Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-60
Az országgyűlés felsőházának 60. ülése törvényjavaslatnak egy külön szakasza, a 72. § szabályozza, amely a fogalmazási tisztviselők mellékfoglalkozásaira vonatkozóan állít fel bizonyos korlátozásokat. Én ennek a kérdésnek szabályozásánál meszszebb mentem volna el, mert azt szerettem volna, ha minden korlátozás és minden feltétel nélkül állapíttatott volna meg az az elv, hogy köztisztviselő a hivalali területén működő nyerészkedési célú vállalatoknak sem igazgatóságában, sem pedig felügyelőbizottságában helyet ne foglalhasson, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) mert nézetem szerint nem lehet egyszerre két urat szolgálni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Igen könynyen előadódhatnak, és az életben, mondhatni, napirenden vannak olyan esetek, amikor ez a kettős szolgálat vagy az egyik érdeknek, vagy pedig a másik érdeknek szükségszerű elhanyagolását vonja maga után. A bizottságban tettem is ilyen irányú indítványt a törvényjavaslat e szakaszának ebben az értelemben való módosítására és hogy ezt az indítványomat a plénum előtt most fenn nem tartom, annak oka kizárólagosan az, hogy a belügyminiszter úr ő excellenciája a bizottságban a leghatározottabban kijelentette, hogy a köztisztviselőket az egyes vállalatoknak sem igazgatóságában, sem felügyelőbizottságában látni nem kívánja, kijelentette továbbá azt is, hogy a törvényhatósági közgyűlések által engedélyezett mellékfoglalkozásokat és az ezután engedélyezendő mellékfoglalkozásokat is csak abban az esetben fogja jóváhagyni az ebben a törvényjavaslatban biztosított jogánál fogva, ha azok kizárólagosan közérdeket szolgálnak és ebben az esetben is azok a tiszteletdíjak és tantiémek, amelyek e tisztségekkel együttjárnak, nem az illető tisztviselőket, hanem egy olyan közalapot fogják illetni, amely az egész tisztviselői karnak javára szolgál. Ezt az elvet azonban nemcsak a törvényhatósági tisztviselői karnál, hanem az ország tisztviselőkarának egész vonalán érvényesíteni kellene. (Ügy van! jobbfelöl.) és — tovább megyek — érvényesíteni kellene ezt közéletünknek összes fórumainál, összes territórumain is. Azt az elvet sem tudom tovább magamévá tenni, hogy bízzuk mindenkinek saját lelkiismeretére és saját belátására azt, hogy saját összeférhetetlenségét elbí rálja, mert be kell látnom, hogy ez igen nobilis és igen szép elgondolás, ezt az elvet azonban ma, sajnos, a gyakorlati életben alkalmazni és a gyakorlati életben általánosítani eredményesen nem lehet. (Ügy van ! Úgy van ! a jobboldalon.) Amidőn tehát a magam részéről teljesen egyetértek ennek a törvényjavaslatnak intencióival, amely a közigazgatásnak igen fontos és sürgős különböző kérdéseit novelláris úton szabályozza, nem kívánom a mélyen t. Felsőház figyelmét és türelmét a vitának ebben az előrehaladott stádiumában hosszú időre igénybevenni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.), mert hiszen a törvényjavaslat összes intézkedéseit az előadó úr őméltósága, valamint tegnap Némethy Károly őexcellenciája is igen kimerítően ismertették, amihez sok hozzátenni valóm igazán nem lehet, fel kívánom azonban még hívni egy körülményre a belügyminiszter úr figyelmét, arra, hogy van itt még egy kérdés, amely ezekkel a legfontosabb kérdésekkel teljesen összefügg, mégpedig a megyei és községi háztartások rendezésének kérdése. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Amidőn ezt a kérdést a magam részéről itt szóváteszem, nem kívánom felsorakoztatni az egyes visszásságokat, amelyek ebben a kérdésben fennállanak, mert hiszen a közelmúltban alkalmam volt a mélyen t. Felsőház előtt a házadó kulcsának mérséklése tárgyában beterjesztett törvényjavas1929. évt június hő 6-án, csúf őrlőkön. 115 lattal kapcsolatban ezzel a kérdéssel itt részletesebben foglalkozni, valamint nem is sürgetni kívánom ennek a kérdésnek megoldását, mert hiszen a belügyminiszter úr is és a pénzügyminiszter úr is a közelmúltban ismételten kijelentették, hogy a községeket és a vármegyéket érdeklő háztartási kérdések megoldása a kormány első feladata és hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatot valószínűleg még az ősz folyamán a Képviselőház elé fogják terjeszteni. Csupán arra kívánom a t. belügyminiszter úr figyelmét felhívni, hogy helytelenítem annak a rendszernek további, még csak átmenetileg való fenntartását is, amely a vármegyei pótadót, a vármegyei járulékot a községi pótadó keretében tartja fenn továbbra, mert az a körülmény, hogy az egyes községek megfelelő bevételekkel nem rendelkeznek és ennek ellenére az 50%>-os pótadónak legnagyobb részét a vármegyének kell, hogy leadják, ezeket a községeket és ezeknek a községeknek képviselőtestületeit egyenesen a vármegyék ellen hangolja és azt eredményezi, hogy ezek a községek fejlődésüknek minden akadályát és minden bajnak kútforrását a vármegyében látják. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Szeretném tehát, ha már addig is, még mielőtt ezt a kérdést véglegesen szabályozzák, ez a különválasztás megtörténnék, mert még abban az esetben is, ha a pénzügyminiszter úr által létesített és a tegnapelőtt letárgyalt adócsökkentési javaslatban továbbfejlesztett községi segélyezési alap az egyes községi háztartásokban mutatkozó nagyobb aránytalanságot talán eliminálni is fogja, ennek a jelenlegi helyzetnek és viszonynak azonban a vármegye és a községek között való további fenntartása csakis az ellentétek ébrentartására lesz alkalmas. Szükséges erre rámutatni, nemcsak azért, mivel ezeknek a háztartási kérdéseknek megoldását sürgősnek és fontosnak tartom, hanem azért is, mivel éppen az előttünk fekvő törvényjavaslat intézkedik e közelebbi törvényhatósági választásokról. Én azt szeretném, hogy ez az ellentét a község és a vármegye közt kiküszöböltessék, hogy az az összhang, amely a vármegye és a községek között fenn kell hogy álljon, ezeknél a választásoknál és ezekben a választási hangulatokban már tényleg kifejezésre is juthasson. Ezek voltak azok a szempontok, amelyekre a mélyen t. Felsőház figyelmét bátor voltam ennek a javaslatnak tárgyalásával kapcsolatban felhívni, és abban a reményben, hogy közigazgatásunk megreformálásának ezen első állomását, amely az egyes, már halaszthatatlan kérdéseket felöleli, a közel jövőben további hasonló lépések fogják követni, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra következik Szőke Gyula ő méltósága. Szőke Gyula : Nagyméltóságú Elnök Űr ! Mélyen t. Felsőház ! Amióta a törvényhatósági törvény módosítását sürgetik, állandóan azt halljuk, hogy a törvényhatósági közigazgatás rossz, elavult, a szolgabírák basáskodnak, a vármegye nem csinál semmit, a közigazgatás ázsiai állapotban van. Ha megnézem az országgyűlés képviselőházában történt felszólalásokat a törvényhatósági törvény tárgyalásával kapcsolatban, ott is azt látom, hogy a vármegyei és a városi törvényhatóság eddigi működését legnagyobbrészt elitélő kritikák hangzottak el. Ha visszaemlékezem az itt elhangzott nagyérdemű felszólalásokra, itt is hallottam azt, hogy a régi törvényhatósági törvény rossz, a közigazgatás elavult és üdvözlik ezt a törvényjavaslatot, mert ezután jó közigazgatást fogunk kapni. 20*