontjából sem elbírálni, mert az egyiket síkmérnökök, a másikat vízügyi mérnökök végzik, tehát speciális sznkemberk, ha pedig abból a szempontból vesszük, hogy egy miniszter nem uralhatja az összes ágakat, akkor annyi minisztériumot kellene kreálni, amelyeknek se szerit, se számát nem tudom, ami képtelenség, mert hiszen heterogén ügyek vannak több minisztériumban egyesítve. Ott volnának még a bányászati és kohászati ügyek, amelyek ügyében a pénzügyminiszter úrral kellene ismét beszélni, s amelyek, miután az arany- és ezüstbányászat sajnos megszűnt, nem bírnak többé kincstári hanem inkább ipari jelleggel. Ezeket az ügyágakat, amelyeknél a termelés téliesen indusztrializálva van — a szén-és fémbáhyaszatot, amelyek legközelebb (állnak az ipari termeléshez — a kereskedelmi tárcához átvive egyesíteni lehetne. Ha eszekben általános és néhány részletbevágó véleményemet a javaslat kapcsán voltam bátor elmondani, nem mellőzhetem el, hogy ki ne térjek egy személyi momentumra, amelyet — bármilyen kényes legyen is — mégis fel kívánok hozni, őszinte, igaz sajnálattal látom azt a rendszeres támadást, majdnem azt mondhatnám, támadási hadiá ratot, amelynek a kereskedelemügyi miniszter úr személyéhez van a miniszteri hatáskörök ilyen csonkítása vagy összevonása miatt kitéve. Bocsánatot kérek, én, aki ismerem a kereskedelemügyi miniszter urat, működését figyelemmel kísérem, aki kritikát szoktam gyakorolni felelősségérzet mellett, a legnagyobb sajnálattal állapítom meg ezt a támadási hadjáratot, mert ióindulat, az ügyek szeretete és a buzgalom tekintetében a kereskedelemügyi miniszter úr ellen nem lehet kifogást emelni. (Ügy van! Ügy van!) A kereskedelemügyi miniszter lírban látjuk a törekvést, látiuk a jóakaratot, de amikor olyan ^riási feladatok előtt áll az ország és a kereskedelemügyi tárca, amikor az eirés/ gazdasági éjét reeseg-ropog, amikor emberfeletti erő kell hozzá, hogy megbirkózzak ezekkel a feladatokkal, a legrosszabb szolgálat, amit ezeknek az ügyeknek teszünk, ha személyi Rzemnontokat vegyítünk azokba bele (Ügy van! Űay van!) a helyett, hogy az egész ország minden arra hivatott és magában erőt érző amtiere odaállana a kormány mellé és ha hibáit ostorozzuk is. —- amint hogv ostorozzuk — de támogassák működésében, akik bennt vannak, belülről, akik kint vannak* kívülről, összes erőiket összefogva, hogy az országot abból a súlyos gazdasági helyzetből, amely-