Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-20

26 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése zetközi Munkaügyi Hivatal rendkivül fontos tevékenységére, nehogy esetleg abban a téves szinben tűnjék fel a mi tárgyalásunk, mintha az országgyűlés Felsőháza nem méltányolná kel­lőképen ennek a hivatalnak egész világra szóló . igen jeles és értékes munkálkodását. Amint bölcsen méltóztatnak tudni, a Nem­zetközi Munkaügyi Hivatal abból a célból lé­tesült, hogy különösen a háború után az egyes nemzetek leromlott termelési és munkaviszo­nyait, leromlott munkásviszonyait szem előtt tartva, próbáljon olyan általános érvényű szo­ciálpolitikai elveket kidolgozni és az egyes ál­lamoknak ajánlás vagy pedig törvénytervezet alakjában elfogadásra ajánlani, amely gondo­latok általános érvényűek, praktikus vonatko­zásúak, a gyakorlatban megvalósíthatók. A Munkaügyi Hivatal az elméletben kidolgozott e gondolatok gyakorlati megvalósítását is való­színűnek és érthetőnek tartja s épen ezért ter­jeszti az egyes államok törvényhozása elé a kormányaikon keresztül vagy ajánlás vagy pedig törvénytervezet alakjában. Kétségtelen, t. Felsőház, hogy egy ilyen szervre rendkivül nagy szükség volt és van. A há­ború előtt az általános szociálpolitika nélkülözte egy ilyen kiegyenlitő és a gondolatokat az elméleti viták rettentő káoszából kiemelő központ léte­sítését és működését, a háború azonban — mint voltam bátor említeni — akkorát rontott az ál­talános termelési és munkásviszonyokon, hogy elemi erővel tört fel az ilyen hivatal felállítá­sának, az ilyen központ létesítésének gondolata. Hiszen a háború előtt a szociálpolitika nemzet­közi viszonylatban, különösen elméletben igen nagy terjedelművé fejlődött s egész könyvtára­kat töltenek meg azok a tudományos művek és fejtegetések, amelyeik próbálták az. egyes nagy szocálpolitikai kérdéseket tisztázni. A tőke és a munka egymáshoz való viszonyát próbálták tudós koponyák egy-egy egész élet munkájának közbevetésével rendbehozni, tisztázni, kimu­tatni azokat a kötelezettségeket, amelyek a tő­kére ráhárulnak akkor, amikor a munkát igény­beveszi és felhasználja, viszont azokat a jogo­kat, amelyek együtt járnak ezzel a szakképzett munkaeirővel, egyszerű nyers^ emberi munka­erővel, amely a tőke termelésének szolgálatába állíttatván, néhány évtized alatt tökéletesen felmorzsolódik vagy pedig olyan veszedelmek által fenyegettetik, amelyek biológiai elhaszná­lódását megrövidítik, vagy hirtelen végét vetik magának az erő épségének. Nagyon ritkán mutattak azonban arra rá, hogy a munkásságnak nemcsak jogai, de köte­lességei is vannak, hogy viszont a tőkének magá­nak a kapitalisztikus termelési rendben, —ha már egyszer valóságos világrenddé változott! át, ha már egyszer ez az életformája a termelés­nek magának — szoros kapcsolatai vannak magával az emberi élettel. Ennek következté­ben a kapitalisztikus termelést, mint életfor­mát, nem szabad egyszerűen csak magának & tőkének szempontjából tekinteni, mert a tőké­nek magának rideg szempontja semmi más, mint minél jobb kamatoztatása a tőkének, a termelés stabilitása, a stabilitás megvédése, a termelés fejlesztése. Maga a tőke, in se — önma­gában, nem volna hivatva messzebb tekinteni, ismétlem azonban, ha már egyszer az egész világ gazdasági életformájává fejlődött a ka­pitalisztikus termelési világrend, akkor magá­nak a kapitalisztikus termelési rendnek fel kell ismernie, hogy az élettel magával és az életnek majdnem minden vonatkozásával szemben kötelességei és eligazítani valói van­nak. Mert hiszen, ha életforma a kapitalisz­1927. évi november hó 26-án, szombaton. tikus világrend, akkor ez annyit jelent, hogy életforma nemcsak szorosan véve termelési életforma, nemcsak szorosan véve termelési ez könnyen belátható. Hiszen, hogy példának okáért, a tőke pénz formájában olyan átütő szerepre tett szert az ember és az emberiség életében, az kétségkívül azzal van összefüg­gésben, hogy a kapitalisztikus termelési rend életformájává változott magának a gazdasági életnek s nem volna a pénznek, a pénz erejé­nek olyan szerepe az ember életében be egészen a lelkiismeretig és nem volna akkora befolyása fel egészen a legmagasabb politikai vonatko­zásokig, ha nem állana ciZr ti tény, hogy itt van egy ilyen életforma, amely kapitalisz­tikus. De ebből az következik, hogy tehát annak a tőkének, illetőleg tőkésnek és erre a termelési életformára felépült államnak és államoknak kötelezettségeik is vannak ezzel az élettel szemben, amelynek formájává vált ez a kapitalisztikus termelési rend, azzal az élettel szemben, amelynek nemcsak civilizató­rius életét lendíti gyönyörűen előre az a gaz­dasági életforma, hanem amely életet meg is ront sok vonatkozásban ugyanez a termelési életrend. Hiszen a gyárakban foglalkoztatott munkásságnak milliói valósággal a szolgaság­nak egy uj formáját kénytelenek magukra öl­teni. Méltóztassék figyelembe venni, hogy a munkásság, ha el volna hagyatva, ha érzés nél­kül élné legszomorúbb életét, milyen volna ez az élet, amikor reggel elnyelik ezt a munkás­hadsereget a gyárak sötéten tátongó kapui. Valósággal kommandóra kell a kattogó és dü­börgő gépek között leélniök sürgős munkával azt a pár órát, amely nagyon rövid, ha az em­ber az élettel méri, ellenben rettentően hosszú, ha ott kell minden izmot megfeszítve, szak­értelmet és a testi erőt beleadni ebbe a mun­kába. Kondul a harang, néhány percnyi vagy félórai szünet után újra kezdődik a hajrá tel­jesen ki nem pihent testtel egész a délutáni vagy késő esti óráig. Ez a munka folyik fent a magasban, a felhőkarcolók tetején és folyik lent, ezernyi méter mélységben a bányákban. Munkaerő alkalmaztatik arra, hogy épitsenek dómokat a magasba és fúrjanak tárnákat be egész a föld mélyébe. A Rajna alatt tiz mé­ternyire^ épen most dolgoznak a munkások mesterségesen összepumpált légkörben és épi­tenek óriási felhőkarcolókat a szédítő ma­gasba, ahol minden pillanatban el kell ké­szülve lenniök arra, hogy életüket vesztik. Miért? Vájjon virágot eleget szór-e az út­jukra ez a kapitalisztikus termelési rend; váj­jon mosollyal és énekkel van-e tele életük 1 ? Hiszen tudom, hogy virággal, mosollyal és énekkel nagyon kevés ember élete van tele, kü­lönösen ezekben a nehéz időkben, (Igaz! XJgy van!) azonban ahol a napfény teljesen ki van zárva, ahol az életnek derűje ritkán mutatko­zik meg, ott mégis csak megvan minden ok arra, hogy segitsünk, érdeklődésünk és segitő kezünk ereje elnyúljon azokig a rétegekig azért, hogy valamikép a keserűség, az elha­gyottság érzése olyan dinamikus erővel ne halmozódjék össze a lelkekben, hogy azután csak egy robbanásban találják meg saját éle­tük egyetlen mentő eszközét. Méltóztatik látni tehát, e pár rövid vonás nyomán, amellyel próbáltam rávilágítani a munkának és tőkének viszonyára, illetőleg erre az elhagyatottságra; ha senki sem gondosko­dik a munkásról a tőkével való viszonylatban, ez az elhagyatottság milyen méreteket tud fel­venni és milyen veszedelmeket rejt magában. A tőke maga nem vádolható azzal, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom