Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-61

Àz országgyűlés felsőházának 61. ülése 1929. évi június hó ?-én, péntekért. 143 hogy annak, aki az egész apparátusért felelős, legyen valami beleszólása ezekbe a fegyelmi ügyekbe, szükséges tehát, hogy intézkedési hatásköre legyen a belügyminiszternek, mert különben lehetetlen volna, hogy felelősséget vállaljon ezer és ezer emberből álló apparátusért, amikor a fegyelmi ügyekbe beszólása nem lehet. Azt hiszem, ezt a jogot egyetlen kormány sem adná ki a kezéből, különösen a mai viszonyaink között, egyetlen kormány sem menne bele abba, hogy ezeknek a kérdéseknek az elbírálása teljesen független bíróság kezébe tétessék. Mi törekszünk ezt a bíróságot függetlenné tenni, hiszen hozzájárultam olyan módosításhoz, hogy ezeket a szempontokat lehetőleg biztosítsuk, de magának a felügyeleti hatóságnak, mint ilyennek, meg kell adni azt a jogot, hogy maga ítélkezhessek és mondhassa ki véleményét abban n hi ró ságban arra nézve, hogy az illető tisztviselő a közigazgatásban alkalmas-e vagy nem alkalmas. Ez az elgondolás indított engem erre, mert máshol talán kevésbbé fordulhat elő, de a közigazgatásban igen gyakran előfordul az, hogy érdemes tisztviselők, tőlük független körülmények következtében, lehetetlenné válnak bizonyos pozícióban és nincs mód rá őket onnan elhelyezni. Itt a nélkül, hogy fegyelmíleg megbélyegeznek, megadjuk a lehetőséget arra, hogy az önhibáján kívül, vagy mondjuk kevésbhé vétkessége folytán lehetetlen helyzetbe került tisztviselő eltávolítása lehetővé váljék, ha a közérdek azt megkívánja. Ez eddig a mi törvényes rendelkezéseink alapján nem volt lehetséges, és ez is mutatja, mennyire rákényszerített bennünket az élet, hogy ilyen rendelkezéseket hozzunk. A közigazgatásnak egészen más a hivatása és a feladatköre, mint a rendes bíróságoké. Éppen azért kérem, méltóztassék megnyugvással tudomásul venni az itt lefektetett intézkedéseket. Nagy lépés és haladás van itt a törvényjavaslatban, ezt méltóztassék örvendetes tudomásul venni, ö excellenciája 3. javaslatához tehát készséggel hozzájárulok. Lehet, én azonban nem hiszem, hogy az élet e rendelkezésekre rá fog cáfolni, de ha megtörténik, módja lesz a törvényhozásnak ezzel a kérdéssel három év múlva foglalkoznia, amikor jelentést köteles tenni az illető belügyminiszter a kérdés miikénti beválásáról. Mint említettem, módja lesz a törvényhozásnak ezzel a kérdéssel foglalkozni és az eredményhez képest megfelelőleg intézkedni. Törvényjavaslatom következő része, amiről szólni kívánok, a tisztviselői kvalifikációra vonatkozik és a tisztviselők anyagi helyzetét javítja. A koncepció az volt: rekonstruálni a törvényhatóságokat, azokba új instrumentumokat beállítani, az egyéni felelősséget előbbrevinni és kidomborítani, a fórumrendszert leegyszerűsíteni és ezzel nagyimértékű decentralizálást keresztülvinni. Mindez csak akkor lehetséges, ha megfelelő személyzet, megfelelő tisztviselői kar áll rendelkezésre. A törvényhatósági tisztviselők mai kvalifikációja nem kielégítő, gondoskodni kellett tehát magasabb kvalifikációról. Elismerem, hogy az ebben a törvényjavaslatban felemelt kvalifikáció nem végleges, mert a kultuszkormányzat előmunkálatba vette az 1883. évi I. te. revizióját. A kultuszminiszter úr egységes jogi kvalifikációt szándékozik életbeléptetni, nem doktorátussal, hanem oklevéllel, amelynek neve nincs még megállapítva és ez fog egyaránt képesíteni úgy a közigazgatásra, mint a bíróságra. Az egységes kvalifikáció a mainál feltétlenül magasabb lesz, mert megkívánja, hogy minden két féléves szemeszter után vizsga következzék, s azonkívül még bizonyos időközökben leteendő vizsgákat is megkíván. Ez a kvalifikáció mindenesetre sokkal magasabb lesz, mint a mai, és mindenestre kielégítőbb is lesz. Éppen ezért nem is kívántam ebben a törvényjavaslatban részletesen foglalkozni ezzel a kérdéssel, átmenetileg azonban megkívánom a kvalifikáció emelését, hogy azok, akik közigazgatási pályára készülnek, eleve tudják, hogy szükséges a magasabb kvalifikáció, nehogy tájékozatlanság következzék és a jövő kialakulása nehézségekbe ütközzék. Szily Kálmán ő méltósága azt a kérdést vetette fel a törvényjavaslat kvalifikácionális részét illetőleg, hogy bizonyos jogtudományi előképzettséggel, de mégis egy két s/.eniesztelhallgatásával és vizsgázással, a szakszerű oklevéllel bírók is, különösen a gazdasági szakszerű osztályokban; megfelelő elhelyezést nyerhessenek. Ezt készséggel honorálni fogom. Ez maga az élet és én nem vagyok olyan merev jogász, nem vagyok olyan túlságos követelő, mint e tekintetben sokan. Azt az aranyközéputat, amelyet Szily Kálmán ő méltósága igen

1 bölcsen méltóztatott kifejteni, magam is járni szeretném, e tekintetben a tárgyalás küszöbön is van és hiszem, hogy nem lesznek közöttünk nagy nehézségek. Nekem is inkább a jogászokkal kell megküzdenem. mert vannak, akik nagyon ragaszkodnak az egyedüli tudományhoz, a jogászi tudományhoz. Az élet ellenben halad és sok mindenféle problémát vet fel és annál helyesebb, minél előbb oldódnak meg ezek a kérdések, mert különben igen kaotikus állapotok támadhatnak, a problémák csak összegombolyodnak. Nem elég azonban az elméleti képesítés, hanem feltétlenül szükség van a gyakorlati képesítésre is. Mi három évben kontempláljak a gyakorlati időt, amely után gyakorlati vizsgát kell tenni. Előre jelzem, hogy én a gyakorlatra fogom a fősúlyt helyezni és nem az elméletre. (Helyeslés.) Az elmélettel a jogi oktatás éveiben úgyis kellően foglalkoznak, a szakvizsga a gyakorlatot kell, hogy tetőzze, arról kell, hogy vizsgát tegyenek áz illetők, hogy az elméleti képesítés mellett a praxisban is megszerezték-e azt a tudományt, amely az életre való hivatottságukat jobban bizonyítja, mint maga a kizárólagos elmélet, amely a közigazgatásban nem tud érvényesülni. À kizárólagos elmélet a közigazgatásban nem találja meg a maga terrénumát, mert az élet voltakép nem tudomány, bár valójában tán a legnehezebb tudomány. Az életet élni kell és a tudományt az életben alkalmazni kell. Az az igazi tisztviselő, aki elméleti képesítését át tudja váltani a praktikus életre és a praktikus életben, a közigazgatásban, érvényesíteni tudja annak gyümölcseit. Nehéz és talán kissé hosszú ez az idő, de az átmenetben erre a gyakorlati időre feltétlenül szükség van, és feltétlenül szükséges, hogy az ifjúság, amely erre a pályára megy, bivatásszerüleg szeresse ezt a pályát. Ne kenyeret lásson csak ebben a pályában, úgyis elég kicsiny és úgyis elég keserű az a kenyér, de lássa hivatását ebben a pályában, és ha hivatását látja, akkor a kenyeret is édesebbnek és kedvesebbnek fogja tekinteni. Az azonban biztos, hogy az államnak, ha nagyobb kvalifikációt kíván, arról is gondoskodnia kell, hogy függetlenítse a tisztviselőket; ehhez a függetlenítéshez éppen az életfogytiglani választással jut el a tisztviselő. A mellett az államnak anyagi téren is a tisztviselőnek segítségére kell sietnie. Nagyon örülök, hogy ezirányban a pénzügymi-