Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-61
132 Az országgyűlés felsőházának 61. ülése 1929. évi június hó 7-én, pénteken. egyik ilyen egyházi gyűlésünkön, — és ez az én ideám is volt már régen — várjuk, hogy a nap nyugatról jöjjön fel, amely egyúttal magával hozná az egész magyar világ számára az igazi ébredést. Mert higyjük el és beszéljük rá magunkat, hogy mi tulajdonképpen tíz év óta alszunk. Es ha történt is valami a magyar közéletben, ami életnek, mozgásnak nevezhető, azért az az ideál, amely mindnyájunknak kebelében és az én tárcámban is itt van mint integer Magyarország, és sárbogárdi kisbirtokomon is mint házioltár, az integer Magyarország még valahol a felhők köréből, mint valamely dicsteljes glória tekint reánk. Azt szeretném, hogyha az egység szelleme hatná át minden törvényjavaslatunknak minden intézkedését, unitárius nélkül pedig egységet elképzelni nem lehet. Méltóztassék kérem az én szerény kérésemet, esetleg csak mint jogfenntartást, tudomásul venni. Kérésemet nem akarom határozati javaslat alakjába önteni, csak mondom, mert mondanom kell, mert szuggerálja bennem valami, az ősmagyar ösztön, az életfenntartás ösztöne súgja nekem, hogy kérjem, alázattal követeljem ennek az egy unitárius képviseletnek bevételét a hódmezővásárhelyi törvényhatósági bizottságba, hogy azzal kerekszám legyen annak az egész lelkészi létszáma. Egy csodálkozásomat még ki kell fejeznem, — tegnap egy perc alatt nem mondhattam volna el mindezt — hogy a lelkészi kar, a püspöki kar egy ilyen nevezetes lépésnek, ilyen nevezetes törvényjavaslatnak tárgyalásánál nincs jelen. Ha már belenyugodtak mindenbe, ami itt történik, legalább Örömüknek és megelégedettségüknek kellett volna kifejezést adniok és adnunk a fölött, hogy ez megtörtént, hogy a lelkészi gárda is résztvehet a municipális tárgyalásokban. Igaz, hogy eddig is résztvettek választás útján fajsúlyuknál fogva. Azt szeretném, hogy azok, akiket ezekbe a kategóriákba beosztanak, mind olyan emberek legyenek, akik a beválasztást is joggal megérdemelhették volna. Én tehát — mandátumom ugyan nincs erre — az unlitárius egyház löszéről örvendek ennek a lépésnek, csak azt az aggodalmamat fejezem ki, vájjon találkozik-e ez a református zsinat legutóbbi határozatával? Ott ugyanis komolyan szó volt arról, hogyha nemis tiltanak talán el egyes papokat a képviselőházi munkálkodástól, lehetőleg tartózkodjanak ettől és ne hordozzák meg a palástot a közéletben némelykor olyan körülmények köpött, amikor nem odavaló elem is hullhat rája — nem akarok sarat vagy szennyet mondani. De azt hiszem, hogyha a «right man in the right place» odaállítódik akármelyik kategóriából, az fogja ennek a törvényjavas latnak — ha törvényerőre emelkedett — sorsát és ennek a nemzetnek jövő boldogulását eldönteni. , Üdvözlöm a törvényjavaslatot s azt általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Kolossváry Mihály ő méltósága. Kolossváry Mihály: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! A nemzetek energiája, életereje nem abból táplálkozik, hogy minél gyorsabban, tudjon eltüntetni ősi intézményeket, hanem abból, hogy hány százalékban és milyen tömegekben tud beállítani ősi intézményeibe arra termett alkalmas férfiakat és ősi sajátosságainak megtartásával a régi keretek között mennyiben tudja kielégíteni az új idők követelményeit. Sajátságos jelenséget látunk ma, mélyen t. Felsőház, a magyar nemzet társadalmában is. Mindamellett, hogy a magyar nemzet konzervatív természetű nemzet, ma mégis azt látjuk lépten-nyomon, hogy reformtörekvések egészen beleették magukat a társadalom testébe, átitatták annak minden rétegét, de különösen az intelligens, intellektuális embereknek mentalitását. Ma az emberek nagyon könnyen dobják félre azt, ami régi, ami ősi, ami az őseiktől rájuk maradt és évtizedeken keresztül bevált. (Ügy van! Ügy van!) Félredobják mint ósdi, mint szerintük elavult intézményt, valósággal pedig csak megunták azt az intézményt. Az emberiségnek az a sajátsága, hogy új után törekszik, mert a mai helyzettel elegedetlen. Jobb után vágyik, mert a mai helyzet nem jó. Ezekben a rendkívül nehéz években ütődött ki a legerőteljesebben ez a jelenség. Ebben látom én pszichológiai magyarázatát annak, hogy amikor a közigazgatási reform javaslata immár nem tudom hányadszor szőnyegre került és tárgyi indokoknál fogva ez a kérdés megérett a megoldásra, akkor tiszteletreméltó államférfiak között is voltak, akik a vármegyei közigazgatásnak, amelyről különösen szólni akarok, egész rendszere ellen felgyüj lemlett több-kevesebb tárgyi igazsággal bíró gravameneket mohó harci vággyal irányították a vármegye egész rendszere ellen, amelyben pedig lehetnek nehézkes utak és módok, lehetnek az új idők követelményeit kielégítetlenül hagyó hézagok, de amely ősi konstrukciójában, alapvető ezeréves tagozatában a magyar nemzet szellemével történt egybeforradás után tiszteletreméltó patinájával nemcsak hű és változatlan kifejezője volt minden Időben a magyar nemzeti érzésnek és védelmezője az alkotmánynak, hanem egyúttal mutatója is annak, hogy a magyar közigazgtás rendszerének minő irányban kell fejlődnie, hogy az új idők követelményeit kielégíthesse. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! Trianoni csonka hazánkban, amíg az isteni gondviselés ezt a szörnyű igát hurcolnunk tűri, minden reformlépést rendkívüli óvatossággal, nagy körültekintéssel, száz oldalról százszor megvilágítva szabad csak meg-tennünk, mert ezekben a végzetteljes napokban minden problematikus kísérletezés, minden sötétbeugrás a nemzetre nézve katasztrófát jelenthet. Ezért csak helyeselni tudom, hogy ez a törvényjavaslat akkor, amikor az elkerülhetetlen reformál ást keresztülviszi, megtartotta a régi szerkezetet, csekély, talán inkább számbeli módosítással. Bölcs mérséklettel decentralizál; a tisztviselők ílzetésrendezésével azokban a munkakedvet emeli; stabilitásukkal a politikai párthull ám zásokkal szemben nekik védelmet és jog-biztonságot nyújt. Azonfelül pedig azt is be kell ismernünk, hogy ellensúlyozza a koncentrikus hatalmi törekvéseket a függetlenített érdekképviselettel és a függetlenített örökös tagságokkal. Ezért én nem kívánok jelen rövidre szabott felszólalásomban foglalkozni azokkal a részletkérdésekkel, amelyekkel az előttem szólott kiváló közjogi kapacitások, mélytudású jogászok részletesen foglalkoztak úgy a plenáris, mint a bizottsági üléseken. Nem kívánok foglalkozni azzal sem, hogy jó-e vagy rossz, kivánatos-e vagy nem kívánatos az általános titkos választójog. Itt csak egy pár szónyi reflexiót teszek az előttem szólott mélyen t. szónok úr ő méltóságának abbeli kijelentésére, hogy ő nem talál az általános titkos választójogban