Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-47
Az országgyűlés felsőházának 47. ülése Ha nézem Sir Austin Chamberlainnak egész államférfiúi struktúráját és beállitom őt az angol közéletben parancsoló erővel működő erkölcsi és szellemi tényezőknek préspektivajába, akkor mégis azt kell hinnem, hogy szemben találva magát a parlament mindkét házával, szemben találva magát a nemzetnek, a sajtó egységes állásfoglalásában megnyilatkozó hangulatával, ez a kiváló államférfiú meg fogja keresni, és ha keresi, bizonyára meg is fogja találni módját annak, hogy a maga egyéni presztízsének minden csorbája nélkül deferáijon annak a nemzeti közszellemnek, amely Angliában az alkotmányos kormányzatnak és a parlament hatalmának legfőbb támasztéka. Igen t. Felsőház ! Van még egy motivum, amely bennem azt a reményt megerősiti, hogy még nem hallottuk utolsó szavát Sir Austin Chamberlainnak. Talán ebben az órában, amikor én az Önök szives engedelmével élve itt beszélek, nyújtják át az Észak-Amerikai Egyesült Államok londoni követének a britt birodalmi kormány válaszát a második Kellog-javaslatra. Hát ez t gy mindenképen nagyon érdekes psichológiai momentum, ránk nézve fokozottabb érdekességü azért, mert véletlenül koincidál a mi esetünkkel. Miről van szó a Kellog-féle javaslatban ? Arról, hogy a háború mint a politika eszköze elitéltessék, megbélyegeztessék. Ám ha ez a Kellog-ja vaslat így létre is jön, vitás érdekek, jogviták, érdekösszeütközések ezentúl is lesznek. A háborúnak, mint a politika eszközének elitélésével és megbélyegzésével ezeket a kontroverziákat még nem töröltük el a világ színéről, ezek tehát akkor is megoldást fognak keresni. És hol találhatják ezt? Csakis a nemzetközi bíráskodásban. (Ugy van! Ugy van!) Már most csak azt kérdezem, hogy amikor a világ főhatalmásságai azon törik a fejüket, hogyan lehessen egy uj erkölcsi és politikai világrendet összeszerkeszteni s ebben a háborút kizárni az eshetőségek sorából és a nemzetközi bíráskodásra bizni az összes vitás ügyek rendezését, megtörténhetik-e akkor, hogy mint precedenst alkotó momentum, érvényben marad egy eljárás, amely a nevetségesség hínárjába fullasztja az egész nemzetközi bíráskodást ? Mert ha egy államnak megvan a módja arra, hogy a maga választott bíráját visszahívhatja és nem akad földi hatalom, amely a visszahívott bírónak a kipótlásával az igy önkényesen megakasztott menetét az igazságszolgáltatásnak ismét mozgásba hozza, akkor felborult az egész nemzetközi bíráskodás és akkor kár a tintáért is, amelylyel a Kellog-féle javaslatot papírra vetették, (Uyy van! Ugy van!) Nem kívánom továbbra is igénybevenni szives türelmüket, csupán egy dologra legyen szabad még rámutatnom. Sir Austin Chamberlaint illeti meg a főórdem azért, hogy amikor kiderültek Angliában a bolsevista ügynököknek a hírhedt Arkosházban szőtt komplottjai és az onnan kiinduló üzelmei, amelyek a birodalom nyugalmának végzetes feldulását célozták, akkor Sir Austin Chamberlain volt az, aki követelte és ki is eszközölte a Szovjetoroszországgal való diplomáciai összeköttetés megszakítását és a moszkvai szovjetügynököknek Angliából való eltávolítását. Ezt a világon sehol több megértéssel nem fogadták, mint nálunk, mert az összes európai államok közül csak bennünket ért az a lecke, hogy hónapokig voltunk kénytelenek eltűrni az u. n- proletárdiktatúra gyalázatosságait, terroruralmát. Mi láttuk azt, hogyan alakult ki ez a terroruralom, hogy ezt mivel kezdték. Kezdték azzal, hogy a polgári társadalomtól elszedték a fegyvereket. (Ugy van ! Ugy van!) Amikor már fegyver nélkül állottunk, akkor kijelentették, hogy jogunk többé semmihez nincsen, minden jog a proletárosztályé, a , olgári '928. évi július hó 19-én, csütörtökön. 77 osztálynak csak egy kötelessége van: tűrni a proletárdiktatúrának minden gazságát és igazságtalan terrorját. Körülbelül igy járt el velünk, Magyarországgal, a trianoni szerződés is. (Ugy van! Ugy van!) Elszedte tőlünk a fegyvereket, a végtelenségig lefegyverzett bennünket, és amikor ez megvolt, akkor jött a jogfosztás, minden jogunkat elvették. Éppen csak irmagnak, mutatóba bennfelejtettek valamicskét a trianoni békeszerződés 239. §-ában, egy p.cike kis jogot, de amikor ezt a picike kis jogot igénybe akartuk venni, kiderült, hogy papirrongy az egész, a világon semmi foganatja nincsen. (Taps és éljenzés.) Nekünk még bíznunk kell abban, hogy à la fin de la fin a Népszövetség mégis csak vissza fog riadni attól, hogy ezt a gyalázatos bolsevista módszert tegye alapjává a népek kölcsönös jogviszonyának. (Ugy van! Taps.) Ezek előrebocsátása után van szerencsém a t. kormányhoz a következő rövid interpellációt intézni. (Olvassa.) »El van, e a t. kormány az e tárgyban elhangzott kijelentések után is tökélve, minden lehetőt megtenni a végből, h gy a magyarromán vegyes döntőbíróság a trianoni szerződés 239- cikke alapján kiegészíttessék s az úgynevezett optánsperek végre mégis birói döntés alá kerüljenek 1 (Élénk éljenzés és taps. Szónokot többen üdvözlik ) Elnök : A miniszterelnök ur őexcellenciáját illeti a szó. (Halljuk ! Halljuk !) Gróf Bethlen István miniszterelnök : Nagyméltóságú Elnök Ur ! Mélyen t. Felsőház ! Köszönettel tartozom Vészi József őméltóságának azért, hogy ezt az ügyet itt szóvátette és interpellációja folytán alkalmat ad a kormánynak arra, hogy a maga felfogását és álláspontját precizirozza ebben a kérdésben. Már a költségvetési vita rendjén szóba került a Népszövetség júniusi állásfoglalása az optánsberben. Szóvátétetett akkor a kérdés Szterényi József őexcellenciája, Berzeviczy Albert és más felsőházi tag urak részéről s akkor a költégvetési vita rendjén elmondott beszédemben alkalmam volt kifejteni az akkori határozattal szemben a magyar kormány álláspontját és azt is, hogy mit szándékozik ezentúl tenni. Hogy röviden reaszummáljam az akkor mondottakat, három pontba foglalhatom azt, amit akkor mint a magyar kormány álláspontját elmondtam. Először is azt mondtam, hogy á magyar kormány felfogása szerint a népszövetségi tanács júniusi határozatának nincs végleges jellege, hanem az halasztó természetű. Halasztó természetű azért, mert bár az akkor elnökölt elnök ur kísérletet tett arra vonatkozóan, hogy az optánspernek az akkor hozott határozattal befejezését jelentse ki, ezzel szemben a magyar kormány képviselője Apponyi Albert gróf (Éljenzés.) nem ugyan az ülésszak napján — mert hiszen erre alkalma nem volt — de utólag óvást emelt, és nem is volt senki, — természetesen Románia képviselőjét kivéve, — aki ezt az álláspontot abban az időben magáévá tette volna. Sőt azóta az egész külföldi közvélemény többé-kevésbbé egyhangúlag nyilatkozott erről a kérdésről, egyhangúlag még olyan államokban is, amelyek Magyarországgal szemben eddig kevés barátságot tanúsítottak. (Ugy van !) Nyilatkozott oly módon, hogy igenis, még ha be is van fejezve az ügy csak abban az értelemben, hogy a két fél tárgyalásra utaltatott, de természetes és magától értetődő dolog, hogy abban az esetben, ha ezek a tárgyalások nem vezetnek megegyezésre, ha a tárgyalások nem sikerülnek, Magyarországnak joga van a kérdést a Népszövetség előtt újból felvetni s a Népszövetségnek kötelessége megfelelő határozatot hozni. (Ugy van ! Ugy van !)
